Budapest, 2007. (30. évfolyam)

11. szám november - Zappe László: Faldöntés fesztivállal

az egyedüllétre. Sôt a kocsmában nem lehet nem társas életet élni, és én ezt a kényszert nem szeretem, és azért szere­tem nagyon a kávét, mert a kávé abszolút engedi a magányosságot és az önállósá­got. Van egy természetes aura mindenki körül, hogy egyedül élhet az ember, nin­csen rákényszerítve, mint a kocsmában, hogy ha részegség van, akkor nekem is részegnek kell lennem. Ilyen kényszer nincsen. Nagyon sokat dolgoztam kávés helyeken, és dolgoznék most is, ha lenne ilyen helyem. Hiányolom is, mert itt, a saját kávézómban nem tudok dolgoz­ni, mert mindig van valami, és mindig mindenért felelôsséget érzek, tehát nem szabad a szemem. Két kávézódat is be kellett zárnod már Budapesten. Hogyan élted meg ezt? Nehéz, még mindig nehéz errôl beszél­nem, mert ez olyan nekem, mint két halál­eset a szûk családban. Nem túlzok, mert a kávéház élôlény. Erôsebb élôlény, mint egy regény, ha megvan, akkor már nem lehet kény és kedv szerint befolyásolni. Akkor ez a gyerek csinálja veled azt, amit ô akar. És ez rossz dolog is lehet, de boldogító is. Azt látod, hogy melletted nô egy élôlény, és nagyon sok mindent adtál bele, de nagyon sok mindent kapsz is tôle. Szóval ezek a helyek intim és nagyon fontos életrésze­im voltak. És egy kicsit mintha két nagy sebet vinnék azóta, mert nagyon fiatalon hagytak itt. Egy jó kávéház minimum száz évet él, többet, mint egy ember, mert több ember élteti, és ha meghal tizenkét vagy kilenc éves korában, az fájdalmas, durva dolog. És említettem már, milyen dupla fontosságú volt nekem az a véletlen, hogy Ady Endre ült és írt azon a helyen. Azt gondoltam, hogy méltó pap vagyok azon a százhúsz négyzetméteren, és jobb magyar mûemléket alig lehet kitalálni, mint egy föltámadt kávéházat. Másfél éven át üre­sen állt a hely, most találtak egy bérlôt. Ott is divatbolt lesz. Tíz éven át ült a talán leg­fontosabb magyar költô ott. Egy ilyen hely­re szerintem nemcsak a fôvárosnak, hanem a nemzetnek is kötelezô lenne vigyázni egy kicsit. És most bugyit fognak árulni ott, ez szerintem egyszerûen méltatlan. ● 19 BUDAPEST 2007 november Alighanem nagyon magamba mélyed­ve igyekezhettem az Asbóth utcában a Budapesti Kamaraszínház Ericsson Stú­diója felé, mert csak az elôcsarnokban tûnt fel, hogy valami nem stimmel. Sôt semmi sem stimmelt. Zsinegeken min­denféle fényképek lógtak, éppen csak szemmagasság fölött, hogy jól lehessen látni ôket, s így zavarjanak a szabad mozgásban. Aztán csak eltelt valahogy az idô a kezdésig, ekkor azonban for­góajtó állta utunkat a nézôtérre. Igaz, ez nem okozott különösebb nehézséget, odabent viszont szabályosan berende­zett vendéglátó-ipari egység fogadott (rendezô Léner András , díszlet-jelmez: Kovács Yvette). Tapasztalt nézô ilyenkor tudja, hogy a legtávolabbi sarkot kell megcéloznia, ki tudja, milyen interaktív örömökre ké­szülnek a játszók. Most kifizetôdött a vi­szonylag hosszú feszengés az elôtérben, aránylag hamar bejutottam a terembe, még lehetett válogatni a fal mellett felso­rakoztatott, nem asztalhoz rendelt székek között. Sikerült is biztonságba helyezni magam, nem is találtak el