Budapest, 2008. (31. évfolyam)

5. szám május - Búza Péter: Bliccelők (I.)

A Fôvárosi Közlekedési Válla­latnak ezt az „oktatófilmjét” – a Bliccelôket – éppúgy a hatvanas évek közepén-végén készítették, mint az áprilisi számunkban be­fejezett másikat. Abban is jutott néhány snitt az utasoknak, de fôleg a villamosvasút dolgozói­nak helyes magatartására nevelt. Ezúttal viszont szinte kizárólag az utazók a szereplôi annak a több jelenetbôl összefûzött törté­netnek, amelynek célja akkor és most is fontos volt és maradt: jobb belátásra téríteni azokat, akik a szolgáltatást ingyen kívánnák igénybe venni. Bánki László rendezte, a cellulo ­idszalagon a többi között feltûnik Gelley Kornél, Gobbi Hilda, Tompa Pufi, Hlatky László, Misoga Lász­ló, Szuhay Balázs figurája. A narrátor kezdi a dramatizált tanmesét. Annyi mindent beszélnek a pesti villamosokról. Beszéljünk most egyszer az utasokról. Leg­alább egyikrôl, másikról. Például a mûkedvelô légtornászokról. Fi­gyeljünk csak. Az elsô snittben Gobbi Hilda és Tompa Pufi (T. Sándor) sodródnak egymás mellé a peronon, s akarat­lan tanúi lesznek egy bliccelési szkeccsnek, két „huligán” lóg a lépcsôn, akiktôl hiába követeli a jegyet a kalauznô. Meg is tárgyal­ják az esetet azon melegében, éret­lennek nyilvánítva az ifjakat arra, hogy felnôtt módjára, felelôsen gondolkozzanak, cselekedjenek. S jegyet vegyenek. Aztán hamar kiderül, Gobbi – javakorabeli höl­gyet játszik, nagy pakkal (az után is fizetni kell bizony!) – maga is bûnbe esett. – Fiatalemberek! Kérem a jegye­ket megváltani vagy kezeltetni! Nem hallották, kérem! Bliccelôk (I.) Buza Péter 20 BUDAPEST 2008 május RETROJÁRAT

Next

/
Oldalképek
Tartalom