Budapest, 2008. (31. évfolyam)
5. szám május - Fejérdy Tamás: Faszádizmus és városi identitás
amelyekben az egymás melletti épületek megtartott homlokzatai a fejlesztés után egyetlen nagy építmény közös külsô kérgévé olvadnak össze, végleg leszámolva azoknak nemcsak a belsô értékeivel, de a történeti tagoltság (telekosztás, beépítési egységek) egyéb meghatározó elemeivel is. Érdemes megvizsgálni, hogy melyek a faszádizmusnak nevezhetô jelenség legfôbb tulajdonságai, egyáltalán mikor és miért válhat indokolttá – és lehetségessé – épületnek és homlokzatának az egymástól elkülönített módon való kezelése? Kétségtelen, hogy a homlokzat és az épület többi részének elválasztása történhet úgy is, hogy elôbb készül el az elôbbi (vagy csak tervrajzon, de akár fizikai valóságában is), és utána építik mögé a háza(ka)t. Részletes történeti áttekintô elemzés helyett csak jelzésszerûen: ez fôleg 17-18. századi városszépítô, elsôsorban uralkodói szándék alapján tervezett téralkotások esetében volt jellemzô, mint ahogy ez például a párizsi Vendoˆme téren történt, ilyen módon biztosítva annak egységes megjelenését. Napjaink funkcionalizmuson nevelkedett építészeinek valószínûleg ugyancsak egyfajta „faszádizmus” érzésük lehet, amikor valamely történeti ház (mondjuk az eklektikáig bezárólag) homlokzata mögötti alaprajzi kialakítást nézve azzal szembesülnek, hogy az egységes megjelenésû, hatalmas ablaksor valamelyik eleme mögött éppen egy kisméretû mellékhelyiség szerénykedik, természetesen a fôemelethez méltó belmagassággal... Mindezek ismeretében térjünk vissza mégis a „valódi faszádizmus” esetéhez, amikor tehát a meglévô házból csak a homlokzat marad meg, amihez teljesen új „belsôt” ragasztanak. Hogy miért? A fô indok az épület erkölcsi elavultságának felszámolása, természetesen nemcsak tisztán funkcionális, hanem erôteljes gazdasági megfontolásokból is. Hogy miért tartják meg akkor mégis a homlokzatot? E megoldás védelmezôinek legfôbb érve mindenképpen az, hogy ez az elem legalább annyira a terek-utcák térfala, mint az adott házé, tehát a megtartásával tulajdonképpen a közterek arcát ôrzik meg a „maguk eredeti megjelenésében”. Érdemes ezen a ponton arra is rámutatni, hogy számos országban (Franciaországban például) ismert és alkalmazott megoldás az úgynevezett részleges védettség, ami annyit jelent, hogy nem teljes épület, ingatlan, hanem annak csupán valamely kiemelkedôen értékesnek minôsített eleme, például homlokzata érdemel – nevezzük így – mûemléki védelmet, s ezekben az esetekben a ház többi része csupán a megtartandó rész környezetét alkotja, amely adott esetben tehát meg is változtatható. A történeti homlokzatok megôrzésének különleges, mindenki által inkább pozitívan értékelt esetei is a homlokzatmegôrzés mint értékvédelmet szolgáló eszköz mérlegelését erôsítették. A faszádizmust minden lehetséges formájában elvileg elutasítók is elfogadhatónak tartják az épülettömegüktôl megfosztott 3 BUDAPEST 2008 május A Ferenc körúti látvány „belülrôl” A Hegyalja úton
