Budapest, 2008. (31. évfolyam)
5. szám május - Jolsvai András: Visszajáró L.
Hát megéltük az ötvenet – és, ahogy mondani szokták, tízet simán letagadhatunk belôle. Vagy másképpen, szeretetteljesebben: mindenkinek az tenne jót igazán, ha legalább ennyit letagadnánk. De félre a tréfával. Régóta (úgy másféltucat táján, mondjuk) elhatároztam már, ha eljutunk az ötvenig, ezt a szép kerek számot Zsiray Károly emlékének fogjuk szentelni. Húsz éve ismertem meg, akkor hozta be emlékiratát ahhoz a folyóirathoz, ahol akkoriban dolgoztam: a kéziratos mû a húszas évek Budapestjének életét mutatta be, különös tekintettel a szerzô szûkebb pátriájára, jelesen a körútnak a Podmaniczky utca és Berlini tér közötti szakaszára. Emlékszem, mennyire levett a lábamról Zsiray fantasztikus emlékezete – minden négyzetcentiméterérôl mindent tudott annak a világnak. Én, aki büszkén szoktam hírelni magamról, milyen jól eligazodom a hatvanas-hetvenes évek Ujpestjén, bizony, a sípcsontvédôjét se köthettem meg jeles elôdömnek. Úgyhogy igazán megérdemli, hogy emléket állítsunk neki e hasábokon. Járjuk hát végig az általa kitûzött utat, legyünk egy hajdani visszajáró visszajárói. Úgy lesz, hogy elôbb felidézzük (röviden), mire emlékszik Zsiray, aztán, hogy mire emlékszem én (na, az egy elég rövid rész lesz), aztán meg, hogy mi van ma. (Az meg elég szomorú, de mit csináljunk, ez jutott.) Zsiray Károly tizenhárom esztendôs volt 1925-ben, amikor a család Szegedrôl Pestre költözött. Apja MÁV-tisztviselôként (A Leszámítoló Hivatal délceg munkatársa volt ô) költözött a Teréz körút 54-58-ba, mely (mint a környéken szinte minden) a vasúttársaság tulajdona volt. „Házunknak három kapuja és három udvara volt – idézi föl a régi idôket Zsiray úr – négy lépcsôházzal. Mi az 54-es kapunak megfelelô részben kaptunk lakást, de az 56-os kapun kellett ki-és bejárnunk, mert az 54-es és 58-as zárva volt. Vasár-és ünnepnapokon azonban az 58-as kaput tartotta nyitva Török úr, a hivatali portásból lett házfelügyelô, mivel az ô lakása ehhez a kapuhoz volt a legközelebb. Török úré volt az éjszakai kapunyitás joga és bevétele is – a takarítást a MÁV takarítónôi végezték, akikre Török úr csak felügyelt. A takarítónôk feladata volt a ház körüli járda naponkénti söprése és tisztántartása is, beleértve a járdaszélek kötelezô locsolását.” Huszonöthöz képest mára annyit változott a helyzet, hogy a mondott ház a Teréz körút 56-62 számokat viseli, s valamennyi kapu zárva van mindig: a járda locsolását és tisztántartását pedig, úgy tûnik, nem végzi senki sem. (Vagy csak nincs sehol egy Török úr, hogy felügyeljen.) De nézzük sorra a földszinti portálokat. A Podmaniczky utca sarkán, ahol most egy ingatlaniroda és egy GSM-bolt osztozik a helyen, Zsiray Károly emlékezete szerint egy férfifodrászat mûködött. (Mintha gyerekkoromban is így lett volna, teszem hozzá bizonytalanul.) Mellette a húszas években a Libál és Marz-féle látszerész és fotósszaküzlet volt feltalálható: hogy a történelem mennyire ismétli önmagát, annak szép példája, hogy a mondott helyen ma megint optikus mûködik, bizonyos Laczkó, aki büszkén hirdeti, hogy vállalatát egyezerkilencszázötben alapították. Ami így, ha jól értem, nem áll meg. Legfeljebb annyi, hogy ezen a helyen már több, mint száz éve látszerész mûködik. De hát az