Budapest, 2007. (30. évfolyam)
7. szám július - Horváth Júlia Borbála: Strandkaland
A márványsügér vidáman lubickolt a négyes sávon. Végre jó pályát kapott, a nyerôt. Közben ügyesen kikerült egy neonzöld fürdônadrágot és két lehorzsolt baltérdet. Örült neki, mert korábban ily módon már majdnem kettétört szépen ívelô karrierje, miután hirtelen szárazon találta magát. Akkor. Most viszont folytatta útját rendületlenül a víz alatt, és tökéletesen figyelmen kívül hagyta a feje mellett lecsapó forró, szúrós sugarakat. Odakint tombolt a nyár, a kölkök nemkülönben; de a hûs vízréteg jótékonyan kímélte a hallójáratot. – Kiahhhlau, vaaaaaa, laiggggggyh..., blggggybl – szépen kivehetôn hallatszott a szöveg, mely vízfölötti nyelven annyit tett: klímaváltozás van, Laci bácsi..., azután alámerülés. A márványsügér hitte is, nem is, átélt ô már hideget-meleget, különben is: mi legyen nyáron, ha nem hôség, gondolta, de ekkor olyat látott, amilyet még életében soha: egy sötét királynô siklott elegánsan a habok közé, lassan és méltóságteljesen bukott alá, a teste, mint a kérészé kanyargott és ragyogott, s a sügér irigyen, de azonnal hárított: – Sakkoznak ezek odafönt, vagy micsinálnak? – mert ô bizony még egy parasztot is csak úgy tudott megkülönböztetni a gyalogtól, hogy az egyik csónakból horgászik, a másik meg partról, most pedig megjelenik neki itt egy királynô? Persze többen boldogok lettek volna a helyében, hogy élôben találkozhatnak ily magas rangú figurával, majd bukni látják, de a sügér ügyet sem vetett rá, és csak a farka végével érzékelte, hogy valószínûleg a teljes királyi család a vízbe vetette magát. – Matt. Az élet kegyetlen néha... – gondolta csaknem a márványsügér, de nem volt ideje további logikai bukfenceket bogozgatni, mert idôközben a vízipókok és vízipockok pólómérkôzésének aljára sodródott, ahol a rengeteg szabálytalan lábmunka láttán elment a kedve a maradástól, és azonnali önbíráskodásra gondolt. – Á... – legyintett végül, és üveges tekintettel továbbficánkolt, kissé csípte a szemét e túlklórozott világ, nem is értette, hogyan került bele. Már évekkel ezelôtt kezdtek gyanússá válni a dolgok, amikor egy állatkereskedésben megszületett, és Berciék rövidesen hazavitték az akváriumba. Ott igen szépen érezte magát eleinte, tán másfél évig, ameddig el nem érte a harminc dekát. Ekkor mindenki számára kiderült, rossz választás volt ô, mert a sügér nem való ily szûk helyre, és további növekedése várható. Márvány ekkor elhatározta, nem várja meg a kiebrudalást, ezért egy jól irányzott ugrással eutanáziát követett el, és a szônyegre dobta magát. Az ütéstôl elájult, vízért kapkodott, azután végleg elborult minden, és amikor magához tért, nedves, sötét alagútban találta magát. – Ez már a túlvilág? – kérdezte sügér egért – ki szintén valamely szabálytalanság miatt vetôdött e tájra –, de nem firtatta, hogy került ide, s értékelhetô választ nem kapván, a renyhe árral sodortatta magát tovább. Néhány óra múlva csôelágazáshoz ért. – Válaszút – értékelte élete nagy lehetôségét a márványsügér, majd rövid gondolkodás után a könnyebb ellenállás irányában beúszott egy nyitva felejtett befolyóba, melyrôl nem tudta, hová vezet, mi a történet végkifejlete szempontjából tán jobb is. – Ne szaladjunk elôre – figyelmeztetett a márványsügér – én élni akarok! És igaza volt. Azután határozott kanyart vett, az eredmény nem maradt el, csillogó és tiszta vizû tóban találta magát. Rég nem látott ficánkolással elégedettségbe kezdett, és csak úszott, úszott, mint Marci hevesen, amikor feltûnt neki, hogy nem csak ô van a világon. Minden iszonya ellenére akváriumi viszonyaira kellett gondolnia, ahol jelentéktelen guppik és beképzelt neonhalak között volt ô a csúcsmodell, most pedig a drága vizet rózsaszínbôrû, ufószemû és békalábas szomszédokkal kellett megosztania, akik leginkább régi gazdájára, Bercire emlékeztették. – Micsoda buli! – lelkendezett a hamismárvány ülôpadok láttán sügér, és mármár a környezetbe illônek érezte magát. Strandkaland szöveg Horváth Júlia Borbála, fotó Sebestyén László 20 BUDAPEST 2007 július
