Budapest, 2008. (31. évfolyam)

7. szám július - Csordás lajos: Százéves sikertörténet: a Wekerle

tani a tévedést. Kós tehát csak itt, a fôtéren hagyta a keze nyomát. A teret egységes tér­falakkal látta el, s a Hungária út tengelyé­ben a keleti és a nyugati oldalon városka­pukat nyitott rajta. Terveihez a kolozsvári és a nagyszebeni fôtér szolgált elôképül. A rendezési koncepción kívül a házak közül is kettôt maga tervezett, a többit pedig ál­tala meghívott építész kollégáinak kínálta fel: Tornallyay Zoltán nak, a Schodits La ­jos-Éberling Béla párosnak, Zrumeczky Dezsônek, Barát Bélá nak, Novák Edé nek, Wälder Gyulának és másoknak. A temp ­lom nem szerepelt Kós elképzeléseiben itt a Fô téren, s az sokkal késôbb, Heintz Béla tervei szerint épült, majd csak 1932-ben lett teljesen kész. A tér közepére viszont Kós álmodott egy hatalmas kaszinóépü­letet, ami nem készült el. – Hát akkor nézzük, mi maradt meg száz év után! Ide értünk a Kós Károly tér 1-hez. Ez Kós-ház? – Nem, ez Tornallyay. Nem nagyon ismert építész. Felvidéki származású volt, s a hú­szas években vissza is tért a szülôföldjére gazdálkodni, mert örökölt egy birtokot. De 1913-ban, amikor Kós hazament Sztánára a gyermeke betegsége miatt, még ô vette át a fôtér építkezéseinek irányítását. – Nehezen lehet megkülönböztetni a Kós-, Györgyi Dénes- vagy a Zrumecz­ky-épületektôl. – Hát igen, itt nagyon sok építész terve­zett, de annyira megtartották az építészeti rendet, hogy mindegyik épületnek komoly szerepe van az együttes megjelenítésében. A keleti térfal és a szemközti nyugati, te­hát amelyeken a kapuk láthatók, egyszerre épültek, még az elsô világháború elôtt. És a másik kettô szemközti is egyszerre, de tizenvalahány évvel késôbb, s ez az idôel­térés meg is látszik. Egyébként csak itt, a téren épültek kétemeletes házak. No, itt a 2-es számú épület, a háromnyílású város­kapuval, ez Kós terve. A kapu vaskos lábai üregesek, újságos és butik kapott helyet bennük. A ház üzletsorán lévô cukrászda helyén pedig egy hentesüzlet volt valaha, márványpadlóval, amit sajnos a funkció­váltás után felszedtek. – Ha átnézünk a kapunyíláson, egy kis kápolnaféle épületet látunk, meg egy ülôfülkét, melynek a falára azt fújták: Béla, a csöves. Ô nyilván ott lakik. – A kápolnaszerû épület transzformátor­ház, Bélát nem ismerem. Azt viszont tu­dom, hogy itt a téren a következô, vagyis a 3-as, a másik Kós-ház. Kilincse ugyanolyan mint a Monostor utcai kakasos templomé. A 4-est Schodits Lajos és Eberling Béla ter­vezte, akik több szép típusházat, s a weker­lei rendôrség épületét is. Itt volt régen az Ady mozi, amit Havas Henrik vett meg. A ház híres arról is, hogy itt forgatják a Bará­tok közt címû sorozatot. Az 5-ös számú ház tervezôje Györgyi Dénes . Most épp tele van vakolatfoltokkal, de azt hiszem egyébként sem ez a legszebb Györgyi-épület. – Csillagjegyek láthatók a Pannónia utca sarkán... – A 6-os számú házon egy szép Zodiákus is feltûnik az oromfalon. Azt már Mende Valér tervezte. Kissé dísztelen, neobarok ­kos, súlyos épület, de illeszkedik. Ez pedig a 7-es, Prokisch János tól. Ô sem egy nagyon ismert építész. Kósnak volt egyetemi ba­rátja. Viszonylag egyszerûbb épület az övé is. Bejáratánál vaskos oszlop. A zárterkély mellvédjén egy sgraffito volt valaha, jól lát­szik régi felvételeken. De nemesvakolattal tönkretették. Ez a kôporozás típushiba itt a telepen. Nem szabadna alkalmazni. Telje­sen megváltoztatja a felületek strukturáját, az épülettôl idegenné válnak a felületek. Ilyen textúra nem jelent meg az 1910-es, 20-es évek épületein. – Elég nagy a zaj, épp megállt mellet­tünk a 99-es busz, de sûrûn jönnek más járatok is. A fôtér, úgy látom, egyetlen nagy körforgalom, melyben szakadat­lanul cirkulálnak a jármûvek. – A legnagyobb baj, hogy a telep nyugati szélén a házak mellett megy el a Nagykôrö­si út, s így rányomták az egész M5-ös be­vezetô forgalmát a telepre, lakhatatlanná tettek egy sor értékes épületet. A buszjá­ratokkal nincs baj, viszont azt elmondha­tom, hogy az itteniek a nagy buszok he­lyett inkább kisebbeket látnának szívesen az utcáikon. No de közben elmentünk a 8-as, a Haász és Málnai szerzôpáros leg ­jobb épülete mellett, az meg ott a sarkon egy Wälder Gyula-ház. 19 BUDAPEST 2008 július

Next

/
Oldalképek
Tartalom