Budapest, 2007. (30. évfolyam)
6. szám június - Csordás Lajos: Nyomkereső a Ráday utcában
15 BUDAPEST 2007 június A „botlató” vagy „botló köveket” egy kölni képzômûvész, Gunter Demnig találta ki, hogy egykori lakhelyükön személyre szóló emléket állítson a holokauszt nyomtalanul eltûnt áldozatainak. Eddig több mint hatszáz településen mintegy tizenegyezer macskakôvel épült tovább a program, elsôsorban Németországban. Kölnben, ahol 1997-ben ezeket elôször elhelyezték, már ezerháromszáz darab található. Nemrég Budapesten is megjelentek az elsôk. Április végén a Ráday utca járdájába ágyazta be ôket a német mûvész. Rónai Béla állásnélküli tisztviselô em lékkövét az 5. számú ház elé, Vidor/ Weisz Oszkár cipészkellék- és textilárukereskedô kockakövét a 25. elôtti szakaszra, Pollák Imre fûszerkereskedôét pedig a 31. elôtti díszburkolatba. Sajnos a házakban már nem akadt, aki emlékezett volna rájuk. A macskako.net címû honlapon azonban kiderül még néhány információ a kövekbe ütött adatokon kívül. Például, hogy Rónaiék 1932-ben költöztek ide, s két lakást is béreltek évi kilencszáz pengôért. A helyszíneket magyar kutatók, helytörténészek segítségével választották ki, elsôsorban olyan utcákban, ahol a táblácskák szem elôtt vannak, ahol a járókelôk cipôtalpa fényesre csiszolja ôket. Szempont volt az is, hogy lehetôleg olyan emberek kapjanak követ, akiknek nincs hozzátartozójuk, így feledésre lennének ítélve. Az emlékezô macskakô tulajdonképpen egy normális, kisméretû kockakô, amelynek felsô lapjára rézlemez illeszkedik. A lemezbe vésve annak a neve és adatai (születésének és deportációjának idôpontja, meggyilkolásának ideje és helyszíne) olvashatók, akire a kô emlékeztet. Mindig így kezdôdik a felirat: „Itt lakott“ („Hier wohnte”). A jeleket az utolsó szabadon választott lakóhely melletti járdán, az egykori lakóház közvetlen közelében helyezik el: a rézfelületû kôhasáb a járda burkolatába simul, tehát tulajdonképpen nem lehet megbotlani benne. Inkább csak abban az értelemben, mint ahogy egy ismerôsbe botlunk váratlanul az utcán. Tulajdonképpen nem is olyan könnyû észrevenni ôket, nem zavarnak. A Ráday utcában például kifejezetten keresni kellett, mire mindhármat megtaláltam. A kövek elhelyezését adományokból finanszírozzák. Egy emlékezô macskakô elhelyezése Németországban 95 euróba (mintegy huszonötezer forintba) kerül. Költségét általában egy-egy patrónus fedezi, fôleg magánszemélyek Nyomkeresô a Ráday utcában szöveg: Csordás Lajos, fotó: Sebestyén László