Budapest, 2007. (30. évfolyam)

6. szám június - Várnai Vera: Egy Lechner, aki piktor

is elinduljon az 1884-85-ös budapesti látképpályázaton. A pályázatban kiírt egyik szempont volt, hogy „a fôváros szebb és érdekesebb pontjai közül elsô sorban azokat örökítse meg, melyek a fôváros természetes fejlôdése folytán a közel jövôben változás alá fognak esni.” Valószínûleg ezért választotta vázla­tainak színhelyéül a Belváros utcáit és tereit. A képzômûvészeti bizottság ja­vaslata alapján a Rózsa tér címû mûvét a Sebestyén tér címûvel együtt 300 fo­rintért vette meg a fôvárosi tanács. Az Újvilág (ma Semmelweis) utcáról készült képet 1909-ben vásárolta meg a festôtôl a Fôvárosi Múzeum. Az utca hírnevét az egyetem 1784 szeptembe­rétôl ideköltözött orvosi fakultásának köszönheti, mely a Hatvani és az Újvi­lág (ma: Kossuth Lajos és Semmelweis) utca sarkán állt, felújított jezsuita kolos­torban mûködött. Ez az intézmény adott helyet az összes orvosi, természettudo­mányi intézetnek és valamennyi klini­kának több mint fél évszázadon át. Lechner itt bemutatott másik képén a Petôfi teret látjuk, hátterében jól kive­hetô a Huszár Adolf készítette Petô ­fi-szobor. A mai Dunakorzó sétányán ekkor még szekerek, lovaskocsik is jártak. A képen jól felismerhetô a ma is mûködô orthodox templom, melyet a 17. században a Belvárosban letelepe­dett görög kereskedôk építtettek 1791 és 1801 között. Itt már az 1872-74 között Ybl Miklós tervei alapján új homlokzat ­tal és toronysisakokkal kiegészült álla­potában láthatjuk. A második világhá­ború alatt déli tornya elpusztult, a mai napig nem építették újjá. A szobor mögött szintén jól kivehetô Heinrich István háromemeletes, az 1860-as évek végén historikus stílusban épült bérháza, melynek földszintjén üzemelt a − késôbbi nevén − Petôfi kávéház. A millenniumi ünnepségek elôtt vette meg Illits József a Heinrich-házat a mellette lévô Lévay-házzal együtt, és alakította ki belôlük a Dunakorzó egyik híres szál­lodáját, a Bristolt. A kor legmodernebb technikájával felszerelt szállodára a két világháború között súlyos megpróbál­tatások vártak. 1926-ban tulajdonjogi viták során kettéosztották, a Lévay-ház maradt Bristol, a Heinrich-házból pedig új szállodát alakítottak ki, a Carltont. A korabeli újságok szerint a saját autóga­rázzsal rendelkezô szálloda világszínvo­nalon is újszerûnek számított. Minden szobában volt rádió, telefon, fürdôszoba és központi fûtés. A Carlton az 1944-es bombázások során elpusztult. A Bristol megmaradt részét 1946-ban nyitották meg. A Duna­parti szállodasor egyetlen megmaradt szállodája 1948-ban vette fel a Duna Szálló nevet. Az elpusztult Carlton he­lyén, az ötvenes évek végétôl, a hatvanas évek elejétôl, tavasztól ôszig mûködött a Dunakert terasz nevû zenés-táncos szórakozóhely, melyet 1966 végén zár­tak be. Három év múlva lebontották a szállodát. 1969 végére felépült utóda, a Duna InterContinental, amely 1994 óta Marriott néven üzemel. ● 21 BUDAPEST 2007 június Újvilág utca

Next

/
Oldalképek
Tartalom