Budapest, 2009. (32. évfolyam)
12. szám december - Török András: Simplicissimus Budapestje
Mottó 2 A Nemzeti Szalon egyetlen helye Budapestnek, ahol, belépvén a kerek kapun, felmenvén a lépcsőn, a homályos, színes üvegablakok előtt, egy barátságos, tejfehér levegőben úszó nagy terembe, nem is vár az ember egyebet, mint színt és formát, képet és szobrot, a szemen keresztül szürcsölt mámort. A Műcsarnok, az impressziója nyomán amit az idegennek ád, lehetne törvényszéki palota, vagy gabona-közraktár és szemben vele a városligeti Képzőművészeti Múzeum: méltó párja. A Nemzeti Szalon hátához ócska kávéház ragad; ez a homlokzat, ez a bejáró kapu, a nagy tarka ablakfelületek, mindez mégis olyan finoman, olyan érthetően beszéli el, hogy az artisztikus külsőnek tartalmi folytatása van. LENGYEL GÉZA: TÁRLATOK ÉS KÉPRAKTÁRAK (NYUGAT 1908/1) Huszonöt kontra tizenöt Idén tavasszal, különösebb felhajtás nélkül Pilinszky köznek nevezték át az V. kerületi sikátort a Cukor utca és Veres Pálné utca között. A költő, aki az utcácskához nagyon közel lakott, 28 éve halt meg, az elnevezésnek nem volt hát közjogi akadálya. Huszonöt évvel ezelőtt, mikor Kádár egészsége megrendült, elkezdték suttogni, hogy már ki is szemelték azt az utcát, amelyet majd róla fognak elnevezni: nevezetesen az Angyalföldre vezető Váci utat – hiszen éppen a XIII. kerületben volt „képviselő”. Mikor Simplicissimus ezt annak idején hallotta rebesgetni, arra gondolt, mi lesz akkor a Marx (ma Nyugati) tértől egy saroknyira a Váci útból nyíló, rövidke Kádár utcával, amely nem a politikusra, hanem a mesterségre utalt. Nos, ezt a problémát megúsztuk. Volt ellenben több mint négyszáz névváltozás. Ekkor döntött úgy a főváros közgyűlése, hogy személyről legkorábban annak halála után 25 évvel lehet utcát, teret elnevezni. Néhány éve arról kezdődött vita: viselje utca vagy tér a most tizenöt éve elhunyt miniszterelnök nevét. Kiderült: a főpolgármester szívesen támogatta volna azt, hogy a testület kivételt tegyen, a különleges érdemek miatt. Néhány budai polgármester a Moszkva tér átnevezését javasolta. Volt, aki szerint ez túlzás lett volna. A néhai miniszterelnök érdemei nagyok voltak ugyan, de megosztó, kevéssé szeretetreméltó személyiség volt, s erre még jól emlékeztek az emberek. Talán inkább a repülőteret kellene róla elnevezni, gondolta Simplicissimus először, azt attól még mindenki továbbra is Ferihegynek hívná. Ellenben ez a tér, ahol metróállomás is van, százezrek életébe jelentene jókora beavatkozást. Másrészről a tér volt már miniszterelnökről elnevezve: Széll Kálmán (1843-1915) jogász, politikus, miniszter, miniszterelnök után. Talán ha mégis, akkor nem tűrné többé a kormány, hogy ilyen csálé, mocskos, bűzös, félbemaradt legyen ez a tér. Az Antall József tér. („Átszállás a 4-es, 6-os, 56-os villamosra.”) Lovakrul A szigeten, egy vasárnap reggel két gyönyörű ló-tompor haladt előttem. Én kocogtam, ők poroszkáltak, le kellett hagyni őket, sajnos. Milyen barna, milyen nemes, milyen hatalmas állat a (barna) ló. Micsoda küzdelmet folytatott a magyar szobrászat Pesten és Budán, hogy mindezt az érzést felkeltse bennünk. Nem is hiába. A Királyi Vár előtt ott a „zentai győző” termetes feneke alatti példány: éppen visszahőköl. Erei kidagadnak – még órákig bírja. Ott vannak a Hősök tere-csoportozat legkevésbé ismert paripái: az őrjöngőek és a boldogan lépkedők a „Háború” illetve a „Béke” alakzatban. Milyenek lehetnek szemtől szembe? A Parlamentnél ott a jól ismert fejedelem ágaskodó lova. Dús farka nélkül ugyan mire menne? Ott a szakértő szemeknek kitett csodakanca, a kőbányai versenypálya előtt. Ez a semmi állat nyert ötvennégyszer? A Várban ott áll Hadik András, a „leghuszárabb huszár” szobra, aranylón csillogó sárgaréz ló-herékkel. Ezek célirányos érintése sokszorosan bevált villanykari szigorlat reggelén. És ott a három büszke mén, akik egyetlen kocsit – trigát – húznak egyre a Kúriából lett múzeum tetején. És ott áll délcegen Görgey újraöntött alakja. Ötnegyed életnagyságban, hajadonfőtt üli meg lovát a mindössze harmincegy éves fővezér. A ló leszegi fejét, feltartja fülét: megfeszítetten figyel. És ott van a legújabb. A legkevésbé életteli állat, amely 2001 óta álldogál a Sziklakápolna előtt. Szent István lova, takaróval beborítva, mellette a csenevészre sikerült fiatal király, akinek esze, a kezében szorongatott templommodell szerint, állandóan az egyházszervezésen jár. Szerencsére (kő- és bronz-) lóban nincs hiány... Mindennapi hanyatlás a Fő utcában Az utca hagyományos minőségének egyik fokmérője a cégér, a névtábla. Ma már egy kézen meg lehet számolni a régi címfestő mesterség szép példáit. A Fő utcában szívszorító példáját látni a hanyatlás fázisainak. Megvan a hagyományos kirakat, a szép boltberendezés. A kirakatban a csinos tábla: KÉS – OLLÓ, alatta kisebb betűvel: köszörülés, javítás. Becsült keletkezési kora: az 1950-es évek második fele. A hasonlóan patinás eredeti utcai felirat („Műköszörűs”) a mai nyelvhasználatban már nem egészen érthető. Ezért kiegészítették a „késes” szóval – de ahelyett, hogy új tábla készült volna, ragasztásos technikát választottak, és hát ugye a középre zárás sem sikerült. De az igazán fájdalmasak a kirakati üzenetek. A nyitva tartást már egy piros szigetelőszalag keretbe zárt számítógépes nyomaton közlik. A végpont aztán a golyóstollas kiírás, a rendkívüli zárva tartásról. Mindez nyilván összefügg a bolt hanyatló forgalmával, és ennek megfelelő gazdasági erejével. Egy boldogabb és gazdagabb városban bizo-20 Simplicissimus Budapestje * *Mottó: „Nekem mondod, pestinek, hogy füle van a tepsinek?” – XX. század végi mondás BEVEZETÉS A KORSZERÛ SZNOB- ÉS HEDONIZMUSBA, VALAMINT AZ ALKALMAZOTT EMBERLESÉS TUDOMÁNYÁBA
