Budapest, 2007. (30. évfolyam)
8. szám augusztus - Szabó Attila: Kőbánya Aeroport - Budapest
Jekelfalussy Lajos legfôbb hadügyérnek volt köszönhetô, hogy Kôbánya – pontosabban az egykori Felsôrákosi Lovassági Gyakorlótér – részévé válhatott a magyar repülés történetének. 1909 júniusában a hadügyminiszter olyan kikötéssel adta át a területet a Magyar Aero Clubnak, hogy ott csak napfelkelte elôtt és délután négytôl szállhatnak fel és le repülô alkalmatosságokkal az életunt kísérletezôk. A laza talajú, homokos mezô sok mindenre jó volt, csak repülôtérnek nem, de kit érdekelt ez akkor. Az volt a fontos, hogy Budapestnek a sok világvárosi gyönyörûség mellett végre lett repülôtere. Egy hónappal késôbb, július 25-én Louis Blériot átrepülte a La Manche csatornát, és még 1909 októberében bemutató repülést tartott a magyar fôvárosban is. Az érdeklôdés és a siker leírhatatlan volt, még akkor is, ha néhány újság nagyobb figyelmet szentelt Madame Blériot kosztümjeinek, mint férje teljesítményének. A francia pilóta itt is meggyôzte a hitetleneket: valóra vált az évezredes álom, a levegônél nehezebb tárgyakkal is a magasba lehet emelkedni, lehet végre repülni. A franciák elôtt hozsannázó sajtó a hazai kísérletezôk eddigi kudarcaiért most minden dühét a Magyar Aero Clubra zúdította, minek következtében az fel is oszlott. (A történeti tényekhez ragaszkodva: beolvadt a Magyar Automobil Clubba, mint annak aviatikai szakosztálya.) A mundér becsületének féltése, na meg az önérzet aztán addig lázadozott, míg 1910. február 23-án vadonatúj vezetôséggel másodszor is megalakult a Club. A tagok sorában megtaláljuk Szinyei Merse Pált, az impresszionizmus magyar géniuszát is, aki addigra már komoly léghajós múltat tudhatott maga mögött. E kezdeti idôkben a mûvészek valahogy jobban vonzódtak a valódi szárnyaláshoz. Alexander Dumas – egy kosárban Béldy János gróffal – nitrogénnel töltött ballonnal repült át az Alpok felett, Pál mai Ilka színésznô is sport-léghajós volt, de még Ady Endre és Karinthy Frigyes is gyakran kilátogatott a rákosi repülôtérre, és boldogan jelentkezett utasnak, ha volt olyan masina, amelyik vezetôjével együtt két embert is a levegôbe tudott emelni. A Blériot-bemutató anyagi sikerein felbuzdulva 1910-ben Budapest kérte a hetedik nemzetközi nagy repülôverseny megrendezésének jogát, és minden különösebb lobbyzás nélkül meg is kapta. Európában akkor 4000 magánrepülôgépet tartottak nyilván, s ebbôl csupán tizennyolcat Magyarországon. (Szomorú arány, ám még tragikusabb, hogy az elmúlt száz év során csak tovább romlott.) A magas helyezési díjak kilenc országból harminc pilótát vonzottak Kôbányára. Velük együtt állt starthoz a tizenkét magyar versenyzô, közöttük olyan történelmi nevek, mint dr. Kutassy Ágoston, Zsélyi Aladár, Horváth Ernô, Dobos István, Svachulay Sándor. (Zsélyi Aladár az egyetemes repüléstörténet korszakos lángelméje volt. Számos találmánya közt található az a pulzáló gázsugár hajtómû, melyet 1911-ben szabadalmaztatott, és ami 1944-ben a V1 szárnyas bombákat repítette szörnyû terhükkel London felé. A fölsoroltak közül Svachulay Sándorhoz a szerzônek személyes szerencséje is lehetett.) A versenyre új hangárok épültek, rendbe hozták a repülôtér talaját, és kijelölték a 3333 méteres kerületû versenykör helyét. A negyvenkét résztvevô közt egy nôi pilóta is akadt, De la Roche francia bárónô, a nézôk seregében pedig ott szorongott egy filigrán termetû, fekete hajú magyar lány, aki akkor határozta el, ha törik, ha szakad, ô is repülni fog, és pilóta lesz. A tíz napos verseny az óriási érdeklôdés ellenére teljes kudarccal végzôdött, a viharos erejû szélben nyolc pilóta törte pozdorjává a gépét, kettô saját magát is, a többiek fel sem szálltak, vagy ha igen, a nagyérdemû legfeljebb alibi-repüléseket láthatott. A díjakat azért kiosztották, sajnos a magyarok a „futottak még” kategóriában sem szerepeltek, az Aero Club pedig Tolnay kapitánnyal az élen tovább vívhatta egyre reménytelenebbnek tûnô harcát a fennmaradásért. Így köszöntött be az 1911-es esztendô. Pilótavizsgája csak dr. Kutassynak volt, a No1-es számú, azt is Párizsban szerezte: ezért minek fenntartani egy klubot? – zsörtölôdött a sajtó. A rossz álomból az ébredést Székely Mihály július 19-i bravúros teljesítménye hozta el, aki Wiener Neustadtból Kôbányára repült át. Közben gróf Teleky Tibor megszerezte a 2. számú, Prodam Guido pedig a 3. számú pilótaigazolványt. Nem sokkal késôbb pedig, 1912. augusztus 15-én Steinschneider Lili – a lány, aki az 1910-Kôbánya Aeroport – Budapest Szabó Attila 10 BUDAPEST 2007 augusztus Steinschneider Lili, az elsô magyar pilótanô (1912) Horváth Ernô tervezte repülôgép, a kôbányi repülôtéren 1912-ben
