Budapest, 2008. (31. évfolyam)
9. szám szeptember - Zeke Gyula: Megálló a lejtőn
Régóta tervezem déltôl északra tartó budai utaim leírását, amelyek végállomása rendre a Bécsi úti Schlosser sörözô. Helyes úton járok, ez bizonyos, más törzshelyeimen is megállok ugyanis ilyenkor. Sok a néznivaló, s most különben is ez az évszaknak megfelelô útirány, rohanunk az ôszbe. Szerkesztôi intésre be kellett látnom azonban, hogy egy ilyen írás szétfeszítené az itt rendelkezésre álló kereteket, sietôs, ám cseppet sem indokolatlan módon ezért most mindjárt a végén, a Schlosser sörözônél kezdem. A várostörténet útja mindig és mindenütt szomorúság és megpróbáltatás, s csak kivételképp tartogat váratlan örömöket. Amilyen öröm például, hogy a Bécsi út 31. alatt nem lebontják, de felújítják az 1780-ban épült sörházat, valamint hogy odébb, a kitûnô fekvésû Bécsi kávézóból eltûntek a játékautomaták, s így a parányi járdateraszon ülve végre nyugodt pillantást vethetünk az út eme különösen fás, szinte kisvárosi szakaszára, oly szomorún kellett látnom azt is, hogy a sörházzal szemközti, 30-as számú házról valakik nemrégiben lefeszítették azt az öt körkeretes, ugyancsak 18. század végi férfifejet, akikre néznem oly jó volt három és fél évtizeden át. A Bécsi út persze a 102/b. alatt található Schlosser sörözô után is folytatódik, ám olvasóim könnyen érthetik, hogy nem óhajtok eljutni a (Szent) Margit Kórház- és Rendelôintézetig, hanem megállok ott. Különös világ az, ritka történettel. Már a földszintes épület elhelyezkedése szembeötlô. Balra bekerített, de beépítetlen terület fekszik, valami cégé, jobbra tôle pedig egy harmincas évek végi bérház. Emez elôkertes, mintegy nyolc méterrel az eredeti frontvonal mögül emelkedik. A Schlosser így szinte kiszalad a Bécsi útra, egymagában jelezvén, hol húzódott még nem is olyan régen az egykori épületsor arcvonala. Azt gondolnánk, így körülvéve az ûr és késôbbi korok építményei által, hogy ez a sörözô jó esetben belülrôl is csak emlékmû lehet. Semmiképp sem élô és érvényes hely, ahová a jól felfogott jelenünk érdekében is járunk. Tévedünk, és sosem volt tévedésünk, amelytôl ennyire megboldogultunk volna. A hely története és tere egyforma figyelmet érdemel, mint amikor két gyönyörû lány ül a villamoson, és már elég érettek vagyunk ahhoz, hogy a kapkodás és a gyors megôrülés helyett a boldog szemlélôdés mellett döntsünk. A Schlosser ek, amint arról Gálosfai Jenôné értékes kötete (Kockás abrosz, jó kadarka. Budapest, 2007, Óbudai Múzeum, 173 p.) Megálló a lejtôn A Bécsi úti Schlosser sörözôrôl szöveg: Zeke Gyula, fotó: Sebestyén László 22 BUDAPEST 2008 szeptember magántulajdon A Schlosser nagyszülôk
