Budapest, 2007. (30. évfolyam)
10. szám október - Horváth Júlia Borbála: Porzó ágai
Kávéillat szelídíti az esôs délelôtti hangulatot, a piros csészék összeütôdnek, ahogy az egyik tulajdonostárs lekocog velük a lépcsôn; a házi ünnepségek bája utánozhatatlan. A lépcsôházban körös-körül székek, félszegen téblábolnak a lakók, a falakra függesztett, hevenyészett tablókat nézegetik, kiállítás is nyílt ugyanis Jánoshalmától Budapestig címmel, a ház hírneves lakójának életérôl. Fôleg újságíró-emlékek, a kópiákon a Pesti Napló, a Csicseri Bors, a Bolond Miska és a Borsszem Jankó sárgult oldalai, karikatúrák, élcelôdések a száz évvel ezelôtti napi eseményekrôl. Ünnepi az alkalom, nyakkendôk is vegyülnek a kardigánok közé, s miután letelik az illendô, húszperces csúszóidô, a ház fômérnöke emelkedik szólásra. Derék mikro-lokálpatriótaként mesél a tisztelt egybegyûlteknek az épület történetérôl, amikor a ház még Aranysas Fogadóként mûködött, az udvarba telepítették a vendéglôt, mögéje színt a kocsiknak, a kapubejáró ma is ôrzi a hajdani portál hangulatát. Az egybegyûltek álmodozva néznek körül, szinte belátnak a kétszáz négyzetméteres lakásokba, ahol a parkettába patenteket rejtettek, hogy ne csúszkáljon a szônyeg, a hatalmas üvegajtók ablakai csiszolt fényt ontanak, a belmagasság elegáns tartást ad a belépônek, feledtetve a helykihasználós modernizáció nyomorát. Ágai Adolf az elsô emeleten lakott – de legföljebb a másodikon –, a címjegyzék ezt nem rögzítette, de az bizonyos, hogy sárga öltönyt viselt, és gyakorta elsétált a Múzeumkertbe. Legnagyobb dobásának a Borsszem Jankó címû lap megalapítását tartják (1868), mivel a versenytárs, a Bolond Miska hirtelen ellenzékivé vált, ezért a kormánynak cselekednie kellett az ellensúly visszaállítására: határozottabban közvetíteni a nagyvárosi, polgáriasult humort. A közönség tagjai közül néhányan felkapják a fejüket, elkalandoztak kicsit, most meg kérdezgetnek: – Miféle új lapot? – Régen, Takács bácsi, régen, most ma radt minden a régiben, ne tessék izgulni! És Takács bácsiék sóhajtva biccentenek az érkezô postásnak, aki megilletôdötten kotorászik horpadt hasú táskájában. – De nem cselédnek szegôdtek a kormány zsoldjába... – folytatja az ünnepséget szervezô bizottság elnöke, és felkéri a mûvész urat, olvasna fel a porzói tárcanovellák közül. A mûvész úr megköszörüli a torkát, jelentôségteljesen körülnéz, és miután a körülülô nénik elcsöndesednek, belekezd: „Épülô utcának nemcsak arcula ta változik, de a neve is. Állványok és torlaszok szürke gubójából, mint a bimbóbul Porzó ágai szöveg: Horváth Júlia Borbála, fotó: Sebestyén László „A német gyarmat – írja egy utazó –, ha Amerikának valamely vadonjában megvetette a lábát, elsô sorban iskolát épít; az angol templomot; a francia meg színházat. Ha volna valahol a világon magyar gyarmat, ezt arról ismernék meg, hogy mindenek elôtt kávéházat csinálna magának.” – idézi a századfordulós írók kedveltté vált aforizmáját Ágai Adolf – alias Porzó, Csicseri Bors és Forgó bácsi – az A Sugárúttól az Andrássy útig címû írásában, 1890-ben. Majd folytatja: „Elképzelheti tehát a magyar olvasó, milyen isten háta mögött való ország lehetett ezelôtt a Sugárút, ahol nem volt se hírlap, se biliárd, se kártya, se kapucíner.” Ágai Adolf újságíróra, Budapest elkötelezett rajongójára úgy százhúsz évvel késôbb egy Üllôi úti társasház lakói emlékeznek. 10 BUDAPEST 2007 október
