Budapest, 2007. (30. évfolyam)
11. szám november - Kálmán Attila: Budapestig bömbölt az Edison-féle Jumbó
gyobb örömet szerzett neki az, hogy 1911-ben eszményképét, Edisont Budapesten és Pozsonyban is vendégül láthatta. Amint az a hazai elektrotechnika klasszikusok munkásságát ismertetô Sitkei Gyula -féle kötetbôl kiderül, a „mester” Fodorhoz intézett búcsúszavaival méltatta a látottakat: „Köszönöm önnek, hogy elhozott Ma gyarországra... Mindig becsültem és szerettem a magyarokat, és ez az érzés még erôsebben él mostantól fogva a lelkemben. Fodor, ön büszke lehet nemzetére!” Stark Lipót A transzformátoros áramelosztó-rendszer megalkotása után a Ganz-gyár egyre több megrendelést kapott városi villanytelepek építésére Európából, késôbb távoli földrészekrôl is, ám a jól jövedelmezô üzletág több felkészült szakembert igényelt. A külhoni munkáknál gyakorlatot szerzett tehetséges mérnökök egy része késôbb a hazai villamosiparban helyezkedett el, és igen gyakran a magyarországi villamosítás meghatározó egyéniségévé vált. Ennek a szakember gárdának tipikus képviselôje volt Stark Lipót, aki pályája csúcsán, 1914 és 1919 között vezérigazgatóként irányította a fôváros közüzemi áramszolgáltatását. 1866. május 4-én született Trencsénben, a budapesti József Mûegyetemen szerzett gépészmérnöki képesítést 1886-ban. Munkáját hol másutt kezdhette volna, mint a Ganz Elektrotechnikai Osztályán, rajzolóként. 1891 és 1893 között Brazíliában, a Saõ Paulo-i Companhia Agua e Luz cég fômérnökeként három városi villamosmû építését vezette. Két év után hazatért, és a Magyar Villamossági Rt. fômérnökeként részt vett a vállalat budapesti, egri és pécsi telepeinek létesítésében, majd 1896-tól csaknem másfél évtizeden át újból a Ganzféle Villamossági Rt. alkalmazásában állt, és számos külföldi és hazai városi munkában vett részt. Ezek közül külön is ki kell emelni a konstantinápolyi elektromos mûvet: a terv 13 külföldi pályázóval szemben szerezte meg az elsôséget. Kivitelezése után, 1911-ben Stark a vezérigazgatói teendôket is ellátta. A múlt század kezdetén Európa-szerte fontos célkitûzés lett a közcélú szolgáltatások városi tulajdonú mûködtetése, ez az 1906-ban budapesti polgármesterré választott Bárczy István programjában is szerepelt. Az átvétel jogalapja az 1893. évi koncessziós szerzôdés azon kikötése volt, hogy 1910. december 15. után a magántársaságok összes berendezése a fôváros részérôl külön-külön is megváltható. A tárgyalások kezdeti sikertelensége miatt a Fôvárosi Törvényhatósági Bizottság élt a szerzôdés egy másik pontjában rögzített jogával, nevezetesen a saját áramszolgáltató vállalat létrehozásával. Az 1911. június 28-án rögzített határozat elôírta, hogy „Kelenföldön a fôváros saját áramszükségletének ellátására, valamint magánosok részére történô világítás és motorikus áramszolgáltatásra saját kezelésû elektromos telep létesüljön.” Az erômû elkészültéig vásárolt villamos energiával szolgálták ki a fogyasztókat; az üzemmenetet Budapest Székesfôváros Gázmûvei áramszolgáltatási csoportja bonyolította Stark Lipót irányításával, aki egyben megbízást kapott az új erômû beruházásának vezetésére is. A Kelenföldi Erômû legjellegzetesebb épületei a Reichl Kálmán mûegyetemi építész tanár által tervezett kazánház és gépház. Az építési munkák 