Budapest, 2007. (30. évfolyam)
6. szám június - Buza Péter: A pesti éjszaka királynője volt
Wabitsch Lujza utolsó évei. S valamicske még abból a néhány évtizedbôl, ami azután telt el, hogy a harmincas évek végén a nagyasszony végleg felhagyott az éjszakával. Már tudniillik az éjfél körüli s utáni mulattatással. Ezekrôl az esztendôkrôl szól ez a történet. Mindenki, aki valaha is foglalkozott Pest éjszakai életének a kilencszázas évektôl éppen eddig, nagyjából 1940-ig terjedô korszakával, aki akár csak harangozni hallott a sokféle érzékünket csábító szórakoztatásnak errôl a fénylô periódusáról, tudja jól, ki is volt valójában a fentnevezett hölgy. Legyen hát elég elöljáróban s kifejezetten a kevésbé tájékozottaknak most annyi: sokan és sokszor nevezték a pesti éjszaka királynôjének. A glóriás évtizedein túli idôkrôl azonban még a vendéglátás e szakágát kutatók se sokat tudnak. Nincs miért kertelni: elvesztették bizony a szemük elôl Lujzát. Vagy talán nem is érdekelt különösebben minket, azután, hogy kikerült a gerjesztett fénybôl, hogy mi lett a sorsa a mulattatás nagyasszonyának. Milyen fordulatokat vett az élete azután hogy belesimult a történelem súlyosan egynemûsítô fordulatába? A háborús idôk, az ötvenes évek általános nyomorúságába? Amelyek, jól tudjuk, kétszeresen, ha nem többszörösen sújtották azokat, akiknek vagyonuk, múltjuk, visszavonulva is nagypolgári státusuk volt a menedékük? Mindenesetre most akadt egy fiatal kutató, Laczó Sándor , aki sikeres kísér letet tett arra, hogy bemutassa Wabitsch Lujzának ezeket az árnyékban töltött évtizedeit. És arra jutott, hogy a régi pesti éjszakák egyik legemlékezetesebb alakja élete utolsó évtizedében újra presztízst teremtett magának. S ha talán meglepô terepen is, de sikerült felépítenie újra dicsôségének immár egészen másnemû emlékmûvét. Szülôfalujában, Klieningben, az osztrák hegyek közt, s az ehhez közel fekvô, mondjuk úgy: járási központban, Bad St. Leonhardban máig nagy tisztelet övezi, sírját rendszeresen megkoszorúzzák, halála évfordulójáról rendre megemlékeznek a jótéteményeiért okkal hálás utókor nemzedékei. De tartsunk rendet, igazodva az idôrendhez, amely mégiscsak a leglogikusabb elôadásmódot teszi lehetôvé, ha valakinek az életútját próbáljuk feltérképezni. A szakma többé-kevésbé pontosan tudja, hogy hôsnônk a millenniumot közvetlenül megelôzô években jött át Magyarországra. Maga is azt írja egy helyütt: 1894 körül. S eddig úgy tudtuk, hogy ekkor még csak tizenhat éves volt, de a kor ízlése szerint feltûnô, rózsás arcú, gömbölyded szépség – hivatalosan virágáruslányként – azonnal meghódította a pesti férfiakat. Köztük egy csúcs-arisztokratát is, a korabeli pletykák szerint magát az ifjú József fôherceget, aki azonban csak egyike volt a körülötte több mint legyeskedô, s aztán az egyre tapasztaltabb hölgyet támogató elôkelô uraknak. Itt mindjárt ki is kell igazítanunk egy adatot: Aloisia Wabitsch, aki ekkor még egyáltalán nem, késôbb pedig alig beszélt magyarul, síremlékének s a gurki egyházmegye püspöki levéltárának adata szerint 1873-ban született. Tehát amikor Pestet választotta mûködése székhelyéül, túl volt már huszadik esztendején, virágzó fiatal nô inkább, mint bakfis. József és az urak ma sem üthetnék meg a bokájukat liliomtiprásért (vagy pedofiliáért), ha vele s viszonyuk kapcsán bizonyítottan hírbe s perbe kerülnének. A pesti éjszaka királynôje volt Wabitsch kisasszony, alias Luise von Goor utolsó évei szöveg: Buza Péter, fotó: Laczó Sándor A pesti mulatók történetének avatott szakértôi is csak addig ismerik Wabitsch Lujza históriáját, amíg az üzlettôl végleg vissza nem vonult, azaz az 1930-as éveknek nagyjából a közepéig. Pedig a számára kimért idôbôl akkor még hátra volt neki nagyjából három évtizednyi. S közben egy, a régi rendet és világot minden ízes ízében elpusztító háború. Meg ami utána következett. De ezeknek is az a tanulsága, mint az 1936 elôtti éveknek: a pesti éjszaka egykori koronázatlan királynôje élete utolsó percéig az maradt, aki mindig is volt. Sikeres üzletasszony, mindhalálig. 22 BUDAPEST 2007 június Szülôfalu a völgyben
