Budapest, 2007. (30. évfolyam)
8. szám augusztus - Csider István Zoltán: Romon világ
Gábor kultúrakutató, a Budapesti Mûszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Szociológiai és Kommunikáció Tanszékének tanársegédje szerint, ha érdemi párbeszéd alakulna ki a hivatalos szervek és a kultúracsinálók között, könnyebb lenne dûlôre jutniuk. Egyelôre nem lát ilyen egyeztetô fórumokat, mint ahogy átlátható szabályozást sem. Úgy érzi, hiányzik az ilyen helyekre aktívan építô önkormányzati kulturális és idegenforgalmi stratégia is. Pedig Budapest imázsának az értékes kulturális programokat kínáló romkocsmák/kultúrházak is nagyon jót tesznek/ tennének. – Ha külföldi vendég jön, elég levinni egy romkocsma-túrára, máris megszereti a várost, hiszen olyasmit lát, amit máshol a világon nem, vagy alig – véli Vályi. A fôvárosnak pedig elemi érdeke, hogy megszerettesse magát például a fapados repülôjáratok megjelenésével egyre gyakrabban, akár csak egy hétvégére hazánkba látogató külföldi fiatalokkal. Az ô megszólításuk kiemelten fontos kellene hogy legyen. A többé-kevésbé hagyományos, trendi, például a Ráday utcában lévô kávézók Barcelonától Philadelphiáig bárhol lehetnének, nincs bennük semmi speciális, csak Budapestre jellemzô, hiányzik falaik közül a hely szelleme. Ha egy egészséges országban valaki létrehoz egy helyet, ahol kiállításokat, elôadásokat, koncerteket, egyebeket rendez, s mindezek ráadásul ingyen látogathatók, szóval, ha valóban értéket hoz létre, egy idô után a hivatalosság is látja, mûködik a dolog, és odaáll a kezdeményezô mögé, támogatja. Nálunk kissé más a helyzet. S bár a romkocsmák kulturális missziója a magyar kultúr-tortának csak egy nagyon aprócska szelete, az ehhez való hozzáállásból az egész magyar mûvelôdéspolitika állapota lemérhetô. Kábé: ha valami mégis elindul, jön a következô kurzus, az addig felépített koncepciók majdnem lenullázódnak, sok minden kezdôdhet elölrôl. A bajok egyik oka, hogy az önkormányzatoknál, nyilván fôleg a forráshiány miatt, az ingatlanhasznosítás anyagi oldala dominál. Ha választhatnak, hogy ingyenes kultúrkocsma nyíljék-e, amelyet ráadásul még dotálni is illenék, vagy egyszerûen dózerolják el az épületet, és a helyén egy nagy, tetemes iparûzési adót és egyéb pénzeket termelô irodaház építését engedélyezzék, aligha kétséges a döntés. A másik ok, hogy a hazai kulturális politika inkább a „gigaprojekteket” részesíti elônyben. Pedig vannak már mûködô, igaz, kisebb közösségek, ám ahelyett, hogy viszonylag kis juttatásokkal segítené a munkájukat, az állam kitalálja mondjuk a Mûvészetek Palotáját vagy a Millenárist, amelyek nagyon reprezentatívak, de már a mûködtetésük is hatalmas összegeket emészt fel, és akkor még a kulturális tartalomba bele se mentünk. Az optimális persze az, ha párhuzamosan fut a két intézményfajta. A helyi kezdeményezéseket mindenesetre a mostaninál nagyobb mértékben kellene támogatni, de hát mondd ezt egy pénzügyminiszternek és egy reform-éceszgébernek. A romkocsmákban amúgy rendszerint olyan rendezvények kapnak helyet, amelyek a kultúra hagyományos közegében nehezen találnának maguknak teret – gondoljunk csak a tavaly a Tûzraktérben mandalát építô tibeti szerzetesekre, az ugyanott rendezett Tanya fesztiválra, a Lumen fotógaléria Kuplung-beli kiállításaira, vagy Takita Risa japán táncos-koreográfusnak a Sirályban elôadott performanszára. Az öszszes rendhagyó heppening felsorolásához újságoldalakra volna szükség, úgyhogy a kultúrszomjas rebegjen inkább köszönömöt a nemtörôdömségnek, a hányavetiségnek, amiért ez az egyedülálló kocsmakultúra kialakulhatott Magyarországon – véljük. – Illetve azoknak – helyesbít Vályi Gábor –, akik a lepattant épületekkel tudnak mit kezdeni, értékkel képesek megtölteni ôket. A lepattantság egyébként néha tényleg nagyszerû jelenségeket képes kitermelni magából. Példaként a Bronxból induló hiphop kultúrát említi: ha a városnegyed a hetvenes években nem olyan, amilyen, aligha alakul ki egy stílus, amely késôbb a fiatalok millióit tudta megszólítani. Egy új világ a romokon. ● 25 BUDAPEST 2007 augusztus Pro Cultura Urbis díj a BUDAPEST-nek A Pro Cultura Urbis Közalapítvány kuratóriuma 2007-ben a BUDAPEST szerkesztôségének a fôváros kulturális és építészeti hagyományainak megôrzését, megújítását, lokálpatrióta közösségeinek újjáteremtését, a városlakók identitásának megerôsítését szolgáló színvonalas lapkészítô tevékenységéért Pro Cultura Urbis díjat adományozott. A díjat dr. Schiffer János, a kuratórium elnöke adta át Buza Péter fôszerkesztônek. Idén a díjban részesültek még: Frankl Aliona fotómûvész, Birkás Ákos festômûvész, Alföldi Róbert színész-rendezô, a Bárka Színház igazgatója, valamint a 2B Galéria alapítói, Böröcz András és Böröcz László, valamint munkatársaik.
