Budapest, 2007. (30. évfolyam)
7. szám július - Rokob Tibor: Egy patinás vendéglő tündöklése és bukása
ládi vállalkozásukkal a forgalmas váci vasútvonal mellett fekvô Palota-újfalun próbálnak szerencsét. A közvetlenül a sínek mellett felhúzott épületet „a Piros Almához” cégérezték. A Pázmány utca 111. alatti, kagylóformákkal díszített ház ma hatlakásos lakóépület. A csaknem négyméteres belmagasság, a kockaköves padlózat és az üvegbetétes ajtók a múltat idézik. A homlokzaton másfél méteres szobor állt: az 1864-ben született, szobrásznak készülô, de végül mégis apja hivatását választó fiú, ifj. Brunovszky József készítette. A Jézust és Szûz Máriát ábrázoló alkotást a család évtizedekkel ezelôtt magához vette, és a kastélyban bérelt lakásban ma is féltve ôrzik. A família azt remélte, hogy egyre nagyobb forgalmú vendéglôjük közelében alakítják majd ki a vasút palotai állomását. A vasúttársaság 1881-ben inkább a nyaralókkal teli Palotai erdô közelébe telepítette az új, emeletes épületet, ám ez nem befolyásolta a Pázmány utcai vendégfogadó látogatottságát. Ráadásul a sínek túloldalán 1905-re megépült a vonal jármûveit karbantartó Istvántelki Fômûhely, ami csak növelte a betérô vendégek számát. A sikeres vállalkozás szálai ekkor már ifjabb József kezében futottak össze, aki a Gundel elôdjeként ismert Wampetics Ferenc városligeti vendéglôjében tanulta a szakmát. Ô döntött úgy, hogy 44 év után elhagyja a régi házat, és a Károlyi család egykori nemesi birtokán fekvô kúriába költözteti a vendéglôt. A 1473 négyszögöles ingatlan 1889 óta Bossányi László tulajdonában volt. Gróf Károlyi István egykori titkára, Új pest országgyûlési képviselôje annak köszönhette a nagy értékû kastély vételi jogát, hogy a szabadságharc leverése után hosszabb ideig a gróffal együtt volt bebörtönözve. A politikus 1899-es végrendeletében a kastélyt valamennyi hozzá tartozó melléképülettel együtt fiára, Bossányi György re hagyta. Az 1912-es adásvételi szerzôdésen már ô szerepel eladóként. Vevôként pedig a vendéglôs neje, Lorbersbeck Róza is megjelenik. Az irat hitelességét bizonyító tanúk sorából természetesen nem hiányzik a család bizalmas barátja, Balassa Ernô. Brunovszky János és neje között 17 év korkülönbség volt. A házigazda az 1800-as évek végén egyszer már megházasodott. Akkor született elsô fia, Gyula (elesik majd szegény az elsô világháborúban). János azután megismerkedett a hét lányt nevelô Lorbersbeck János ko mornyikkal, s elvette a legkisebbiket. Az 1881-ben született Róza fôztje évtizedeken keresztül meghatározta a vendéglô kínálatát. Az asszony családjának anyai ága a Torontál vármegyében fekvô Biled községbôl származott. Apja famíliája bécsi volt, sokáig még Pestre költözésük után sem beszélték a magyart. Az elsô és hátsó kerthelyiségnek, az épület belsô, fedett táncparkettjének és a vendégcsalogató konyhának köszönhetôen már a nyitást követôen kialakult a Brunovszky vendéglô elôkelô törzsközönsége. Az állomás körüli, szórakozni vágyó szegényebb népréteg továbbra is a megszokott vendéglátóhelyre, a Hoz ler Gyula magyarosított nevén emlege tett Horváth-kertbe járt. A zenészekkel együtt több mint huszonöt alkalmazottat foglalkoztató üzlet hátsó kertje a ma is szemet gyönyörködtetô Sparber-villáig húzódott. Az elsô kert szép lámpavasait muskátlival díszítették. A fôépületben hatalmas tereket alakítottak ki, az utca felôli alsó épületben pedig söntés mûködött. A vendégeket két konyha szolgálta ki. A nyitást mindig az elsô vonat indulásához igazították. A muzsikusok két emelvényen játszottak. 17 BUDAPEST 2007 július A lépcsôt itt régen vörös szônyeg borította. A terasz vaskorlátjainak mára nyoma veszett.
