Budapest, 2007. (30. évfolyam)
5. szám május - Zeke Gyula: Utcakő, pléh-Krisztus, Károlyi kert, Rézangyal - beszélgetés Lackó Miklóssal
Szellemi életünk neves alakja, a csakhamar 86. életévét betöltô történész, Lackó Miklós bizonyára nem nevezné magát várostörténésznek, ám mûvei erôsen kötôdnek Budapesthez. A szerzô a modern korral foglalkozó történetírás idôben és feldolgozását tekintve is sok területre tagolható – társadalom-, politika-, kultúrtörténeti – témáiról írt jelentôs munkákat. Pályája kezdetén (az akkor szinte csak egyetlen klasszikusnak mondható magyar szerzô, a kiváló Réz Mihály után) szinte úttörôként, a hazai – s elsôsorban a budapesti – munkásság kialakulásáról, a nagyipari munkásság eredetérôl, összetételérôl írt könyvet. A hazai nyilasok és nemzetiszocialisták történetét feldolgozó könyve (1966) bemutatja és alaposan elemzi, hogy a nyilas mozgalom milyen mélységig volt képes beépülni a magyar – s fôként ismét a budapesti – társadalomba. Utóbb a Budapest története ötödik kötetében terjedelmes fejezeteket publikált a fôváros társadalmának két világháború közti szerkezetérôl és életviszonyairól, valamint a korszak szellemi életérôl. A rendszerváltás körüli idôben egy budapesti gépgyártó nagyüzem munkásainak helyzetét elemezte egy 1939-bôl származó, elfeledett felmérés adatainak számítógépes feldolgozása alapján. Neve és szellemi személye azonban az 1975-ben megjelent Válságok – választások címû tanulmánykötettel lett megkerülhetetlenül fontossá. E munka annak idején – Szûcs Jenô elôzô évben megjelent, ha sonlóan fontos, Nemzet és történelem címû tanulmánygyûjteménye mellett – reményt és (máig) eleven szellemi élményt nyújtott a számunkra: a rendszer politikai korlátai közt és ideológiai nyomása alatt is lehetséges a magyar történelem feldolgozatlan alapkérdései és tabuvá tett tárgyai felôli önérvényû gondolkodás. Hasonló tématikájú és fontosságú további – számos budapesti vonatkozással telt – tanulmányait a Szerep és mû (1981); a Korszellem és tudomány (1988) valamint a Sziget és külvilág (1996) címû kötetek tartalmazzák. Lackó Miklós ma is dolgozik, gyakran látni régi munkahelyén, az MTA Történettudományi Intézetében, ahol kutatóként ötven évet töltött. Kedves Miklós, nehezen álltál kötélnek egy könnyed és bizalmas beszélgetésre. Elsôsorban nem a történetírás, hanem a te ifjúkorod és Budapesthez fûzôdô személyes, lírai kapcsolatod iránt érdeklôdöm. Kissé megilletôdve kérdezlek, hiszen történész hallgatóként az 1980-as évek elején hozzád írtam szakdolgozatomat, sokat tanultam tôled, és sok tekintetben ma is mesteremnek tekintelek. Azt ajánlom, hogy azért egy kicsit foglalkozzunk a tudománnyal is. Bizonyára te is tudod, hogy – bár sokkal régebben, mint a veled való kapcsolatom idején – a 60-as években többször nem tudtam olyan önálló lenni, hogy írásaimban következetesen távol tartsam magam a hivatalosan uralkodó politikai állapotok hatásaitól. De azután sikerült elhagyni azt a szemléletet, amit nálunk akkor, másokkal együtt „marxizmuson” értettünk. Egyébként – noha már régóta nem vagyok hívô marxista – a 19. század marxizmusát ma is megkerülhetetlen irányzatnak tartom. Marx mûveibôl saját munkámhoz is sokat tanultam. Amikor éppen a budapesti munkásság eredetével, kialakulásával foglalkoztam, sok útmutatást nyújtott a Tôke: fôleg azok a gondolatok voltak számomra termékenyek, amiket Marx – és nem Engels – leírt az angol munkásság történetérôl, a manufaktúra-korszakról, s például arról, hogy ott milyen nagy szerepe volt a paraszti háziiparnak a nagyipari termelésre való áttérés korszakában. Megjegyzem, a Budapest történetével való foglalkozásom idején nagy segítségemre voltak a véletlenek is, amik különben a kutatót gyakran érik. Csak egy példát említek. Az ötvenes évek végén, amikor a munkásság történetének kutatásához fogtam, a gyér itthoni, s a bôséges francia, kisebb részben angol, a szegényesebb, de fontos lengyel és régi orosz szakirodalom mellett természetesen az európai színvonalú magyar Központi Statisztikai Hivatal kézirattárában is kutatni kezdtem. A levéltáros kolléga egy nap váratlanul egy nagy paksaméta, táblázatokkal teli papírlapot tett elém: az 1930-ban és 1948-ban tartott népszámlálásnak a közzétettnél sokkal részletesebb, soha sem publikált, kis számláló-körzetek szerint elkészített adatait – ezekbôl összesítették a megyei, városi, végül az országos számokat. Hamar rájöttem, hogy értékes kincshez jutottam, különösen azért, mert ez a két népszámlálás – valószínûleg a német, még nem náci statisztikák hatására – egy sem azelôtt, sem azután föl nem tett kérdést is tartalmazott: „mi volt az apja foglalkozása?” A kérdéssel az egy generációval korábbi társadalmi csoportok, így a munkások elôdei is közelebb kerültek a látókörömhöz. 1961-ben megjelent könyvemben nagyon jól tudtam hasznosítani ezeket az információkat. Reálisabb fény derült az iparos népesség, a parasztság vagy részben a Monarchia egész munkaerô-piacáról rekrutáló-Utcakô, pléh-Krisztus, Károlyi kert, Rézang yal Lackó Miklóssal Zeke Gyula beszélgetett, fotó: Sebestyén László 30 BUDAPEST 2007 május NAGY BUDAPEST TÖRZSASZTAL
