Budapest, 2009. (32. évfolyam)
7. szám július - Horváth Júlia Borbála: Happy jövőt, vízibusz!
lódik, vagy a Csopak vízibuszról, amint a feltámadó Erzsébet-híd alatt megtér kikötôjébe. A hidak státusának véglegesítésével a vízi menetrend is stabilizálódott, és az újonnan alakult integrált közforgalmú közlekedési szolgáltató (BKV) hídpótló járatai közel hárommillió utaskilométert bonyolítottak (több mint másfélmillió utazóval). Ha az idôjárás derûs kedvében virradt fel, a hajók huszonhat percenként indultak, másfél-kétórás fordulóidôvel. A reggel és a késô délután a hazaigyekvô dolgozók sávja volt, napközben a ráérôs turistacsoportok és a hazai, nyugdíjas plusz unoka konstelláció tagjai szippanthattak a gázolajos dunai szélbôl, de mindegyikük Budapest lenyûgözô panorámáját kapta a jegyéért. A hetvenes években azonban – amint arról Zsigmond Gábor A fôvárosi helyi hajózás címû tanulmánya tudósít (Városi Közlekedés, 2007/5.) –, komoly konkurencia jelentkezett. Beköszöntött a folyó alatti földalattik korszaka: 1972. december 22-én megnyitották a metró kelet-nyugati szakaszának dunai alagútját. A hídpótló és átkelôjáratok ezzel az északi és déli, marginális területekre húzódtak, az utasok viszont a Duna medre alatt próbálgatták korszerû és gyors szerencséjüket. Az utaztató cég, mentve a menthetôt, ettôl kezdve inkább a turizmus fejlôdését látta érdemesnek és szükségesnek, ezért már a metró-átadás másnapján beszüntette a Batthyány és Kossuth tér közötti átkelôhajó-járatot. A margitszigeti viszonylat népszerûsége azonban töretlenül megmaradt, sôt a pesti parti lakótelepek épülésével és az autók szigeti kitiltásával még növekedett is. A telepiek roppant élvezték, hogy egyetlen jegykattintással bejárhatnak kellemes és hasznos utakat, és a hétköznapi praktikumot összeköthetik a nagyvárosi szórakozással. Ennek viszont a jegyárak drasztikus (a duplájára) emelésével sikerült végleg gátat szabni, és hiába volt a BKV tulajdonában tizenkilenc fémtestû hajó – közülük nyolc tizenhat évnél fiatalabb –, az utasok, nem bírva a negyvenöt forintos havibérlet-tarifát, lassan lemorzsolódtak. Az évszakos, a vízállási és egyéb idôjárási viszonyok továbbra is inkább a földalatti mozgolódásnak kedveztek, és a fôvárosi fenntartók egyre kevésbé tekintették üzletágnak a hajóztatást. A szelektált szolgáltatások, a járatcsökkentés és -összevonás, a hajóeladások, az átállás a vonaljegyrôl a saját jegyeladásra ideig-óráig fenntartotta a szolgáltatást, de a kilencvenes évekre a többszörös pénzhiány a különjáratok iránt érdeklôdôket is visszariasztotta, és az ezredfordulóra a néhány évtizeddel korábbi 27 BUDAPEST 2009 július
