Budapest, 2009. (32. évfolyam)

7. szám július - Zappe László: Mindenki mozog

Ez olyan musical, amelyikben nem énekel­nek. Állítólag az alkotók munka közben rájöttek, hogy fölösleges. Nos, a háromré­szes produkció elsô darabjában nem is be­szélnek. És nem kétséges – legalábbis szá­momra –, az volt a legjobb. A hinta címû, ahol egy szolga (Bajári Levente ) hintázta ­tott egy ifjú hölgyet (Pazár Krisztina ) va ­lamikor a 18. században, egy ifjú uraság (Ádok Zoltán ) meg igyekezett a fellebbenô szoknya alá kukkantani. Aztán a hölgy ret­tentôen megszomjazik, elnyel egy egész üveg pezsgôt, de nem ám a szolgát küldik el utánpótlásért, hanem az elegáns lovag siet el érte. És amíg ô távol készségeske­dik, vajon mi történik? A szolga is fölpat­tan a hintára, aminek fölöttébb bensôséges lengetôzés lesz a következménye. Az eset nem olyan mélyértelmû és sokrétû, mint Weöres Sándor Psychéje, de csaknem olyan virtuóz, csak éppen táncban elbeszélve. Késôbb, amikor visszajön a fiatalember, szerepet cserélnek, mintha az egész játék szokott mulatságuk lenne. Az egész nem több tíz percnél. Értelme nem sok van, de legalább rövid, tömör, lendületes, virtuóz és még szellemesnek is látszik. A második rész semmivel sem értelme­sebb, de hosszabb. Szinte bonyolult törté­nete van. Dühödt bunkó gengszterféle, de legalábbis üzletember (Pusztaszeri Kornél) érkezik megszeppent feleségével (Ladi ­nek Judit) egy olasz étterembe. Minden ­hez zsemlét szeretne enni. És ahányszor elindul, hogy megszerezze, ráparancsol az asszonyra: „Nem mozog!” Ez is a je­lenet címe. Az asszony azonban mozog. Táncol a személyzettel. Fôképp a fôpin­cérrel (Apáti Bence) . De belekeverednek a vendégek is, egy ifjú pár, menyasszony (Vaszilenko Eugénia) és vôlegény (Krizsai Dávid), egy terhes nô (Párti Júlia) a férjé ­vel (Sándor Dávid) , nem is beszélve egy cigarettaárus meg egy fényképezô lányról (László Anikó és Veress Zsuzsanna) . Végül óriási kavarodás, valóságos burleszk kere­kedik a sok mozgásból, a férj revolvere is elôkerül, ám a huncut pincérek fedôk alá rejtik, és itt a piros, hol a pirost játszanak vele. A lebonyolítás kifogástalan, Puszta­szeri Kornél remekül poentíroz, a többi­ek pompásan táncolnak. Nem is szólva a kiváló zenékrôl Grieg tôl, Csajkovszkij tól és Bizet -tôl, természetesen csak bemelegí ­tésképpen a vadabb számokhoz. A harmadik rész a másodiknál is jóval hosszabb. Hôse egy kiábrándult reklám­filmes (Csórics Balázs) , aki nemcsak a dí ­jakat, a sikereket unja, de leginkább az életét. Az okok nem tudhatók, egyetlen konfliktusáról értesülünk, arról, hogy az alatta lakó nô félénken, udvariasan, de ki­tartóan szeretné elérni, hogy vegyen egy szônyeget, mert nem tud aludni az állan­dó éjszakai dübörgés miatt. Hogy mivel, miképpen dübörög a nekikeseredett fi­atalember, nem tudható, annál tüzete­sebben értesülünk viszont öngyilkossági elôkészületeirôl. A függönyhúzó zsinórra próbálja fölakasztani magát. Sikertelenül. Így aztán mindig egy éjszakai mulatóhe­lyen, valami bárfélében találja magát, ahol tánccal vigasztalódik. Különösen egy vé­kony, magas, sárga ruhás lány (Keveházi Krisztina) tetszik meg neki. Ez így megy néhányszor, mígnem egyszer csak meg­jelenik az alatta lakó, álmatlanságtól el­nyúzott nô. Mit gondol, kire ismerhetünk benne? A sárga ruhásra természetesen, pedig csak sárga fürdôköpeny van rajta. És hôsünk vajon mit akar vele csinálni? Táncolni akar természetesen. Pusztaszeri Kornél ebben az epizódban is kitûnô, a ke­sernyés bölcsességû pultost adja, a táncok itt is roppant professzionálisak. A Madách Színház a Mûvészetek Palo­tájával közös produkcióban május végén mutatta be a Contact címû, musicalfantázi­ának nevezett attrakcióját, Susan Stroman és John Weidman mûvét, utóbbi írta, elôbbi koreografálta. Az eredeti rendezés Susan Stroman munkája. Ami ez után követke­zik, nem egészen értem, ezért pontosan idézem a mûsorfüzetet: „Az eredeti ren ­dezést színpadra állította: Tomé Cousin”, továbbá: „A magyar változat rendezôje: Szirtes Tamás”. Van társkoreográfus is (Leeanna Smith). Ami világosnak tetszik, a díszletet Khell Zsolt , a jelmezeket Velich Rita tervezte. Ennek a nyárra elindított darabnak nagy elônye, hogy nincs benne semmi. Így men­tes az újabb musicalek szokásos tömény ostobaságától. ● indulva ôk is kinti ruhába öltöznek, még akkor is, ha csak egy folyosót kell az isko­láig bejárniuk. Ez a fel-leöltöztetés persze többletterhet ró a nevelôkre (és ez a teher néha biztos nem is kevés), de általa az idô ciklikussága természetes módon érzékel­hetô, így az épületbe szorult mikrovilág kapcsolatot tart a makro-világgal, a való­sággal. Ilyen értelemben az épület is része annak a pedagógiai erôfeszítésnek, amely az értelmileg sérült gyermekek társadalmi integrációjára is törekszik. Kérdésemre az igazgatónô örömmel tá­jékoztatott, hogy a terek tiszta és logikus szerkesztése már érezteti pozitív hatását: a gyerekek kiválóan elsajátították az út­vonalakat, jól tájékozódnak, személyes környezetüket megszerették. Az átadás után megnézve a házat az volt az érzésem, hogy ez egy tudatosan be nem fejezett al­kotás, azaz „nyitott mû”, amely a haszná­lók személyes jelenlétére, aktivitására vár. A személyesség tehát felkínált lehetôség, amellyel persze a nevelôknek kell tudniuk élni. Tarnócky Tamás szigorú épületében és Frank György belsôépítészeti megoldása ­iban éppen az a rokonszenves, hogy nem ôk akarnak valami különlegeset mesélni az értelmi sérültek világáról, nem tudják mindenkinél jobban, hogy mi az, ami a benn élôknek majd kell, hanem az épü­let teret akar adni; szolgálni az ott lévôk egyedi érdekét, sajátos világát. ● Mindenki mozog Zappe László 14 BUDAPEST 2009 július Értelmi fogyatékos gyerekek iskola­­otthona, Budapest, III., San Marco utca Építész: Tarnóczky Tamás Attila (Építészkohó Kft.) és Balázs Mihály (Török és Balázs Építészeti Kft.) Belsôépítész: Frank György

Next

/
Oldalképek
Tartalom