Budapest, 2008. (31. évfolyam)
6. szám június - Jolsvai András: VISSZAJÁRÓ LI.
érkezô Alexandra a Nyugatinál levô könyvesházban tovább lépett: fölsô emeletén pódiumszínpad csalogatja a közönséget, bôséges, sokszínû programmal (ahogy egyébként a Károly körúton is). Burjánzanak a könyvbemutatók, könyves talk show-k, író-olvasó találkozók a nagyobb kereskedésekben, ezzel létrejött egy új programkínálat, a kulturális marketing ügyes formája. Ám ehhez egy szakmának kellett fölismerni: másként kell könyvet eladni, mint fakanalat. És Budapesten valóban szinte minden könyvet el lehet adni – bár egyre nehezebben. A fôvárosi lakosság csak 17 százaléka az egész országénak (az itt dolgozó bejárókkal ez nappal legalább 25 százalékra bôvül), de becslések szerint legalább 30-40 százalékot mondhat magáénak az országos forgalomból. Eddig csak a bibliocity-t említettük, holott itt vannak még a külsô körök a Körúton, a plázákban, egészen a városszéli hipermarketekig (Tesco, Auchan, Cora), ahol már egészen másfajta a kínálat (celebek, lektûrök, házi praktikák), mint a „city” elegáns, szeriôz választékú üzleteiben. A legkülsôbb kör a Sunbooks-é (a cég tavaly beolvadt a Líra és Lantba). Jellemzô, hogy a Libri, az Alexandra és a Fókusz áruház sikerlistáján legfeljebb egy olyan szerzô neve szerepel, aki a Sunbooks-nál is toplistás: a brazil Coelho. A bibliopolisz voltaképpen egy hagymagumó. Rétegenként szinte minden olyan igényt és kínálatot fölhánthatunk benne, amilyen az országban elôfordul. ● Mondják meg, de ôszintén, voltunk mi már a Bartók Béla úton? Ugye, hogy nem?! Hát akkor most legyünk. Nem mondom, hogy a legjobb pillanatot választottuk. De egyrészt ebben az a nehézség, hogy amikor az ember választ, ô tudja legkevésbé, vajon a legjobb pillanatban van-e (utólag persze fogja tudni, de ott és akkor honnan is tudná szegény), másrészt meg az, hogy amennyire látom, Kelet-Lágymányoson még sok víznek kell lefolynia a Dunán, míg a helyiek fellélegezhetnek, és azt mondhatják, most már jó. Úgyhogy tegyük félre a kétségeinket, és induljunk utunkra. Mondjuk, a Móricz Zsigmond tér felôl. Mely teret most ne minôsítsük semmi szín alatt, egy merô állvány meg lyuk az egész, egy merô katasztrófa, csattanós válasz mindazonáltal arra a kérdésre, hogy van-e élet a halál után. Vagy, mondjuk, szelídebben, a halál alatt. Van. Hát mi csak keljünk át némi nehézségek árán ezen a halálon, és kezdjünk sétálni lefelé, a Gellért tér irányába. Ez a rövid szakasz voltaképp Lágymányos fôútja. Sok szép história köthetô házaihoz, üzleteihez. Egykor ez is Fehérvári út volt. Ezt a szakaszát Horthy Miklós, országlása évfordulóján a saját nevére vette. Hogy aztán negyvenöt után Bartók Béla legyen belôle. Azért a múltnak árnya nyomot hagyott ezen a vidéken, ha szabad ezzel a képzavarral élnem, mely annak a lelki zavarnak érzékeltetésére is szolgál, mit az ember e környéket járva érez. Ott van mindjárt az a komoly meglepetés, amely az elsô utcanévtáblákat megpillantva éri a mai embert. „Szentimreváros”-ra magyarította a helyi vezetés e környéket. Pedig ez itten a Lágymányos, ahogy azt néhány ottfelejtett tábla mutatja is, s ahogy azt mindannyian tudjuk. Persze, István korán elhunyt