Budapest, 2010. (33. évfolyam)
4. szám április - Hartvig Lajos: Bezárt bazár?
tőleg működéséből származik a karbantartására, felújítására fordítandó összeg. Ennek forrása lehet ugyan az adófizetők zsebe is (a nemzetközi gyakorlatban egyre kevésbé), de jóval célravezetőbb, ha ez a használat során kitermelt bevétel. A Várbazár használható, bérbe adható alapterülete mostani állapotában olyan kicsi, hogy a várható bérleti díjakból kalkulálható összeg a rendszeresen szükségessé váló felújítások költségeit nem tudja fedezni. Ami azt jelenti, hogy ha most fel is újítanák állami pénzen, akkor sem lenne vége a történetnek, a jövőben újból és újból a költségvetés színe elé kellene járulni ahhoz, hogy azt az arcát mutassa a világnak, ami miatt mutogatjuk – ma is. (Nincs budapesti bédekker, amelyben képe ne szerepelelne). Éppen ezért az egyetlen jó megoldás egy olyan értelmes funkció kitalálása, amely illik a várnak erre a helyére, ami hozzáad értékeihez, vitalizálja a területet, és s területbővítés révén megfelelő összegű bérleti díjat tud kitermelni. Cinikus szemforgatás azt gondolni, hogy ezek a pénzek az épület szépségének, királyi fenségességének okán majd a kövek közül maguktól kicsorognak... Amikor 1961-ben (miután a Budapesti KISZ-Bizottság megkapta a Fővárosi Tanácstól a helyet), megnyílt itt a következő két és fél évtized legnépszerűbb ifjúsági szórakozóhelye, jól illusztrálta, hogy a hasznosításnak – és az ezzel járó bevételnek – mindig nyílik útja – még ha nem követte is az ebből a funkcióból származó jelentős bevételt az a lépés, ami természetesen arról szólna, szólhatna, hogy a működtetés hasznát vissza lehet és kell forgatni az épület épségének megőrzésére, értékei megújítására. (1969-ben több mint háromszázezer jegyet adtak el a különböző programokra!) 24 BUDAPEST 2010 április
