Budapest, 2007. (30. évfolyam)

11. szám november - Haba Péter: Gyarapszik a kampusz

Az egyetemi kampusznak nevezett lágy­mányosi terület a budapestiek számára még mindig a huzatos prérik, parlagon heverô lapályok világa. Bár az utóbbi két évtizedben felépült három oktatási épü­let, s egy félbehagyott sportközpont is áll itt, nagyon messze vagyunk még attól, hogy a környék valódi városnegyedként integrálódjék Budapest szövetébe. A városiasodást nem segítik elô az Irinyi József utca, illetve a Petôfi híd bu­dai lehajtója közelében sorakozó házak: a Skanska irodaház, a Magyar Szentek temploma, valamint az Ökumenikus Központ és Egyetemi Lelkészség épületei sem, hiszen az a keskeny tengely, mely­re felfûzôdnek, nem teremt valódi kap­csolatot a város északra fekvô részeivel (fôleg, mert az Irinyi utca jelenleg átha­tolhatatlan autósztrádának tekinthetô). A terület a világkiállítás helyszíne lett volna – tudjuk, elmaradt –, az 1990-es évek ele­jén készült szabályozási terv még ennek szellemében készült. Idôközben ugyan hatályát vesztette, ám ma is érvényesül a jelenlegi telekstruktúrában, az út- és közmûhálózat szerkezetében. Ide, a félkörívet leíró Magyar Tudósok Körútja és a Budai Alsó Rakpart által köz­rezárt, sugarasan felosztott telek egyik cikkelyébe épült 1994–1998-ban az ELTE és a BME közös informatikai épülete (az ún. I épület). A világkiállítás pavilonja­inak elrendezésére kiagyalt, inkább az attraktivitást, semmint a funkcionalitást szolgáló rendszerbe kellett a Finta Stú­dió munkatársainak beleerôltetniük az egyetemi központot – felhasználva az ala­pozást, ami az elmaradt EXPO központi épületéhez készült (építész: Turányi Gá ­bor). A ház egész szerkezete kényszer szülte megoldásokat mutat: két, a félkör középpontja felé összetartó hasábformájú tömb alkotja, melyeket középen aula és egy nagy elôadó kapcsol össze. Amikor a mûegyetem rektori hivatala megbízást adott az Építészmérnöki Kar tanárának, Lázár Antalnak és munka­társainak, hogy készítsenek terveket az I épülethez fizikailag is kapcsolódó új egyetemi épületekre, ugyanezzel a szak­mai szempontból meglehetôsen nehezen kezelhetô helyzettel találhatták szemben magukat. A két nagyobb egységbôl álló új épületegyüttes a Villamosmérnöki és Informatikai Kar, illetve a Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar egyes tan­székeinek, illetve a hozzájuk tartozó hivataloknak ad majd otthont. Noha két épületrôl van szó, hivatalosan egyetlen létesítményrôl beszélnek, melyet a Q jel­zéssel látnak el, hogy az I-vel egyesülve kialakulhasson az IQ (azaz Intelligence Quotient) központ. Gyarapszik a kampusz Haba Péter 24 BUDAPEST 2007 november A Q telke Az új tömb a park felôl

Next

/
Oldalképek
Tartalom