fiának volt-van némi kultusza errefelé, szobra és plébániája, például, és a két háború között városa is volt: de most a huszonegyedik századnál tartunk, s nem muszáj mindig visszafelé néznünk. Ha már a térrôl kellene elnevezni e kerületrészletet, hát legyen Móriczváros vagy Zsigafalva, nem bánom. De ha a helyiek egyetlen percre se tudnának meglenni valamely szent nélkül (rettenetesen nagy a divatja ennek, mára minden valamirevaló külvárosunkat szentesítettük, Pestszenterzsébetünk van és Pestszentimrénk, Pestszentlôrincünk, értelemszerûen, már csak szent Kispestre és szent Kôbányára volna elmellôzhetetlen szükség), hát legyen szent Gellért, az még históriailag is értelmezhetô volna. De ha rám hallgatnak, maradnak, akik voltak: büszke lágymányosiak, az is nagyon vállalható. A második meglepetés az új üzletek láttán éri az utazót. Mintha Pest egy része átköltözött volna ide: Mc Donald’s, Fôzelékfaló, Alexandra, Kátay: akár ha a Teréz (bocs, szent Teréz) körúton sétálnánk. Pedig csak az történt, hogy sok-sok sikeres bolthálózat vetette meg a lábát ezen a környéken is. (Miféle lába lehet, ha maga is megveti – mondaná Békeffi László, a zseniális humorista.) Bizony, bizony, itt vannak mind, hozzájuk még megannyi multi egy modern irodaház megannyi emeletén: mindez azt bizonyítja, hogy a környék nagy jövô elôtt áll. Vagy hogy nagy jelen elôtt. Sôt, a nagy múltot se zárhatjuk ki. Miért is tennénk? Például a nagy múltú Bukarest vendéglô (mely a legenda szerint azért jött létre, hogy a fényes román fôvárosban is mûködhessék egy Budapest nevû és irányzatú étterem, de amely, bár ellencsapásként teremtôdött, remek hely volt a maga idejében) ma természetesen bankfiók, mi más is lehetne. Régi és új, órás és bankár, fotográfus és szendvicsevô ad találkát egymásnak utunk során, és ez jól van így nagyon. Ebbôl még minden lehet. Még az is például, hogy a hajdani Berlin-verô generálisról elnevezett kávéház (pontosabban a generálisról a huszárlaktanya lett elnevezve, a laktanyáról meg a mellette nyílt kávéház), melynek kapcsán a Karinthy úr nevét vagyunk kötelesek említeni, egyszer megint kávéház lesz. Most a Kirakat Galéria készül kinyitni benne: mégse közért, mint eddig. Emléktábla már van, itt bármi kialakulhat. A 21-es számú házon, hol a Nevada Pub üzemel, középen egy apró erkély dôl az úttestre – az ember egy pöttöm kislányt képzel oda, ki locsolókannájából megmegkínálja az arra járókat, aztán gyorsan eltûnik a mellvéd mögött. A Csonka múzeum zárva ez idô szerint – amennyit kívülrôl megállapíthatunk, nincs túl jó állapotban. A 15/b-bôl eltûnt Weichner Ferenc üvegfúvó csodás vitrinje, mely elôtt annyi idôt állottam merengve. Lett viszont egy igazi Ottlik-emléktábla (a házban töltötte gyermekkorát a mester), s a lakónévsor is szépen átalakult. „Dobri, Dózsa, Vitézi Rend, Cserkészotthon” olvashatni egymás alatt. A Szeged vendéglô bezzeg mit sem változott. Ugyanazok a paprikafüzérek, ugyanazok a cigányprímások, ugyanazok a keletnémet turistacsoportok. A páratlan oldalon megállt az élet. Igaz, a pároson tovább ment: a Ma chérie presszó helyén Nelson Pub nyílott. Kár, ennyit mondanék sóhajtva. ● 31 BUDAPEST 2008 június Visszajáró LI. Jolsvai András