késôbb sem­mivel, és az egyik asztalon imitált sze­retkezési jelenettôl is elválasztott néhány méter. Játszott viszont Hajdú István és ze ­nekara. Korunk semmilyen zenéjét fújták, kalimpálták, talán nem is rosszul, csak kicsit zavaróan. Végre, amikor mindenki elhelyez­kedett, megkezdôdik az éttermi élet. És folyik tartósan. Ahhoz képest, hogy az óra szerint milyen rövid ideig, elég hosszan. Teljesen érdektelen emberek teljesen érdektelen hétköznapja zajlik. Szerelem támad egy vitából, amelynek tárgya, hogy illik-e reggelire füstölt csülköt enni, illetve hogyan kell azt el­készíteni. Berlin blues címmel Sven Regener né ­met popzenész, dalszöveg- és regényíró állítólag nagy sikerû regényének állítólag másutt ugyancsak nagy sikerû színpadi változatát látjuk Tasnádi István magyar színpadra alkalmazásában, Karafiáth Orsolya dalszövegeivel. Az elôzetes hírverésbôl annyira em­lékszem, hogy a történet a berlini fal le­omlásáról szólna, és hogy sok röhögést, majd a végére némi meghatódást ígér­tek. A falról viszont nagyon sokáig szó sem esik, egy-egy kaccanást pedig legin­kább a közelemben ülô átírótól hallok, ô nyilván bensôségesebb viszonyban van a szöveggel, mint mi többiek. Az étte­remben mindenféle emberek bukkan­nak föl, többnyire inkább alkalmazot­tak, ritkábban vendégek, mindenkinek van valamilyen titka vagy problémája, de véletlenül sem olyan, ami fölkeltené az érdeklôdésemet. És véletlenül sem olyan színészek játsszák ôket, és úgy, hogy az a legkisebb izgalmat is kiválta­ná belôlem. A tulajdonos folyton bezá­rástól fél az esetleg betévedô drogosok miatt, a pincérlányt a szakácsnô és a fôszereplô törzsvendég, Lehmann úr szerelme féltékenységre gerjeszti, a ze­nélô alkalmazottról pedig kiderül, hogy képzômûvészeti ambíciók gyötrik. És természetesen nem maradhat ki a társa­ságból egy meleg fiatalember sem. Talán egy végtelennek tetszô óra is eltelik így, mire megérkeznek a törzs­vendég szülei Nyugat-Németországból, akik némi izgalmat hoznak magukkal. Részben mert fiuk azt hazudta nekik, hogy éttermet vezet Nyugat-Berlinben, részben mert valami ajándékot hoztak a város keleti felében élô rokonuknak, amit Lehmann úrnak kellene átvin­nie. Ekkor végre fölbukkan a fal, ahol hôsünk lebukik, nem sikerül átjutnia. Hamarosan azonban a fal is meg a sze­relem is összeomlik, a csülkös szakács­nô nem szereti igazán Lehmann urat. A faldöntést különben a terem falára vetí­tik, nagyjából a fejem fölé, így semmit sem látok belôle – ez a biztonságos hely apró hátránya. Végre kiszabadulván az elôadásban különben sokat játszó forgóajtón és a bezsinegelt elôcsarnokon át, veszem észre, hogy az egész Asbóth utca le van zárva, a Király utca felé szürke fal emel­kedik, a másik végén rendôrautó biz­tosít. A szokásos parkoló autók helyén preparált Trabantok állnak, az úttesten padok sorakoznak, kolbászt, sört, mi­egyebet lehet fogyasztani. Szép kis fel­hajtás, mondom, vajon minden elôadás­kor ez lesz? Megtudom azonban, hogy a bemutatót kétnapos fesztivál keretezi egyebek közt Trabant-festéssel. Így csak egyetlen kérdés marad: a többi alkalommal vajon mi lesz az att­rakció? ● Faldöntés fesztivállal Zappe László

Next

/
Oldalképek
Tartalom