Budapest, 2007. (30. évfolyam)
10. szám október - Kresalek Gábor: Újra Pesten az öreg Leica - Almásy László felvételeiről
2003-ban – majdnem ötven év elteltével – végérvényesen visszaköltözött Los Angeles-bôl Budapestre Almásy László fotográfus. Egy napfényes ôszi délelôttön villamosra szállt, kontrollvizsgálatra indult a kórházba, ellenôrzendô, hogyan mûködik frissen „beszerelt” szívritmusszabályozója. A villamos a Parlament elé kanyarodott, hatalmas méretûre nagyított ötvenhatos fényképek sorakoztak ott. Elállt a lélegzete. Az egyiken egy „dióverôvel” felfegyverzett felkelô megy át a körúton, valahol a Dohány és Wesselényi utca között. Az út szinte néptelen, a túloldalon egy tank, mögötte néhány sétáló. Szép, szórt fények, a lépés pillanata tûéles jelen, semmi bemozdulás, a zsebrevágott kezû fegyveres baktat, talán a tankra kíváncsi. A tónusok, a fények, a sétáló laza mozdulata, a puska a háton annyira jellegzetes, hogy aki ezt a felvételt látja, késôbb sem keverheti össze semmivel. Különösen nem tévedhet maga az alkotó! „Hiszen ez az én képem!” – vált világos sá a számára. Leszállt, megnézte tüzetesen, és szemernyi kétsége sem maradt, hogy ez a felvétel abból a sorozatából való, ami miatt 1957-ben emigrálnia kellett. Nyomozni kezdett: hogy került a fotó ebbe „a szép kiállítási anyagba?” Mint kiderült, a rendezôk a Nemzeti Múzeum fotótárából kapták, de sejtelmük sem volt róla, hogy az alkotót Almásy Lászlónak hívják. A sorozatot a kilencvenes évek elején egy hölgytôl vásárolták, aki fotográfusként Eric Scher , Egyesült Államokban élô mûvészt jelölte meg az adásvételi szerzôdésben. Hogy megérthessük a történetet, forgassuk vissza az idô kerekét! Almási Laci (ekkor még nem „y”-nal, mert ezt a betût Amerikában „szerezte”) 1943-ban fejezte be fényképészeti tanulmányait Halmi Béla fotográfus Kecskeméti utcai mûtermében, s 1948-ban ugyanitt tett mestervizsgát. Halmi „maszekként” túlélte a legvadabb ötvenes éveket, majd 1954-ben úgy döntött, hogy belép, mint akkor már szinte mindenki, a szövetkezetbe. Atyai jóbarátként Lacinak is elintézte a tagságot, holott akkor még csak önálló iparosokat vettek föl. Almási azonban nem kért ebbôl a segítségbôl, úgy döntött, bízik annyira Nagy Imré ben és az „új szakaszban”, hogy kiváltja az ipart. Így is tett, és hamarosan megnyitotta mûtermét a Majakovszkij (korábban és most megint Király) utcában. Segédet keresett, tanoncokat fogadott, és megkezdte önálló mûködését. „A üzlet tulajdonképpen csak zsebpénz volt. Fôként arra volt elég a bevétel, hogy a bolt eltartsa magát: bérek, bérleti díj, rezsi. Az igazi „nagy pénzt” a vidék hozta! Gyerekfotókat, olyan Mosoly Album-félét csináltam mindenfelé az országban. Tulajdonképpen a szövetkezetbe is emiatt nem akartam belépni. A vidékjárás már a Halminál elkezdôdött, megvolt a kuncsaftkör, az ügynököm, nem akartam ezt abbahagyni. Rengeteget lehetett ezzel keresni! Havonta kijött ebbôl 8-10 ezer forint! (Ebben az idôben egy jó fizetés kb. 1500 Ft. volt – K. G.) Az üzletben én nem is igen csináltam semmit. Hétvégénként lefotóztam egy egész falut, hét közben lenagyítottam, a drága apám meg szállította a kész munkát és kaszírozott. Nekem Újra Pesten az öreg Leica Kresalek Gábor 2 BUDAPEST 2007 október FÉNYÍRDA
