Budapest, 2009. (32. évfolyam)

12. szám december - Török András: Simplicissimus Budapestje

nyára védelem alatt állna egy ilyen felirat és kirakat (egy restaurálásra irányuló pá­lyázati lehetőséggel együtt!), és ha mégis be kell zárni, akkor végső nyughelyük előre biztosított lehetne egy jól fűtött múzeumi raktárban, sőt állandó kiállításon. Nem úgy, mint távoli unokatestvére, a „Delejező” fel­iratú tábla a XIII. Csanádi utca és Pannónia utca sarkán, amely helyén ma már szend­vicsbár működik. A tábla meg alkalmasint szeméttelepen végezte. Nyugodjék békében. Kávéház a Divatcsarnokban 2009. november 9-én nagy dolog történt: megnyílt az újjáépített Divatcsarnok, azaz az első két szintjén a régen várt fényűző, háromszintes könyváruház. Már-már úgy tűnt, a kultúra sehogy sem kerül be ebbe a csodás épületbe. Aztán a kulturális biznisz révén most mégis. A megnyitó egyébként esetlenre és hosszúra sikerült, a fiatal bel­sőépítész beszéde kínos volt — de „nem is ezért szeretjük”. Igen, szeretjük – a szikár berendezést, a kor és a falak között jól köz­vetítő, és megfelelő fényt is adó (!) lámpákat A Divatcsarnok-beli Alexandra olyan akár a Rizzoli New Yorkban. Vagy még olyanabb. Tágas, elegáns, világvárosi. A mozgólépcső meredek és gyors. Az igazi szenzáció persze a régi bálteremben a kávéház. Pályaudva­ri tágasságú, hangulatát a megnyitón még nem lehetett megállapítani. Bőkezű fogadást adtak az illusztris vendégeknek: Fábrytól Vámos Miklósig és a könyves mogulokig, a fővárosi képviselőtől a lektűr-író volt miniszternőig bezárólag. A kávéház árait nézegettük egy asztalnál. Közösen sajnál­koztunk, hogy nem követik a New York egykori legendás bérlőjének, Tarján Vilmos­nak a receptjét: mindig legyenek olyan fo­gások, amilyeneket a virtigli éhenkórászok is ki tudnak fizetni... A hétköznap megej­tett többszöri próbalátogatás azt erősítette meg, hogy igazi nagykávéház született. A 4 méter belmagasság bőven megvan, noha nem sarkon működik (sőt nem is földszin­ten), és a billiárdok száma sincs ki. A pult mutatós, a kiszolgálás lelkes és meglehe­tős, bár az azonnali fizetés gyakorlata re­mélhetőleg csak átmeneti. (Talán az azon­nali blokk-kihozás nemzetközi gyakorlata lehetne a középút – a velencei Florianban is ez dívik, ott háromszáz éve bevált.) Egy súlyos hiba tapasztalható, ennek felemle­getése nem mellőzhető: minden idők leg­kényelmetlenebb, igazi derékgyilkos (és nem is különösebben szemrevaló) kávéházi székei. Hogy kerültek ezek ide? Igazán jó szívvel csak a kisebb, modern fajta bőrfo­telek ajánlhatók. A nagy süppedős fotelek nem teszik lehetővé az intim kávéházi be­szélgetést, a fekete, süppedősre kárpitozott padok sem igazán kényelmesek. Mindez azonban a boldog első látogatók tudatához alig-alig jut el. Ők a bálterem csodás meny ­nyezetét vizslatják. Igazuk is van. Éljen az Alexandra Kávéház, ahol mozgáskorláto­zott lift is van. Brüsszeli pluszok és egy mínusz Brüsszel valóságos aranybánya a városi örömök megfigyelőinek. Vegyük például a parkokat és a változatos utcabútorokat. Egy régi típus és számtalan új változat. Hallatlanul modern, de apró részleteiben a város kovácsoltvas díszeihez igazodó buszmegállók. És valami új, soha nem lá­tott dolog: fehér „hangulatkeltő kockák”, amelyek az adott negyed örömeire hívják fel a figyelmet. Mintha a város szerkeze­tét sulykolnák a nemzetközi bagázsnak, akik között tízezer számra vannak olyan magasan kvalifikált személyek, akik éve­ket töltenek itt: euró-expatrióták. Talán nekik akarják otthonosabbá tenni a várost. Megadni a szülőváros-érzést! Az egyetlen negatívum egy borzalmas graffiti. Ilyes­mit alig látni arrafelé, azért is képeszti el az embert. Graffiti egy zöld sövényen! Ezt aztán nem lehet eltávolítani a szokásos vegyszerekkel... Téli péntek este, Pesten Az egzotikus országban rendezendő félma­ratonra készülő, csinosnak mondott ügy­védnő teljes mentést indít a rendszerben. Titkárnője már rég hazament. Az önmagát fiatalon nyugalmazó bankár a taxiban viccet mesél telefonon. Úgy tűnik, eléri a londoni gépet. A kultúrapártoló kisvállalkozó egy táblá­zat felett görnyed: melyik ügyfelének mit adjon karácsonyra? A festőnő tömött cekkerével megérkezik művésztelepi tágas lakásába. Tizenegy em­bert vár az este, vidékre költözött lányát sajnos nem. A mecénás és reformer azon töri a fejét, el­vállalja-e ezt az „utolsó melót” – vagy most szálljon ki az üzletből örökre? Szórakozot­tan lenéz a térre, már kezd alakot ölteni! Európa legkisebb mozija, az egyik terem­ben maga az ügyvezető indítja el a filmet, tíz éve vesztette el fontos barátját. A kamaszos szociológusnő a Rózsadomb derekánál leszáll a 11-es buszról és átszáll szürke kisautójába. Melyik barátjához kuk­kantson be? Terézváros műemléki felügyelő asszonya még mindig a Divatcsarnok oda nem illő homlokzati rézlámpái miatt füstölög. Kon­certre készül, sok fia közül az egyikkel. A Cziráky palotában szobáról szobára ha­ladva mutatja vendégének térkép-kincseit az újságtulajdonos. Nemsokára ötven éves lesz. Az Andrássy úti lakásban leteszi A Fehér ki ­rály német fordítását a hamburgi asszony, karmester-feleség. Magyarul is meg kelle­ne próbálni. Köd, vidámság, kezdődő karácsonyi őrület lepi el a várost. 21

Next

/
Oldalképek
Tartalom