Budapest, 2010. (33. évfolyam)
4. szám április - Horváth Júlia Borbála: Írni kék
Kétségtelenül tavaszodik. Végre vége – elvégre. A Bajcsy-Zsilinszky úton egetverő tekintetek fúródnak a keskeny kékségbe, kabátszárnyak gombolódnak kifelé, bizakodással, hogy legföljebb ha fél év múlva záródnak újból befelé. Mert a kabát is csak emberszabású, bármennyire pézsmaprém henceg a gallérján, alatta elgémberedett érzékeit próbálgatja járó és kelő; szelíd szellő szalad, szia. Szevasztok, csőváz, üdvözletem; gyülekezik a csoport a kapu előtt, az írós-sírós szombat délelőttök egyike ez a mai, lássuk, miből éltek. Merthogy éltek, látom én, eljöttetek szépen rendben a mai órára is, hogy vezessem a kezeteket, élezzem az elméteket, és ne feledjétek az elméletemet. Mit szeretnétek? Hírnevet, pénzt, megbecsülést? Lehet részetek abban is bőven, türelem, de csak annak, aki bírja tintával. Először is tudnotok kell, hogy érdemes, még ha semmi sem lesz, akkor is érdemes. Kizárólag azon múlik minden, hogy elhatározod. Akárcsak a házasodást. Eddig nem akartam, de most már igen. Elhatározod, hogy író leszel, utána már nem is fontos írnod. Nem az a kérdés, kérem szépen, hogy ki miért ír, hanem az, hogy miért nem ír! Eleinte mindenki nyivákol, firkálgat, mégsem lesz képzőművész vagy zeneművész belőle, ezért egy idő után abbahagyja, de ezt nem hagyhatja abba, egy életen át kell ilyen-olyan szinten művelnie. A cél dönti el, meddig jutsz, megmutathatod, ki is vagy. Írj naplót, ha alkalmanként egyetlen sort is, de írd! Ha nem történt veled semmi aznap, akkor meg pláne írd. A nemtörténés a legdur vább történés. Ülsz egy kamrában, és írod, hogy ülsz egy kamrában, miközben egyre beljebb hatolsz magadban, és meglátod, kincseket találsz. Közben átstrukturálódik a személyiséged, megvilágosodsz, paradigmaváltás megy végbe benned. Persze mórikálhatod is magad közben, mintha tudnád előre, hogy valaki majd elolvassa. De az nem mindig jó, az elvontság a lényeg, a reflexió önmagunkra. A kezdő megijed, ha olyan témát kap, amiről elsőre semmi sem jut eszébe, a profi is megijed, de biztos magában, hogy megoldja. Én is biztos vagyok magamban. Először kialakul a belső szöveg, azután visszatükröződik a papíron; az író célja, hogy egyre jobban megismerje önmagát. És az embert. Szóval, az irodalom célja, hogy megismerje az embert. Hogy bemutassa, igen. Az írón keresztül. Ilyesmi. A megítélés, az megint másik ügy. Örökös gyanakvás, ami soha el nem múlhat. Hogy jó-e, érthető-e, kiadjae, amit közölni akartam, komplex kihívás, állandó kételkedés. Amelyik írás tetszik, olyan, mintha ismerős lenne, ahogy eléd kerül egy arc, és azt mondod: te, én téged már láttalak valahol! Ha meg nem tetszik, nem kell erőltetni, és ha nem jöttél rá az íróra, tedd le a könyvét, ha meg benyelted, úgysem kérdés, végigolvasod-e. Lelkesedésedben azután megpróbálod az összes művét megszerezni, de nem kell, a habzsolásnál fontosabb a sokféleség. Na, nézzük, ki hozott mára valamit. Ja, igen a múltkori closed reading után át kellett írni a novellát, ugye? Tessék, vitassuk meg, mi lett belőle. Mindenki mondja el bátran a véleményét. Nekem az a bajom vele, hogy a sztori tetszik, de túl sok a jelző. Kosztolányi leírta, milyen a tehetségtelen író. Olvastátok? Tele dagályos melléknevekkel, fokozással, amiket ha elhagyunk, nem marad semmi. Tartalmat bele, ne körítést! Na, meg a közhelyek... A mesékben talán még elmennének, de ma már ott se nagyon. Sokkal izgalmasabb lenne, ha valaki föltenné a kérdést: ugyan mi történt a palotában, miután a sárkány elrabolta a királykisasszonyt? Ott éldegéltek szépen egymás mellett? Semmi szex? De ha volt, se minősítsd a szövegben, hogy mennyire helytelen cselekedet, és ne mondd el nekem, hogy mit gondoljak róla, mert attól megbolondulok. Igenis lehet szembeszállni az ízléssel! Dobd ki az erkölcsöt, közöld, amit kell, de a kritikádra nem vagyok kíváncsi! Írd le, mi volt, de ne papolj. Ebben az írásodban minduntalan bevonszolsz az eseménybe, nem hagyod, hogy magamtól belépjek. Neked az a feladatod, hogy szituáld a helyzetet. Az elején döntsd el, ki beszél, de közben ne tengjen túl a főszereplő bonyolult lelkivilága, inkább helyezkedj Isten szerepébe, hogy biztosan állíthasd, mit gondol éppen. Persze, ez úgy hülyeség, ahogy van; például Tolsztoj is honnan Írni kék szöveg: Horváth Júlia Borbála, fotó: Sebestyén László Van, aki azért jár az Íróakadémiára, hogy később majd ő is. Van aki azért, hogy kortárs írók hétről hétre személyesen őt tanítsák. Van aki ihletet, inspirációt remél, mások a műveltség részének tartják készségük csiszolását. Egyesek a költői énjüket keresik, mások meg annak örülnek, hogy a kurzus miatt minden szombaton föl tudtak kelni időben. Néhányan az irodalomtudományt akarják tetten érni, és az előadásokon azt kutatják, valóban belemagyarázás-e a műelemzés. A mesterek köztünk vannak. 16 BUDAPEST 2010 április
