Budapest, 2008. (31. évfolyam)
9. szám szeptember - Holló Szilvia Andrea: Helytörténeti egypercesek
Verrasztó Gábor felfedezô útra indult... no nem éppen távoli tájakra, csak ide a szomszédba, a Pasarét meg a Rózsadomb kies utcáiba. Egy budai alapítvány meg úgy gondolta, hogy a II. kerület napjára összegyûjti a helytörténész azon írásait, melyeket e mára életformává vált felfedezô körutak inspiráltak, s mindezt egy formás kis kötetben közkinccsé teszi. Így született meg A molnár, aki Lipót volt címû kiadvány, melyet aztán ôszinte szeretettel, egy kis frissítô mellett, a Millenárison mutattak be a nagyérdemûnek. Könyvrôl nemigen beszélhetünk, inkább füzet ez, vékonyka, kis helyen elférô. Éppen arra ingerli az embert, hogy egy hanyag mozdulattal zsebre vágja, vagy a táskájába csúsztassa, aztán néha bele-belepillantson munkába jövet-menet a fasori villamoson, vagy a Pasaréti tér felé robogó buszon. Majd – hátrahagyva a BKV járatait – gyalogszerrel nekivágjon a Pasaréti útnak, beforduljon a mellékutcákba, meg-megálljon a házak elôtt, azzal a jólesô érzéssel, hogy most már van ám egy kis könyve, amiben nyúlfarknyi történetek olvashatók az eddig oly titokzatosnak tûnô, kert mélyén megbúvó villákról, s egykori lakóikról. Verrasztó Gábor egy kellemes, könnyed és egyáltalán nem könnyû mûfaj képviselôje, a helytörténeti egyperceseké. Írásai rövidek, feszesek, tartalmasak, felvillantanak valamit a házakkal összefonódó, a falak mögöttük rejlô emberi sorsokból. A 69 oldalra 32 írás került, mindez sok-sok archív és aktuális fotóval illusztrálva. A kötetet Konrád György elôszava nyitja – A megelevenített otthon –, az ajánlás érzékeny, ismeretgazdag miniatûröket ígér. A válogatás alapja kettôs volt. Elôször a Pasaréti utat és mellékutcáit ismerhetjük meg alaposabban az írások tükrében, eljutunk az Olasz fasortól (ami menetközben elôttünk változtat nevet, s lesz Szilágyi Erzsébetté) az építészetileg félbehagyott Pasaréti térre. A szerzô sorra veszi azokat a zöldellô kertek mélyén megbúvó csöndes, fenséges hallgatásba burkolózó villákat, melyekben hajdani költôfejedelmek, színészóriások, zseniális feltálalók, aranykezû szobrászmûvészek élték hétköznapjaikat. Németh László tól Pátzay Pálig, a kertben pihengetô Jávor Pál tól az éppen kutyát sétáltató Várkonyi Zoltán ig sorra elevenednek meg a kötet lapjain a környék egykori lakói. Az író házaspár, Szo botka Tibor és Szabó Magda mellett még regényhôssé vált házvezetônôjük is kap Verrasztótól egy írást. Talán ez a kis kötet is segíthet abban, hogy ne halványuljon el teljesen a halk szavú Pinczési Judit emlé ke. A fiatalon elhunyt költônôt hajdan jól ismerték arról a szokásáról, hogy a legkeményebb téli estéken is magányosan rótta kedves utcáit gondolataiba mélyedve. Vagy ott van Kókai Rezsô, a méltatlanul elfeledett kiváló zenetudós a Torockó utcából. Mellette lakott „társbérletben” a sütôporos Váncza József, a remek grafikus, az elsô kör alakú bélyeg tervezôje. 