Budapest, 2007. (30. évfolyam)
10. szám október - Kresalek Gábor: Újra Pesten az öreg Leica - Almásy László felvételeiről
meg csak el kellett költeni azt a rengeteg pénzt! A Párizsi udvarban volt lakásom a Makk Karcsi meg a Krencsey Mariann szomszédságában, és jártam azokat a csodálatos pesti vendéglátóhelyeket, amilyenek már nincsenek. Csodálatos élet volt. Tabányi, Csöpi zenekar, Moulin – na jó, átmenetileg Budapest Táncpalota –, fantasztikus helyek, fantasztikus emberek, fantasztikus pincérek! Ha hiszed, ha nem, ragyogó életem volt.” Persze nemcsak a „szép gyerekpofákat” fényképezte sorozatban, hanem a szívéhez oly közel álló bárokat, éttermeket is, az Étterem és Büffé Vállalat megbízásából. Onódy Lajos t, a cég zseniális igazga tóját azzal az ötlettel kereste meg, hogy a Moulin mûsoráról készítene fotókat, és azokat ki lehetne tenni a bejárat mellé, meg az Andrássy úti világító hirdetôoszlopokra. Az igazgató rábólintott, a koncepció idôvel még ki is bôvült, máig ôrzi egy zsúfolt album az akkori enteriôröket, hidegtálakat, pultokat. Boldogan, bohém módra élt és virult tehát a kezdô mester, míg ötvenhatban be nem következett a senki nem várta fordulat. Egyszerre csak az utcán találta magát, nyakában hûséges Leica gépével. S persze amerre járt, kattintott egyet. Hihetetlen pontossággal komponált, és készített néhány egészen gyönyörû, jó pár bravúros és nem kevés megrázó felvételt. A negatívokat a Király utcában tartotta, ahol nem sokkal a forradalom bukása után megjelent egy bizonyos Orosz nevû úr, és Almási forradalmi képei után kezdett érdeklôdni. Egyre többször jött, egyre inkább „barátkozott”. Egyre világosabbá vált: nem hiszi el, hogy egyetlen képen sem dokumentálta a tizenhárom nap eseményeit. Volt is rá jó oka, mert néhány, név nélkül ugyan, valóban megjelent nyugati lapokban. Almási végül megunta a vegzatúrát és úgy döntött, elfogadja akkor már Amerikában élô mestere, Halmi Béla hívását és kivándorol. Felkereste Onódyt, elé tárta a helyzetet, és megkérte, néhány holmiját két bôröndben vigye ki a „fônök úr” Bécsbe, és helyezze el egy szállodában. Onódy, aki munkakörénél fogva útlevéllel, állandó kiutazási engedéllyel, és ingyen MALÉV jeggyel rendelkezett, csak annyit mondott: „– Hozza be azt a két koffert és adja oda a titkárnômnek! Két hét múlva pedig szólt, hogy melyik szállóban találom a holmimat.” Almásinak a vidéki fotózások miatt még ’57-ben is volt „határsáv-engedélye”, a fényképezôgépével és egy aktatáskával leutazott Ausztriáig, majd a helyi határôrparancsnok segítségével (!) szerencsésen át is jutott a túlpartra. „Szép képeket csináltam a fiáról, összebarátkoztunk, megkértem, segítsen. Segített, mázlim volt, mint mindig! Késôbb ugyanez a pali szöktette át a határon Kálmán Béla barátomat, aki társam volt a Király utcai üzletben, és aki tudtomon kívül kihozta az ’56-os negatívjaimat.” Rövid ausztriai és németországi kalandozás után 1958-ban New York-ba érkezett, majd egy év után Los Angelesbe költözött. Természetesen itt is gyerekfotózással kezdett, késôbb mûtermet nyitott, és fôleg portrékat készített. „A portré, a mûterem, a fénnyel való játék az én világom. A Halmi is ebben volt a legnagyobb, és én tényleg az ô tanítványa vagyok.” Ötvenhat Amerikában is utolérte. Fényképezett a helyi ünnepségeken, az ügynöke, Eric Scher (ugye, ismerôs a név?) azt javasolta, készítsen egy albumot Kennedy elnök számára a legszebb forradalmi képeibôl, és küldjék el azokat a Fehér Házba. Az album elkészült, a köszönôlevél megérkezett, de a dolognak nem lett folytatása. „..csináltam tovább a portréimat és régen elfelejtkeztem arról, hogy Schernél van az album képeinek egy példánya.” A hetvenes évek elején kezdett bealkonyulni a mûtermi portrézásnak. Egyre kevesebbet fotózott, ügynökre sem volt szüksége. Mûtermét bezárta, rézkarcokkal kezdett foglalkozni. A fotózás alkalmi megrendelésekre és standfotózásra korlátozódott, filmes barátja forgatásain. Azután a nyugdíjba vonulás következett, és a felismerés, hogy ebbôl a pénzbôl alig-3 BUDAPEST 2007 október
