Budapest, 2007. (30. évfolyam)

11. szám november - Tomsics Emőke: Jelfy Gyula szenzációs Budapestje

„Masinájukkal a kezükben a fényképészek automobilok, vonatok, hôlégballonok után rohannak szenzációs katasztrófákra várva. Vannak, akik veszélyes vállalkozások, had­ra kelt seregek, vándorló állatszelidítôk nyomába erednek” – festette le a fotóripor ­tereket a francia Photo pêle-mêle címû lap 1903-ban. A fotóriport mûfajának létre­jöttéhez két feltétel teljesülése: az esemé­nyek gyors rögzítésére alkalmas, könnyen hordozható kamerák és a fényképeknek a sajtóban való direkt közlését lehetôvé tevô fénynyomás megszületése volt szükséges. És természetesen kellettek még mozgé­kony, jó helyzetfelismeréssel rendelkezô, az emberekkel kapcsolatot találó, a szak­mához értô fényképészek. Közülük Ma­gyarországon az egyik elsô Jelfy Gyula volt, a Vasárnapi Ujság munkatársa. A pályafutását társaihoz hasonlóan mûtermi fényképészként kezdô Jelfy har­minchét évesen, 1900-ban kerülhetett a nagymúltú és egyik legnagyobb példány­számú képes családi hetilaphoz, legalábbis neve abban az évben olvasható elôször ha­sábjain. Már az elsô években készült képe­ibôl kiderül, hogy nemcsak nagy szakmai felkészültségû, hanem kiváló emberi tulaj­donságokkal rendelkezô munkatársra tett szert személyében a Vasárnapi Ujság. Munkásságának jelentôs elemét képe­zik a híres emberekrôl, politikusokról, mûvészekrôl, arisztokratákról készített fotóriportok. A legenda szerint Izabella fôhercegnôt, Frigyes fôherceg mûvészi vénával megáldott hitvesét is ô tanította a fényképészet tudományára. Késôbbi munkái is azt bizonyítják, hogy a szel­lem, a rang és a vagyon arisztokratáinak világában szívesen látott vendég volt az elegáns, kecskeszakállas úr. Visszafogott, csöndes személyisége képein is tükrözô­dik. Szenzációkról tudósító fotói is vissza­fogottak, kiegyensúlyozottak: a megfelelô pillanatot kivárni kész ember nyugalma érzôdik belôlük. Ezért olyan hatásosak. A fotóriport számos területét mûvelte: otthon volt a sportfényképezésben, a szín­házi felvételek készítésében, a parlament körüli élet megörökítésében, kiváló harc­téri képeket készített mint a lap s a magyar sajtótörténet elsô, hivatalosan a frontra küldött „fotografáló géppel dolgozó új­ságírója”, és természetesen a nagyváros, Budapest is állandó szereplôje képeinek. A következô néhány képpel s a hozzá­juk fûzôdô történetekkel abból kísérelek meg ízelítôt adni, mi mindent tudhatunk meg a világvárossá váló nagyvárosról, Budapestrôl egy kiváló fotóriporter felvé­teleit szemlélve. A csillogó nagyváros. A kivilágított királyi palotát és a budai Duna-partot ábrázoló kép a legkorábbi ismert magyar éjszakai felvétel, melyet a fényképész valószínûleg a második világháborúban elpusztult, híres pesti szállodasor déli végén épült Bristol szálloda tetejérôl ké­szített. A város a fôszereplô, mely azon az estén a mai szemnek már hétköznapi, ám akkoriban még szokatlan, világvárosias arcát mutatta. Jeles alkalmak megünnep­léséhez mindig is hozzátartoztak a fák­lyás felvonulások, kivilágítások. Így volt ez például 1867-ben, az Andrássy-kor­mány megalakulásakor, valamint a koro­názáskor, és elektromos díszkivilágítást is alkalmaztak már, elôször az Elsô Hazai Takarékpénztár Egyesület Kálvin téri pa­lotáján, 1881-ben, a trónörökös esküvôjé­nek tiszteletére. Ezúttal azonban nem egy történelmi jelentôségû esemény, hanem egy Szapáry Pál gróf által szervezett, az idegenforgalom emelését és jótékony célt is szolgáló rendezvény szolgáltatta az al­kalmat a kivilágításra. Az újságok szerint a millennium óta nem fordult meg akko­ra tömeg a fôvárosban, mint 1903. május 13-án. Színes mécsesek világították meg a Duna két partját és a hidakat, villanylám­pák borították fénybe a királyi palotát, az Országházat és a Halászbástyát, a folyón lampionokkal díszített hajók úsztak, me­lyekrôl zenekarok, dalárdák szórakoz­tatták a parton nézelôdôket, s mindezek koronájaként a Gellérthegyrôl tûzijáték kápráztatta el a közönséget. Budapest „szikrázó” szépsége volt az árucikk, amit az adakozó nézôk cserébe kaptak. A városképi jelentôségû építmé­nyek rendszeres kivilágítása még évti­zedeket váratott magára. 1934-ben ka­pott díszkivilágítást a királyi palota és a Parlament kupolája, s 1937-tôl a Lánchíd fényfüzérében is gyönyörködhettek az éj­szakai Budapest „flanôrjei”. Botrány a turfon. Budapest legdemok ­ratikusabb intézményeként írta le Heltai Jenô 1896-ban a lóversenyt: „Demokrati ­kusabb, mint a templom, mert itt a szegény A kivilágított királyi palota és Duna-part, 1903. május 13. Jelfy Gyula szenzációs Budapestje Tomsics Emôke 26 BUDAPEST 2007 november FÉNYÍRDA

Next

/
Oldalképek
Tartalom