Budapest, 2007. (30. évfolyam)
11. szám november - Ongjerth Richárd: Lakni muszáj
években a Budapesten épített lakások összességében csökkenô száma mellett az átlagos alapterület növekedése volt megfigyelhetô, ami a korábbi tömeges kislakásépítéshez viszonyítva a lakásállomány összetételét arányosabbá teheti. Nagyváros is lehet otthonos! Az elmúlt másfél évtized lakáspiaci folyamatai területi szempontból is érdekes öszszefüggéseket mutatnak, amelyek a jövô trendjeinek felvázolására is használhatónak tûnnek. Megdôlt például az a kilencvenes évek elején-közepén gyakori vélekedés, hogy a városból való kiköltözés a gazdagok luxusa vagy az elszegényedettek kényszercselekvése lenne, hiszen a felmérések tanulsága szerint a kiköltözöttek legnagyobb hányadát kifejezetten a középrétegekhez tartozó, gyermekes családok tették ki. Megtört a budai oldal kezdeti szuburbanizációs hegemóniája, már a kilencvenes évek végétôl látszik, hogy a választás inkább a korábbi lakhely közelében, attól sugárirányban történik, fôként a megszokott emberi, illetve intézményi – iskola, munkahely, stb. – kapcsolatok fenntartása érdekében. Az építés fellendülése, a fiatalodó belsô kerületek azt a tévhitet is cáfolták, hogy a város „lakhatatlanabb” lenne a falvaknál: a városrehabilitációs területek ingatlanpiaci kedveltsége, az átlagosnál lényegesen magasabb belvárosi árak azt mutatják, hogy a városi élet, annak kényelme, nyüzsgô gazdagsága igen sokak számára jelent vonzerôt. A városban és környékén kirajzolódó trendek alapján összességében az állapítható meg, hogy a környékbeli települések elsôdlegesen a családiház-építés, míg a külsô kerületek zöldövezetei a társasházas lakópark-beruházások helyszíneként lettek népszerûek. Az egyes belsô városrészek hírnevének a lakásválasztásban betöltött fontosságát mutatja, hogy a kereskedelmi, kulturális és irodai beruházások, amelyek a korábban leromlott, szlömös területek megújulását hitetik el a potenciális vevôkkel, kedveltté tették az adott városrészeket a lakásépítés számára is. A kezdeti favorit ferencvárosi rehabilitációs területet így követte és múlta felül a Váci út melletti kereskedelmi és irodafejlesztésekhez csatlakozó angyalföldi, majd a budai presztízst is kiaknázva fellendülô újbudai lakásépítési láz. Érdekes a már-már városi legendává nemesedô „Nyócker” lakáspiaci története, hiszen a lassan megvalósuló városrehabilitációs akcióknak már a híre is meglódította az érdeklôdést a környék régi építésû lakásai iránt a vidékrôl fölköltözött – talán kevésbé elôítéletes – fiatalok körében. Így – a kedvezôen alacsony árak mellett – már a rehabilitációs várakozások is észlelhetôen javítottak a kerület kedvezôtlen társadalmi összetételén, és a megújuló terület értelmiségi körökben várhatóan a kifejezetten divatos lakóhelyek közé kezd számítani. Mindezek eredményeként olyan költözési körfolyamat kibontakozása látható, ahol a pályakezdô – és az esetek mintegy felében máshonnan Budapestre költözô – fiatalok önálló életüket a városközponthoz közel fekvô kisebb városi lakásban kezdik el, majd családot alapítva zöldövezeti társas- vagy családi házas külvárosi, illetve szuburbán környezetbe költöznek gyermekeikkel. Innen a felnövekvô gyerekek ismét csak belvárosi környezetbe költöznek, és gyakran az idôssé váló szülôk is visszaköltöznek a komfortosabb, jobban ellátott városrészekbe, például belsô fekvésû társasházas vagy lakótelepi környezetbe. Hogyan tovább? A divat a lakásválasztásban, lakásépítésben is nagy úr, és ahogy mindenféle más dologban, itt is jelentôs szerepet játszik a közmegítélés, ami viszont ebben az esetben éppúgy, mint bármi másban, erôsen függ a köz-, illetve marketing-kommunikációtól. A rendszerváltozás utáni közgondolkodásban az egyéni érvényesülés, ezzel együtt az egyéni, saját telken való lakás – az én házam az én váram – máig ható alapvetô törekvése lett sokaknak, akik – például ker-4 BUDAPEST 2007 november Káposztásmegyer