1912. augusztus 2-án kezdôdtek, az áramszolgáltatás 1914. június 8-án indult meg. Ám a maga idejében rendkívül korszerû erômû teljesítôképessége nem sokáig volt elegendô, az egyre növekvô áramigény már 1917-ben bôvítést igényelt. Ekkor a teljesítményt a kétszeresére növelték. A Kelenföldi Erômû építésének elhatározása után a fôváros közgyûlése 1912. május 15-én felhatalmazta a tanácsot, hogy újból kezdje meg a Magyar Villamossági Rt. megváltására vonatkozó tárgyalásokat. A berendezések átvétele 1914. június 1-jén meg is történt, és ettôl a naptól kezdve a Budapest Székesfôváros Elektromos Mûvei önálló cég lett. (A Budapesti Általános Villamossági Rt. átvételére csak késôbb, 1918-ban került sor.) Az új cég vezetôje Stark Lipót lett, 1914. november 10-étôl 1919. szeptember 11-éig vezérigazgatói minôségben. Stark öt évig állt a fôvárosi áramszolgáltatás élén, ám a Tanácsköztársaság 1919-es bukása után meglehetôsen homályos módon távozott. Menesztésének okáról nincs írásbeli feljegyzés. Mindössze az igazgatóság 1919. október 24-i ülésének jegyzôkönyvében található egy szûkszavú utalás: „Déri alpolgármester úr a napirend elôtt kijelenti, hogy a tanács Stark Lipót vezérigazgató úr kérelmének helyt adva ôt az elektromos mûvek vezérigazgatói teendôitôl felmentette és a fôvárosi elektromos mûvek mûszaki tanácsadójául hívta meg. Az alpolgármester úr ez alkalommal Stark úrnak eddigi eredményes és hasznos szolgálataiért elismerését fejezi ki...” A bejelentés elôtt azonban a vezérigazgató már hetek óta nem szerepelt a nyilvánosság elôtt, így nem lehetetlen, hogy politikai színezetû elégedetlenség vezetett a nagyon kulturáltan lebonyolított vezetôváltáshoz, amely után Stark már csak magánmérnöki tevékenységet folytatott. Türelmes, szélsôségeket elítélô világszemlélete természettudományos mûveltségébôl fakadt. Sokat foglalkozott filozófiai kérdésekkel és a mûvészetek, ezen belül a zene iránti érdeklôdése és hozzáértése átlagon felüli volt. Mint jelentôs magyar elektrotechnikust, külföldön is számon tartották, a londoni Society of Electrical Engineers már 1911-ben rendes tagjává választotta. Életmûvéhez szorosan hozzátartozik szakirodalmi tevékenysége is. A Herzog Józseffel közösen írt Az elektromos vezeté kek számítása címû munkájával már 1890-ben Hollán-pályadíjat nyert. Az 1927-ben kiadott Technikai fejlôdésünk története címû kötetben bemutatta a magyar elektrotechnika fejlôdését Jedlik Ányos tól a világháború utáni évekig. Számos cikket írt a Politechnikai Szemle, a Városi Szemle, az Elektrotechnische Zeitung, a Pester Lloyd számára. Stark szerkesztette az Elektrotechnika, a Magyar Elektrotechnikai Egyesület hivatalos lapjának elsô három évfolyamát, 1928-ban pedig megírta a Ganz-gyár elektrotechnikai vonatkozású történetét. Kéziratban fennmaradt munkája ma is a gyártörténet alapvetô forrása. A szakirodalom mûvelése mellett a közéleti tevékenységbôl is bôven kivette részét. A Magyar Elektrotechnikai Egyesületnek kilenc éven át volt társelnöke, a Magyar Mérnök és Építész Egyletnek választmányi tagja. Alapítója volt az 1917-ben létesült Magyar Villamosmûvek Országos Szövetségének, melynek elnöki tisztét 1932-ben bekövetkezett haláláig betöltötte. ● 37 BUDAPEST 2007 november Stark Lipót forrás: Magyar Elektrotechnikai Múzeum