körülbelül annyit tesz, mintha valaki kiírná: „Magyar bolt, alapítva 896-ban.” Szerényebben, azt szoktuk mondani ilyenkor. Nálunk egy rossz karban lévô ezüstékszer-bolt következik (ez a Libálék idejében még az optika része lehetett), aztán a patika jön: a dologban nemcsak az érdekes, hogy gyógyszertár volt ez már a húszas években is (Zsiray: „...az 56-os kapuig húzódó helyiséget a rózsaszín portálos, elegáns BUDAPEST patika foglalta el. A gyógyszertár tulajdonosa – bizonyos dr. Bársony – a házban szállongó hírek szerint egy miniszter rokona volt. Pult mögött sohasem láttuk, fehér köpenyben térültfordult az elôtérben, üdvözölve a betérôket, néhány szót váltva is némelyikkel.”). Hanem hogy a közbeesô fél évszázadban meg nem volt az. A jelenlegi tulajdonos rokonságáról nem tudunk semmit, any nyit mindenesetre állíthatunk, hogy senki se beszélget el az elôtérben a betérôkkel. Azok az idôk végképp elmúltak. A gyógyszertárat mai napság egy udvari hastáncruha-árus folytatja (képzeljék el, hogy hangzott volna ez huszonötben: arról nem is beszélve, hogy az udvari akkoriban még – na jó, egy kicsit elôbb – királyi beszállítót jelentett), Zsiray gyerekkorában Flamm bácsi üveges és képkeretezô üzlete volt itt. Aztán a Beate Uhse üzlete jön, kirakataival méltán magára vonva a férfiszemeket: nyolcvan év elôtt elképzelni se lehetett az ilyesmit. (Illetve elképzelni, azt mondjuk lehetett.) Majd a cipôbolt jön, végül a hentes: épp úgy, mint régen, amikor még a Zeidl Vencel Rt. fióküzlete állt itt, a város egyik legelôkelôbbje ebben a nemben. Az összehasonlítást most lelki okokból elkerüljük, annyit jegyezve meg, hogy a város legjobb fôtt kolbászát ma is itt mérik – amiként így volt ez sok évtized elôtt is. Így kerek a világ, így véres a hurka. ● nak tavalyi bezárása nemcsak azért nagy veszteség, mert a fejlesztô mûhely régóta együtt dolgozó vezetôi és alkotói szétszóródtak. De mert a „Sárga Házban” évtizedek óta kezelt híres kollekciót, a Selig Árpád elmeorvos által az 1920-as évektôl gyûjtött rajz- és festményanyagot eddig lassan, de folyamatosan gyarapították a „kortársak”. Így a Lipót nappali foglalkoztatójában különösen jól sikerült munkák közül Plesznivy Edit muzeológus be illeszthetett néhányat a felbecsülhetetlen értékû Selig-anyagba. Egyelôre annyit tudni, hogy a Lipót bezárása után a Gulácsy Lajos , Nemes-Lampér th József, Zorád Géza és Pál István festmé nyeket is tartalmazó kollekció a Magyar Tudományos Akadémia kezelésébe került, ôk pedig az Oktogonnál alapítanának belôle hamarosan múzeumot. A Lipót nappali foglalkoztatójában és galériájában korábban mûvészetterapeutaként dolgozó Bocz Beáta , Ko máromi Erzsébet vagy Angi Ibolya má sik intézményben folytatja, pontosabban indítja elôlrôl, amit a Hárshegyen elkezdett. A betegek egy része hazament, mások új ágyat kaptak egy új intézeti szobában. „Házon belüli” kiállítási lehetôségük persze egyelôre nincs. Mindenesetre az OPNI Tündérhegyi Pszichoszomatikus és Pszichoterápiás-rehabilitációs Osztályán Bocz Beáta vezetésével készülô új mûvek májusban megtekinthetôk a Francia Intézetben. Plesznivy Edit pedig azt ígéri, hogy a Magyar Nemzeti Galéria szeptemberben nyíló „art brut” kiállítására beválogat ötven munkát a Selig-hagyatékból. ● 33 BUDAPEST 2008 május Visszajáró L. Jolsvai András