Budapest, 2008. (31. évfolyam)
1. szám január - Friedrich Ildikó: Derék kis acélhajók és acélidegzetű tengerészek
lett. A tisztek és altisztek nyáron tetôtôltalpig hófehérben pompáztak. Ezen kívül volt fekete társasági ruhájuk, a zubbonyon arany vállpánttal, a díszkabáton ünnepekkor arany válldísz, lecsüngô rojtokkal. A tisztikar tagjai állandó jelleggel hordták a harminc centiméter hosszú, fehér csontmarkolatú tôrt, cizellált, aranyozott rézhüvelyben. A folyamôr sötétkék posztó egyenruhában járt, kabátujjára varrt rangjelzéssel, ellenzôs tányérsapkával vagy ellenzô nélküli matrózsapkával, jeles napokon kihajtott fehér matrózgallérral. A zubbonyok, flottakabátok, sapkadíszek, aranyozott csatos, dombormûves tôrövek, az aranyfonalból készült rendfokozatok, sôt a kabátgombok (bronzból, ezüstözve, vagy aranyozva) mind-mind csodaszámba menô iparosremekek, viselôjük büszkén parádézhatott. Ha éppen volt ideje rá – és sokáig bôven volt. Aztán az ôszi szél 1908-ban puskaporos levegôt hozott az óbudai Duna-partra. És elkezdôdtek a keményebb próbák. Bár csak elsô nézésre bizonyultak annak. Fôherceg inkognitóban A monarchia mozgósításra készült, fenyegetve a szerbeket. A tét: Bosznia-Hercegovina. Bécs röviden és határozottan üzente Belgrádnak, hogy háborúra számíthat, ha nem szünteti be a birodalom elleni akcióit. A monitorok 1908 ôszétôl Péterváradnál álltak készenlétben; a Belgrád elleni ostrom bármikor elkezdôdhetett. A tél beálltakor a kis acélhajók kénytelenek voltak visszavonulni az óbudai kikötôbe, de egész télen érvényben volt a hadikészültség. A laktanyában 200-250 fô tartalékos tartózkodott, a Budapesti Különítmény 800 folyamôre hasonlóképpen nem a téli pihenôjét élvezte. A legénység meglehetôsen unatkozott, s különbözô szórakozási lehetôségeket keresett. A Maros nevû monitor altisztje naplószerû feljegyzéseket készített Ma rittimo álnéven – kiléte ma sem ismere tes. A laktanyában vidám élet folyt, bár a szolgálati szabályzat szerint a hajókra ügyelni kellett, de utána lehetett halászni a léken keresztül az ellustult kövér halakra – ezekbôl fôzte a kormányos, Tóni bácsi az asszonyoknak is dicsôségére váló halpaprikást. Disznótoros vacsorák is sûrûn adódtak, jóféle borokkal, pálinkákkal leöblítve a zsíros, fokhagymás kolbászt, hurkát. A tél fogságába zárt uszályokon, melyek szintén itt teleltek Óbudán, hol cigányzenés magyar, hol tamburás román vagy éppen rezesbandás osztrák bálokat rendeztek, mindig nagy sikerrel. „1909. februárban már biztosra vehettük, hogy a háborút elkerüljük. A monarchia és Szerbia közt 1909. Húsvétjára szent lett a béke.” – írja a Maros altisztje. Belgrád elfogadta az annexiót – az örömhírre az egész télen szolgálatban tartott legénység engedélyt kért egy nagyszabású tengerészbál megrendezésére. Óbudán a Kiskorona Vigadót foglalták le e célra, ahol azonnal megkezdôdtek az elôkészületek: feldíszítették, gondoskodtak ételrôl, italról és zenekarról, majd közhírré tették az elôre sikeresnek ígérkezô eseményt. A mulatságon számtalan óbudai és pesti elôkelôség is megjelent. A hölgyek színpompás toalettjei mellett remekül érvényesültek a tisztek aranysujtásos rangjelzései és vállrojtjai, a legénység hófehér matrózgallérjai. A bálanya a Szamos monitor parancsnokának, herceg Liech tenstein János sorhajóhadnagynak ifjú és szépséges neje, Andrássy Marica grófnô volt, aki a Leitha monitor bécsi illetôségû Bootsmann-jával nyitotta meg a bált a Kék Duna keringô dallamára. Az elsô világháborúig irigylésre méltó életük volt a folyamok hadi ôreinek. Tavasztól ôszig gyakorlatoztak a Dunán, a Dráván, a Száván és a Tiszán. Közben hoszszabb-rövidebb idôre lehorgonyoztak különbözô városok kikötôiben, ahol bôven volt lehetôségük ismerkedni a helységek lakóival, kocsmáival, idegen legénységgel. A monitorok eljutottak Bécsbe, Linzbe, Engellhartzellbe, de az Al-Dunára is. Marittimo beszámol egy különös látogatásról, Bécsben esett meg. A Bodrog nevû monitorra besétált egy házaspár – az úr zergetollas kalapban, porcelánpipával. Mindent látni akartak. A hajó tüzér altisztje kalauzolta ôket végig a monitoron, a tarackot ágyúnak nevezve, itt-ott lódítva, kiszínezve a valóságot. A fregatthadnagy felkérte a házaspárt, álljanak a menyasszonya mellé, hogy lefényképezhesse ôket. Miután ez is megtörtént, a mosolygó, kedves pár elhagyni készült a hajót, borravalót és névjegykártyát adva át. Most derült fény a zergetollas látogató kilétére: Erzherzog Peter Ferdinand ! A legénységnek föl kellett volna ismernie, és kellô tisztelet-19 BUDAPEST 2008 január Téli kikötô Óbudán (1909) Folyamôrök a lôállásban (1909)
