Budapest, 2007. (30. évfolyam)
7. szám július - Csider István Zoltán: Wolfné, ha kártyázik: Király utca 29-31.
Csak épp a gyerek hiányzik belôle. Nem csak most. Egyrészt kevés a kiskölyök a házban, másrészt meg a meglévôket se nagyon engedik le a szülôk játszani az udvarra. Régen mindig ment a rajcsúr. – Na, és szép ez az udvar? – kérdezi az asszony. – Azt éppen nem mondanám. De azt se, hogy csúnya. Sajátos. Ilyen. Nem? – De ezekkel a fákkal...? – Ezekkel a fákkal, igen, szép – nyugtatom meg Fábiánnét, akirôl kiderül, hogy a kis zöld szigetek elszánt védôje, óvója, telepítôje. Következésképpen az udvarba (engedéllyel vagy anélkül, most ne firtassuk inkább) beálló kocsik többségének esküdt ellensége, azok ugyanis cseppet sincsenek tekintettel a növényekre, leküzdendô akadálynak tekintik ôket. Pedig Olga szerint, ha nem állnának itt a fák, konkrétan meg lehetne fulladni, ô nem is érti, hogyan képes valaki emeleten lakni a 31-ben. Itt a földszinten a zöldnek köszönhetôen jó levegô árad a lakásba, odafenn meg csak a meleg, a büdös. Olga a mázolókkal sincs kibékülve, akik kisebb letört ágakkal kavarták a festéket, a kéményreparáló meg szeget vert a fába, hogy felhívja a figyelmet a munkálatokra. Azzal, hogy körbetelepítette téglákkal és egyéb elérhetô készségekkel, a nemrég ültetett gesztenyefácska talán megússza az efféle inzultusokat. Némi egészséges politizálás, házi töltésû cigaretta szívása és a becsületes élet mellett való lándzsatörögetés után aztán Fábiánné javaslatára az egykori házbizalmi keresésére indulunk. Valahová. Három megkérdezettbôl egy sem tudja megmondani, melyik lakásban lakik a név szerint keresett úr, van, aki meg sem várja, míg rákérdezünk, már mondja is, hogy biztosan nem tud segíteni. Egymással is bizalmatlan népek laknak errefelé. Aztán mégis kisül, az ötödiken lakik, de nincs otthon. Próbálkozunk még, úgy hat-hét lakásba becsöngetünk, biztosan akad valaki, aki szívesen mesélne, de nem. Akkor viszont marad a szomszédos cukrászda, lazítólag mintegy. Szívem, akár egy kellemesen középhûvös, madárfüttyös hajnal, pedig csupa evidenciával találkozom: elômelegítik a csészét, kérés nélkül gôzölik a tejet satöbbi. Ezért aztán még az is megbocsátható, hogy a pozsonyi kifli viszont igencsak felejthetô. Lehet, hogy Pozsonyban a Budapest bélszín küszködik kihívásokkal, Trianon-szindróma. A koffeinnorma bevitele után a kérdés: kihez csöngessünk? Muresán Nauszikaá hoz és Weisz Távi hoz, persze, egy kis Király utcai magán- és közmitológia reményében, két ilyen név csak nem hagyhat cserben, de a kaputelefon néhány búgás után bontja a vonalat. Még egyszer. Kísérletezem kevésbé egzotikus nevekkel is, semmi. Be kéne jutni mindenképp pedig, nem igaz, hogy senki nincs itthon, pláne tévedés, hogy nem laknak itt egyáltalán, a lepattantság, a jó néhány betört ablak csalóka, az egyik folyosón például zöld biciklit, szánkót, karácsonyfatalpat és szemlátomást nagyon is élô növényeket láttam. Épp beütném a Tóth Ferenc neve mellett feltüntetett számsort, mikor érkezik maga Tóth Ferenc. 1990 óta lakik a Király utca 29-ben. Mikor arról kérdezem, mi és hogyan változott az elmúlt 17 év alatt, azt feleli, minden csak romlott. Már csak négy család lakik Hild József 1843-as építésû, Hohlfeld Ignác számára készült klasszi cista mûemléképületében. A Király 27 Ingatlanforgalmi és Ingatlanfejlesztô Kft. által nem túl rég megvásárolt társasházat elvileg idén december 31-ig el kell hagyniuk a lakóknak, a tulajdonos kártalanítja ôket. Hogy aztán mi lesz a házban, nem tudják pontosan, Tóth elismeri, nem is nagyon tartozik rájuk, mindenesetre elég nagy a köd. A bizonyos kártalanítás pénzzel, esetleg másik lakással történik, amelybe már tulajdonosként költözhetnek. A mostani lakbér egyébként Tóth Ferenc szerint irreális. Mennyi, kérdezem. Tizennégyezer, mondja, mikor pedig látja az arcomon az értetlenséget, hogy ugyanis hol van itt az irreália, folytatja: ezért a pénzért a kerület a lakhatási jogon kívül semmit nem ad. Elôször is, mióta családjával beköltözött, festés nem volt, a ház gépészeti rendszerével, hovatovább a takarítással egyáltalán nem foglalkozik a fenntartó, legfeljebb toldoz-foldoz. Házfelügyelôség nincs. Az utcára nyitott folyosótól a lépcsôházat elválasztó rácsot is alig tudták kiharcolni a lakók. A kémények belül bedôltek, úgyhogy mindenki azzal fût, amivel tud, ô például árammal, ami télen elég borsos tud lenni. – Csak a lakbér emelkedett, az életszínvonalunk nem. Kicsit balkáni a dolog – mondja Tóth Ferenc. – Hiába reklamáltunk nyílászárók és egyebek miatt, semmi nem történt. A közös udvarra vezetô utacskát lebetonozták ugyan, de csak úgy-ahogy, azt is csak azért, nehogy az alatta lévô szennyvízcsô eltörjön és elöntse az udvart, ami el szokta ilyen alkalmakkor. Bár vannak gondok, lebontásról nincs szó, a ház nem életveszélyes, legalábbis egyetlen statikusi vélemény sem tanúskodik errôl. Tóth Ferenc úgy tudja, a majdani felújításkor a „kalapot” leveszik, még egy szint kerül a második emelet fölé, az alap kibírja. 25 BUDAPEST 2007 július
