Budapest, 2008. (31. évfolyam)
1. szám január - Friedrich Ildikó: Derék kis acélhajók és acélidegzetű tengerészek
adással fogadni a fôhercegi párt. Ez már csak a távozásukkor sikerült, kürtszóval és hirtelen összeverbuvált díszôrséggel. Igazi háborúk és teljes leszerelés Az elsô világháború véget vetett a vidám életnek, mind a monitorokon, mind Európában. „1914. július 29-én a mi moni toraink acéltorkai kezdték meg a háborut és 1918 komor októberében ôk fedezték a visszavonulást.” A „derék kis acélhajók” segítették a gyalogság vonulását ellenséges földön, hidakat lôttek és folyami harcokat folytattak az ellenséges hajókkal. Wulff Olaf korvettkapitány 1918-ban egy külö nítmény élén elhajózott a Fekete-tengerre, majd a Dnyeper, a Dnyeszter és a Bug vizeire, hogy az orosz birodalom területén segítse az ott harcoló császári és királyi, valamint a német csapatokat. A nem tengerre tervezett, sekélyjáratú hajókkal nem kis teljesítmény volt ez az akció. IV. Károly tengernagya elismerô dicséretben részesítette a parancsnokot. 1918. november 1-jén Wulff a piros-fehér-piros zászlók mellé felvonatta a nemzeti színû lobogókat, és a külföldi hadszíntérrôl elindult Budapestre. November 6-án vetettek horgonyt az óbudai kikötôben a lakosság hangos ünneplése közepette: „A cs. és kir. Dunai hajóhadnak a nagy Hazához méltó dicsôséges világháborus története véget ért” – írta könyvében. Az antant-hatalmak a Dunaflottillát hat monitorának átadására kötelezték – végül ötöt és két ôrnaszádot koboztak el, 12 974 641 aranykorona értékben. Károlyi Mihály megadta a kegyelemdö fést a flottilla maradékának: a „Nem akarok több katonát látni!” felkiáltás nyomán a legénység a felére csökkent, és semmiféle közremûködésükre nem tartott többé igényt. A maradék a tanácsköztársaság idején Dunaôrségként szerepelt, majd a flottilla Vörös Dunai Hajóraj néven mûködött. A monitorokon váltakozva vörös, majd nemzetiszínû zászlók lobogtak. Wulff Olafot, a Mária Terézia Rend kitüntetettjét letartóztatták és a Margitkörúti fogházba csukatták. Másnap Bécsbe szökött. 1920 júniusában Horthy Miklós láto gatást tett az óbudai laktanyában, ahol egy rongyos sereg fogadta, olyannyira szánalmasan, hogy a kormányzó a lyukas bakancsok, szedett-vedett kabátok, nadrágok helyett hamarjában és ideiglenesen gyalogsági ruhát utalt ki a legénységnek. Öröm az ürömben: még ezév november 15-én négy ôrnaszádot viszszaadtak a megcsonkított folyami haderônek; az ünnepélyes átadás az óbudai kikötôben zajlott, halvány reménnyel töltve el a rossz hangulatú, vereséget szenvedett alakulatot. Aki mer, az nyer alapon 1920. októberben Wulff sorhajókapitány javasolta a vezérkari fônökségnek, hogy a megmaradt hadihajós alakulatot szervezzék át folyamrendészetté a Belügyminisztérium fennhatósága alatt. Mindössze fél év telt el, s 1921. március 1-jén fel is állították a Magyar Királyi Folyamôrséget – így állt talpra a trianoni békeszerzôdés által megsebzett folyami különítmény, azzal a titkolt szándékkal, hogy semmissé tegye a békediktátum büntetô törvénykezéseit. De mire a Folyamôrség rendezte sorait, újabb világpusztító háború söpört végig Európán s az egész világon. Ismét a vesztes fél oldalán harcolt a legénység a páncélozott kis hajókkal. A második világháborút követô párizsi béke ezt a fegyvernemet aztán a hajóállomány elkobzásával megsemmisítette. Egyetlen monitor maradt meg emléknek, az 1871-ben épített Leitha. A naszályi hajóskanzenban mutogatják, régi dicsôségünk tanújaként. A tisztikar tudását, elhivatottságát sem óhajtotta igénybe venni az ország. Sokan Nyugatra, sôt távolabbi vidékekre emigráltak. A szerencsésebbeket új hazájukban megbecsülték. Az itthonmaradók választhattak. Ha rosszul választottak, mostoha sors várt rájuk: segédmunkás, balatoni kikötômunkás, házaló vagy börtönlakó lett belôlük. A hírmondónak megmaradt kevésszámú folyamôr Dezsényi Miklós ôrnagy vezetésével a romos óbudai laktanyában telepedett le. Az épületet rendbe kellett hozni, lakhatóvá tenni. Ezenközben a SZEB (Szövetséges Ellenôrzô Bizottság) Vorosilov marsall elnökletével elrendelte, hogy a szovjet flottillásokkal együtt a magyar folyami erôknek is részt kell venniük a víziutak aknamentesítô munkálataiban: 1945. május 14-én megalakult a Honvéd Hadihajós Osztály. 1950-ben az osztály új nevet kapott: ekkor a matrózsapkákra a Honvéd Folyami Flottilla felirat került. A folyókon kívül a Balatont is meg kellett tisztítani a hajó- és repülôgéproncsoktól, valamint a mérhetetlen mennyiségû aknától és a fel nem robbant bombáktól. A Flottilla tulajdonképpen összeházasodott a tûzszerészekkel, és a mûszaki hadosztály egyik egysége lett. De közeledik az újabb fordulat éve: 1953-ban a flottilláról elmarasztaló vélemény születik: „az alakulat személyi állományának helyzete alacsony fokon áll. Erkölcsi-politikai állapota nem megnyugtató.”Az óbudai laktanyát kiürí tik, a tiszteket a legénységgel együtt az újpesti kaszárnyába helyezik át. A folyamôrök további ténykedése a 60-80-as években már nem került reflektorfénybe. A rendszerváltás után a különbözô kormányok egyre inkább a katonaság leépítését szorgalmazták. 1989-ben még történt egy újabb átkeresztelés – a név „Honvéd Folyamôr Flottillá”-ra változott. A NATO-csatlakozást követôen, 2001. június 30-án a az intézmény megszûnt. ● 20 BUDAPEST 2008 január fotó: Sebestyén László