Budapest, 2007. (30. évfolyam)
2. szám február - Várnai Vera: Rajzos dokumentumok a háborús hetekből
Az 1898-ban Siklóson született Istókovits Kálmán szabadiskolában kezdte tanul mányait, aztán a Képzômûvészeti Fôiskolán Csók István és Rudnay Gyula vol tak a mesterei. A rézkarc-technikát Zádor Istvántól tanulta. Elsô önálló kiállítását 1929-ben rendezte a Mûcsarnokban. 1931 és 1944 között rövid megszakításokkal a szolnoki mûvésztelepen dolgozott. Gyûjteményes kiállítása 1938-ban volt az Ernst Múzeumban és 1948-ban a Szalmási Galériában. 1955-ben, 1957-ben és 1983-ban a Csók Galériában nyílt önálló kiállítása. Életmûve elismeréseként 1990-ben a Magyar Köztársaság Csillagrendjével tüntették ki. Ugyanebben az évben hunyt el Budapesten. Egyik kedvenc témája a Duna, a folyót átívelô hidak, illetve a rakpart megörökítése volt; ezeknek a hangulatát szinte minden napszakban és különféle fényviszonyok között is bravúros technikával tudta ábrázolni. A második világháború alatt, hogy elkerülje a frontszolgálatot, sikerült elérnie, hogy felvegyék a Vízmûvek állományába, így mint „nélkülözhetetlen munkaerô”, Budapesten maradhatott. Az ostromot is a mûvek Károlyi Mihály utcai pincéjében vészelte át – a nemrég felújított Ybl-palota a Reáltanoda utca sarkán a fôvárosi cégé volt az idô tájt és hosszú ideig még –, de a harcok alatt is gyakran kimerészkedett rajzolni és festeni. Saját felelôsségére engedélyt kapott arra, hogy a front közelében lehessen, ezzel lehetôsége nyílt a fôvárosi hadi események pontos megörökítésére. Ebben az idôszakban készült mûvei a történészek számára is nélkülözhetetlen forrást jelentenek. 1946-ban több akvarellt készített az ostrom utáni állapotokról. Az itt látható képek a Petôfi híd hídfôjétôl délre esô rakpartszakaszt ábrázolják. Az Elevátor romjai címû alkotás a megsemmisült pesti hídfôtôl délre, a rakparton készült. Az elôtérben kis kikötô átkelô csónakkal, az Elevátortól északra ideiglenes pontonhíd körvonalai bontakoznak ki. A háttérben a már kész Szabadság-híd, a Gellérthegy tetején pedig az épülô Szabadság-szobor állványzata vehetô ki. Az Elevátor-ház, amely a mai Boráros tér környéken állt, felépülésekor, 1883-Rajzos dokumentumok háborús hetekbôl Várnai Vera 32 BUDAPEST 2007 február FESTÔI BUDAPEST