Budapest, 2008. (31. évfolyam)
3. szám március - Kerényy Mária: A Jálics-ház a Király utcában
7 BUDAPEST 2008 március A kétemeletes üzletház a tízes években meggyôzôdésre jutottam, hogy boraink az által nyernek nemesbülést, és válnak tartós becsû kiviteli árucikkekké, ha az édességi anyagtól erjedés által teljesen megszabadíttatnak. Ennek eléréseül egy erjedô kamarát építteték ... szükséges volt ... egy olyaténi készlettel (apparatussal) berendezni, és felszerelni, mely a helyiség minden közét folytonosan egyforma hévmérsékletû melegséggel lássa el, s ezen készlet a kérdésben forgó gôzkazán, melybôl a gôz, a kamara belsejében köröskörül vezetett kovácsolt vascsövekbe benyomulván, az erjedô kamarát a megkivántató melegséggel látja el.” Végül a vita megoldódott. A cégalapító fia, Jálics Kálmán (1834–1897) új házat építtetett, és a két épületet, melyek a tömb belsejében a telkek sarkaiban érintkeztek, 1863-ban, szintén Hild tervei alapján a földszinten átjáróval kapcsolták össze. Ide helyezték át, engedve a nyomásnak, az inkriminált berendezést. (Ebbôl az átjáróból le lehetett jutni a Paulay Ede utcai ház pincéjébe, és így keletkezett az a nagyon ismert legenda, hogy a Jálics-pince több mint egy hold összefüggô területet foglalt el.) A ház történetének része egy legendás esemény: a walesi herceg villásreggelije is, melyet 1873-ban költött el a Jálics pincében. Balla Vilmos A Vadember címû, 1923-ban megjelent könyvében így számol be errôl: „Ez a legfelsôbb kirándulás kinos meglepetést keltett abban idôben Pest kereskedô világában. A mérleg-utcai csarnokban (Kaufmanns-Halleban) és az Erzsébettéri kioszkban – ahol a nagykereskedôk déutáni uzsonnájukat néhány kalabriászjátszmával füszerezve elköltötték –, izgatottan tárgyalták az eseményt az Abendblatt hasábos original hiradása nyomán. Azt mondották, hogy az a király-utcai pince mégis csak egy ostoba sötét áporodott levegôjû lyuk. ...és egyenesen hazafiatlan eljárásnak tartom, hogy a herceget ide vezették, mert ez olybá tünteti föl a dolgot, mintha a fôvárosban nem akadna a közgazdaság terén más látványosság.” Ám nemcsak itt, ebben az épületben lehetett Jálics-féle borokat kapni. Kialakítottak egy saját hálózatot, a város nagyon sok helyén volt úgynevezett Jálics-Keller (mint Balla megjegyzi: többnyire a földszinten), ahol kizárólag bort, s azt is csak ebbôl a pincébôl valót lehetett kapni, palackozva, kimérve. A legutolsó ezek közül 1920 körül még mûködött az Andrássy út 14-ben, a többit, ahogy magát a céget is, erre az idôszakra már felszámolták. Amikor a névadó elkezdte borai külföldre szállítását, azzal hozott újat, hogy közvetlen kapcsolatokat keresett, nem vett igénybe bécsi közvetítôket, akik az olcsón felvásárolt magyar bort szokásosan átcímkézték, majd drágán adták tovább. Nevébôl valóságos márka lett Franciaországban: a „yaliche”. Mint Balla írja: „Duvalnál két frankért finom dejeuner-t lehetett végig enni ’avec une demie yaliche’”. Az 1850-es években már meghódította a Közel-Keletet, a Balkánt, és nem csak Észak- és Dél-Amerikába, hanem a Távol-Keletre is exportált. Fiai egy-egy világrész üzleti kapcsolatait irányították. A homlokzat részlete Hild rajzán
