Budapest, 2007. (30. évfolyam)
8. szám augusztus - Szabó Attila: Kőbánya Aeroport - Budapest
es versenyen némi irigységgel és ôszinte csodálattal tekintett De la Roche bárónôre – a 4. számú magyar pilótaigazolvány boldog tulajdonosa lett. Lili, ha csak tehette, kint volt a repülôtéren, egyébként is gyengéd szálak fûzték a „snájdig” fôhadnagyhoz, Lányi Antal hoz, az „ôs rákosmezei kísérletezô”-höz, aki elôször repülte át a Balatont, mégpedig saját tervezésû és építésû gépével (melyhez Az Est címû lap vette az 50 lóerôs Gnome csillagmotort). A fiatalok aztán gondoltak egyet, s ahogyan azt akkor mondani szokták „összebútoroztak”. Együtt járták az országot, vidéki városokban hatalmas érdeklôdést kiváltó repülônapokat tartottak, ahol külön-külön, majd együtt mutatták be a közönségnek nem mindennapi repülôtudásukat. A jómódú bankár papa unta meg elôször lánya „páros”-repülô dicsôségét. Mit tehetett? Meglepte Lilit egy 100 lóerôs Etrich Taube géppel. Az ifjú pilóta hölgy boldogsága határtalanná nôtt, nap mint nap a levegôben volt, gyakorolt, gyûjtötte a repült órákat. Közben beköszöntött az utolsó békeév. Lázasan készültek a nagy augusztus 20-i repülôversenyre, Budapest lakói tömegesen zarándokoltak a kôbányai repülôtérre, ahol hat versenyszámból álló programot kellett a pilótáknak teljesíteni. Steinschneider Lili két számban második lett, a gyorsasági versenyt pedig megnyerte. Wittman Viktor , Dobos István, Székely Mihály és Lányi Antal szereztek még helye zéseket, Lili pedig hazavihette a 2100 koronás díjat, ami a második legnagyobb volt a kiosztott pénzösszegek között. Az életvidám, temperamentumos, a formaságokra mit sem adó lány együtt sörözött esténként a többi pilótával. Az összejövetelek helyszíne a Jászberényi út 3. alatti, közeli kocsma volt, tulajdonosa az „ifjú aviatikusok védangyala”, Politzer mama. Nem tudni pon tosan, mikor, de valamikor az elsô idôkben történt az eset, melyet Müller Péter A ma dárember címû, Kvasz András pilóta legen dás élettörténetén alapuló regénye ekként idéz fel: „A nagy húsú, kedélyes asszony, aki buggyos ujjú, hófehér ingben, piros mellénykében, patyolattiszta keményített kötényben, de mezítláb járkált az asztalok között, azonnal meghirdeti pályadíját: – Fiaim, aranyoskáim, mindenki rám figyel!... Aki elôször röpül közületek egy tisztességes kört a csárdám felett: két üveg francia pezsgôvel és száz korona kápé-val jutalmazom. Tust rá!” (Szépirodal mi Könyvkiadó, Budapest, 1977, 29-30. pp.) Az augusztus 20-i sikerek után úgy nézett ki, hogy minden rendbe jött a hangárváros környékén (külföldi pilóták még csak helyezést sem értek el a versenyen). Lám mekkorát fordult a világ 1910 óta! Óriási tervek születtek, új gépek és motorok hagyták el a mûhelyeket, repülési teljesítményeinkre pedig kezdett felfigyelni a világ. Mindenki jókedvûen, optimistán tekintett a jövôbe, pedig már egy év sem volt hátra, s Európa alámerült az elsô világháború poklába. Steinschneider Lili, édesapja révén, jól ismerte a hadügyminisztert, repülôgépével önként jelentkezett katonának, harcolni akart a hazájáért. Báró Hazay Samu – aki (igaz, kitért) zsidó létére lett hadügyminiszter –, többször is elzavarta, nem fegyverek ezek, hanem lélekvesztôk, kiabálta Lili után. A hadügyminiszternek nem volt igaza, és még csak következetes sem volt. A fia, báró Hazay Béla fôhadnagy, az aranysarkantyús lovagrend tagja, a legendás hírû 74. vadászrepülô század pilótájaként 1918 késô nyarán az antant sokszoros túlerôben lévô gépeivel szemben vívott reménytelen küzdelemben halt hôsi halált. Ami meg Steinschneider Lilit illeti, szándéka ismeretében újra porondra lépett a zord atya. A repülést és Lányit még csak lenyelte, de a katonásdi végképp kicsapta nála a biztosítékot. A család hathatós közremûködésével ráébresztette lányát – elmúlt már huszonhárom éves, lassan vénlánynak számít: itt az ideje, hogy férjhez menjen. A korabeli szépségideált megtestesítô, gyönyörû fiatal nônek nyilván kiterjedt rajongótábora volt. Hogy miért fordított végül is hátat az igazi szerelemnek, a repülésnek, és adta a kezét Coudenhove-Kalergi grófnak, arra csak ô tudna felelni. Még 1914-ben hozzáment, majd férje csehországi birtokára költöztek. Coudenhove-Kalergi grófnô, az elsô magyar (és a világon a második!) nôi pilóta hosszú életet kapott a sorstól, 1977-ben hunyt el Nizzában. A Kôbányai (rákosmezei) repülôtérre pedig szomorú napok következtek. A háború alatt a repülôélet átkerült Mátyásföldre, Aszódra, Albertfalvára, a mai Fehér út környékén csak a fanatikus kísérletezôk maradtak. A tanácsköztársaság bukása után a megszálló román csapatok mindent elvittek, ami nem volt lebetonozva, sok esetben még azt is. A mûhelyekbôl a gépeket, az új fejlesztésû motorokat, a hangárok oldalfalait, ami mégis véletlenül ott maradt, azt elhordta tüzelônek Kôbánya éhezô és fázó lakossága. Mára csak a víztorony áll, „mint magányos puszta váz”, a nagy idôk egyetlen megmaradt tanúja, és egy furcsán szép emlékmû az Örs vezér téren, hirdetve, hogy a magyar repülés bölcsôje egykoron Kôbányán ringott. ● 11 BUDAPEST 2007 augusztus Steinschneider Lili repülôgépének tervrajza A repülôtér jelenleg fotó: Sebestyén László
