Budapest, 2009. (32. évfolyam)
12. szám december - Buza Péter: (Jórészt igaz) mese, mózeskosárral
Ha egy családhoz köthető história adatait akarja ez ember tisztázni, a legkézenfekvőbb megkeresni a leszármazottakat. (Természetesen a publikált közforrásokban, lak- és tiszticímtárakban történt előzetes kutakodás után.) Szerencsével sikerült is viszonylag gyorsan megtalálnom dr. Telkes Margit ot, a nyugalmazott gyermekorvost, aki mostanában szépirodalmat s nem recepteket ír – december elején jelent meg immár a második könyve, s éppen saját családjáról, felmenőiről szól a mese (Ajándék a küszöbön). Róluk írt, de elárulja: felmenői sorsát soha sem kutatta. – De hát ez szépirodalom! Nem igaz? – magyarázza, szavaiból kihallani azért valamicske bizonytalanságot az eljárás helyességét illetően. Ám azonnal meg is nyugtatja magát. – A fantázia a fontos. Mi más is lenne az irodalom lényege? Telkes Margit segített hozzá, hogy beszélhessek egy ma élő, s nála a famíliáról sokkal több emléket őrző rokonnal is. Ducz Lász lónénak hívják, édesanyját pedig ugyan csak Telkes Margitnak. Idősebb Margitot dr. Gyurkovics Sándor, a Kühne cég vezető jog tanácsosa vette hajdan feleségül, informátorom tehát Gyurkovics Marikának született. Régi polgárcsalád a Máriáé: közeli rokona a nemrég elhunyt költő, Gyurkovics Tibor , bátyja, Sándor pedig – többek között – az Antall-kormány államtitkáraként öregbítette a Gyurkovicsok hírét-nevét. Marika és Sandika neve ott olvasható idősebb Telkes Margit édesapjának, Aladár nak a gyászjelentésén is. Döbrösy Karcsiká ét is rányomtatták, Aladárnak egy másik leánya, Ilona volt az édesanyja. S hogy most először – de nem utoljára – rövidre kössük a fentebb indázó, kanyargós szálakat: Aladár (az egyik) fia volt Szonnert Máriának, azaz Telkes Simonné nak, az Attila úti ház gazdája feleségének, aki élete második felét Nicaraguában töltötte volt. Csak a szobrát hagyva itt, Budán. Amikor most, 2009-ben, a mesélőket is beleszámítva három generáción átívelő családtörténet gyökereit keressük, újabb kalandos epizódok dzsungelébe keveredünk. Forrásuk Karcsika, azaz Döbrösy Károly, aki ötvenhatban Németországba költözött, s akit a hetvenes években Duczék meglátogattak. S mint Mária meséli, nevezett nemcsak sokat mesélt, de könyvet is írt a felmenőkről. (Igaz, amikor már a nyolcvanas években özvegyét kérdezték a dokumentum sorsáról, az asszony semmit sem tudott róla.) Nem tagadhatjuk meg az elismerést a bravúrtól, miként oldotta meg vérbeli fantáziával Döbrösy úr, a család krónikása, az eredet titkát. Mert volt titka – gondosan őrzött, elhallgatott, nagy ívben kerülgetett. – A nagy árvíz idején Pesten találták csecsemőként Telkes Simon t. Egy kosárban vit te, sodorta a víz. Valami Rubin nevű zsidó kereskedő mentette meg. Mikor a zsidótörvények miatt igazolni kellett a születési adatait, úgy emlékszem, nagyon nehezen ment a dolog. Éppen ezért. Azt nem tudom, miért lett éppen és mégis a dédpapa unitárius? Talán a zsidók, ismervén ezt a történetet, nem akarták maguk közé befogadni. Hogy hogyan vette feleségül Szonnert Máriát? Talán a nemesi cím elnyerésével járt együtt a kötelezettség, hogy elvegye... Karcsi szerint, aki ezt biztosan a nagypapájától, Aladártól hallhatta, Mária a szeretője volt Ferenc Jó zsefnek. A gyerekei általában mindig azután születtek meg, hogy előzőleg éppen itt járt a király, Budán... Nemes kelenföldi Telkes Simon A szoborasszony férjének eredeti neve Rubin Simon. Szegeden, 1845. szeptember 16-án a szatócs-kereskedő Náthán és Seelig Katalin gyermekeként született. Az állami anyakönyv őrzi a Tisza-parti városban ezeket az adatokat, de rögzíti – az áttérések anyakönyvében – a pesti unitáriusok mátrikulája is. (Fő)hősünk 1883. február 9-én hagyta el „Mózes-hitét”, augusztusban pedig elvette feleségül Szonnert Máriát, aki nagyocska leányával, Sylvia Ágnes sel együtt római katolikus felekezetűként tért át július 19-én ugyanerre a hitvallásra. Azt írja a lelkész anno’ a mamájáról, hogy hajadon... Ehhez képest az 1881-ben Rubin nevét Telkesre cserélő Simon és párja (többnyire a Krisz(Jórészt igaz) mese, mózeskosárral Buza Péter Lestyán Sándor hírlapi cikkeiből válogatva – az írássorozat Az ismeretlen Lestyán című kötet oldalain jelent végül (újra) meg – bukkantam rá arra a riportra, amelyben Budapest történeteinek mesélője egy Attila úti házról, annak kalandos szobráról emlékezik meg. A belső udvaron rejtőző alkotás – így tudja, hivatkozva arra, amit az ott élő családtagoktól hallott – a família valamikori nagyasszonyát örökítette meg. Telekes (így rögzíti a nevet, egy „e”-vel bővítve, pontatlanul Lestyán Sándor) Simonnét, aki akkor (1932-ben) már régen örök álmát aludta a Budától igencsak távol eső Nicaraguában. Ahol egyébként banánültetvényesként élt, amíg a sors engedte. 12 BUDAPEST 2009 december A visszavonult családalapító arcképes üzenetet küld fiának