1956 márciusában javasolta a Postának e formabontó megoldást, amit az illetékesek megköszöntek, de a kivitelezését túl macerásnak találták. Váncza néhány hét múlva elhunyt, a kör alakú bélyeg terve az asztalfiókba került. Hogy azért mégse maradjon a magyar nép „körtelenül”, a fasorban megépült Budapest körszállóval díszítették éveken át a bélyegeket. Bródy Sándor is feltûnik az egyik történetben, de most nem valamelyik írása okán, hanem mint a régi lóváltó állomás, a Marczibányi téri „háromarcú ház” bérlôje. A kötet másik felében aztán kószálhatunk a Duna-parton, a Lukács fürdônél. A helyes útról azonban nem tanácsos letérni, mert még úgy járhatunk, mint az egyszeri kecske, aki alatt békés legelgetés közben megnyílt a föld, s így vált belôle a Pálvölgyi barlang névtelen felfedezôje. Ahogy peregnek a lapok, már nemcsak térben, hanem idôben is egyre távolabb kalandozunk. A 18. században alapított Széna téri ragályházat például senki ne keresse, mert annak helyén ma már csak a buszpályaudvart találja. A pestisgyanúsak számára épített, s ezért igen rossz emlékû veszteglôt ugyanúgy elbontották, mint azzal szemközt a Margit körúti gyûjtôfogházat. A könyv lapjain széjjeloszlik egy városi legenda: a városképet éveken át bántó ronda felvonulási épület a téren és mellette az ôrtoronyra hajazó lift már a fegyház megszûnte után létesült, a metróépítôknek. Pedig ormótlan külseje miatt teljesen hihetô volt, hogy valaha a fegyházhoz tartozott. A közeli Trombitás kertben is elnémult már a víg muzsikaszó – pedig az még akkor is szólt, amikor a népek barátsága jegyében (és az ellenség megtévesztésére?) a patinás név ideiglenesen Szófiára változott. 1968-ban aztán a vezetôség megadta magát a népakaratnak, és újra visszatért a cégtáblára a Trombitás. A Statisztikai Hivatallal szemközti modern bérház felszereltsége, teljes körû szolgáltatásai leginkább egy mai luxus társasházéra hasonlítanak, csak talán az úszómedence hiányzott belôle. A sors iróniája, hogy az építtetô Mailáth gróf, aki összes vagyonát beleölte az épületbe, végül szegényházban halt meg. A közeli Átrium mozi is megelôzte saját korát, a kényelmet légkondicionálás szolgálta, 1600 kis kerek lyukon át cserélôdött a levegô. A mennyezeti égboltnyíláson át látszódtak a csillagok. Mindezt a csodát nem kisebb mûvész tervezte, mint Kozma Lajos. És vajon hányan tudják az egykori és jelenlegi növendékeken kívül, hogy a Baár-Madas Gimnázium egy pesti polgár, Baár János és egy földbirtokos, Madas Károly emlékét ôrzi? Külön-külön létesített alapítványukban ugyanis mindketten azt szabták feltételül, hogy a leendô tanintézet vegye fel a nevüket. Verrasztó Gábor a szobrok története felett sem siklik át, legyen az ábrázolt alak valós személy, mint Wallenberg , vagy a képzelet szülötte, mint a cseppet sem szomorkodó kislány, a Bánatos Ébredés. Nem sorolom fel mind a 32 helyszínt, pedig jócskán lenne mit, azonban még tartozom egy válasszal. Ki is volt Lipót, a molnár? Igen, talán illett volna ezzel kezdenem, hiszen a kötetben is ez az elsô történet. Szóval, egyszer volt, hol nem volt egy Göbl Lipót nevû molnár, aki az 1820-as években a Buda határához tartozó völgylapályon tornácos fogadót épített, mely ma is áll a Páfrány utcában... de a folytatást inkább tessék elolvasni! Verrasztó Gábor újságíró a történelem iránti rajongását helytörténész édesapjától örökölte. Városi felfedezô körútjait rendületlenül folytatja, találkozhatunk vele levéltárak mélyén, könyvtárakban búvárkodva. Azon se csodálkozzunk, ha különbözô lapok hasábjain olvashatjuk élvezetes, a lombok alatti sétára csábító írásait. Mindeközben egy percig sem érezzük, hogy ez a világot kerekes székébôl szemlélô fiatalember felnôtt fejjel, néhány éve költözött a Pasarétre, mert ilyen kedves történeteket csak egy vérbeli lokálpatrióta írhat! ● Verrasztó Gábor: A molnár, aki Lipót volt. Budai históriák. Budapest, 2008. 69 p. Budai Liberális Klub Alapítvány 21 BUDAPEST 2008 szeptember Helytörténeti egypercesek Holló Szilvia Andrea
