Budapest, 2008. (31. évfolyam)
6. szám június - Saly Noémi: Családregény porcelántálon
A bélyeg nagyságú képre meredve csak abban voltam biztos: budapesti épületet látok. A rakpart, a lépcsôk, a korlát – nem vitás, itt van valahol, de hol? Az eladó any nyit közölt, hogy a tál hátulján a márkajelzés mellett ott egy név és a dátum. Nosza, küldöm az emilt asztaltársaimhoz: a Nagy Budapest Törzsasztal tagjainak kedves játéka rejtélyes fotók megfejtése – olvasóink már több ilyen közös tanakodás részesei lehettek a korábbi lapszámokban. Felebarátaim, a mellékelt, közel fél méter átmérôjû (!) istencsudájáról annyit tudni, hogy 1887-ben kézzel festette bizonyos Stegmüllerné egy Fischer és Pirkhammer márkajegyes, sima fehér tányérra (amely tányér ilyenformán 1857 és 1875 között készült). (...) Az épületeken, a pontos helyszínen golyózok. Tippek? Tutik? De ez még korántsem minden. A néni és családja – hát ez egy igen jeles mirákulum. Még csak kb. két órácskát szórakoztam velük, de már belezúgtam az ügybe. (...) Stegmüllerné Gerster Mária, szül. Kassa 1843. máj. 6. Budapesten tanult (...) 1884-1887 között festôakadémiai növendék. (...) 1899-ben Elek községben, özvegyen él, és tárgyakat ajándékoz az Iparmûvészeti Múzeumnak... A Mûvészet folyóirat 1908-as tudósítása szerint „A múlt század utolsó éveiben [Kassán] mûködtek Stegmüllerné Gerster Mária és Csányi Gizella, az elsô a virágok, a második a nôi- és gyermekarcképek festôje”. 1930-ban, tehát 87 évesen halt meg Budapesten. Talán a papája (egyelôre szintén csak a net jóvoltából tudom): Gerster Károly (1819– 1867) kassai születésû építész, Bécsben tanult, majd rövid kassai átmenet után 1840-ben Pestre költözött. Az 1850-es években több pesti bérház építésében vett részt, például közremûködött a volt Erzsébet sósfürdô (Tétényi út 12.) és az Oswald-ház (Nádor u. 22.) átalakításában. Feszl Frigyessel és Kauser Lipóttal hármasban a kor legütôké pesebb építészcsapatát alkotják, állati sok mindent építenek a vízivárosi kapucinusoktól a Kochmeister-villán és az Alagút kapuzatán át a pécsi zsinagógáig, nem is sorolom, ôrület, de a legtutibb épülete a szegedi Fekete-ház. Nnna. Mellesleg ô a tervezôje annak a gótizáló rakparti korlátnak is, amely a tányéron látható. (...) Tök izgi az egész, nem? Csók a fôkaszírnô Fél nap se telt el, jött a válasz Ráday Mihálytól: Kedves Ifjasszony, mielôtt e festett tálba könnyeket potyogtatnék, gyorsan fellapozám a Budapest anno... (a fene egye, aki oldalszámokkal nem látta el) kb. harmincvalahányadik lapját, s megfigyelve a kétoldalnyi pikcsört, nézegetvén a Pesten kihegyezett cölöpöket és a bárkákat a rakparton, meg a korzózó népet, szemem fel Budába révedt, s ottan közvetlen a Királyi vár alatt álldogál bizony a tányéron ábrázolt két monument, a tornyos is (aki a háttérben vagyon), meg a sarokrizalitos zászlós úr elôtte. A tornyos ház alighanem Ybl mester vízpumpa háza lehet a Nagyságod által is lakott Tabánban benne. Kacsóját csókdossa régi híve: Mikhál bá(n) Majdnem bôgtem a dühtôl: Mihály, ez nem ér. Ilyen simán rájönni, ez egyszerûen Családregény porcelántálon szöveg: Saly Noémi, fotó: Sebestyén László Nem tudom, szokott-e a kedves olvasó internetes ócskapiacokon kutakodni. Szórakoztató, mint az igazi, habár nincs lángos, és az alkudozás játéka helyett a licitálás izgalmától lilul a fej. Megvallom, nekem szenvedélyemmé vált magyar és nemzetközi oldalakon bóklászni, és nemegyszer bukkantam már gyöngyszemre. Nem „igazi” mûkincsekre, persze, hanem olyan tárgyakra, lapokra, iratokra, amelyek értékérôl, érdekességérôl eladójuknak nem volt sok fogalma: örökölte, találta, hagyatékkal vette, de neki bizony nem mondott semmit. Így kaparintottam meg azt a falitálat is, amelybôl ez a történet kibontakozott. 18 BUDAPEST 2008 június
