Budapest, 2007. (30. évfolyam)
3. szám március - Zeke Gyula: "én már nem járok a városba" - Beszélgetés Réz Pállal
Szóval öregnek lenni se olyan jó most Budapesten. És ezek az alakok is azért jöttek ide, mert tudják, hogy a házban jórészt egyedül élô idôs emberek, ráadásul öregasszonyok laknak. Vissza fogunk térni még a ma városába, mi mást is tehetnénk, ám elôbb kérlek, beszélj a Budapesttel való elsô találkozásaidról! Hát nézd, én vidéki ember vagyok. Aradon születtem, elég régen, hetvenhét éve már, és ott éltem ötéves koromig. Akkor apámat kinevezték a nagyváradi zsidó kórház fôorvosává, átkerültünk Váradra, és ott éltem még tizenkét évet, ugye egy kis megszakítással, a háború alatti nagy utazás megszakításával. Az érettségi elôtti évben, 1947-ben kerültem át Pestre, az apámék is átjöttek. A második bécsi döntésig, tehát amíg Észak-Erdély Románia volt, ritkán jártunk Pesten, nincsenek is emlékeim. Viszont 1940 és 1944 között sûrûn voltunk itt, anyám hordott orvoshoz a paralízissel. Egyébként a szüleim is orvosok voltak. Azokból az utakból csak foltok maradtak meg bennem Pestrôl. Apám jól menô orvos volt, s így megengedhettük magunknak anyámmal, hogy az elegáns Duna-parti szállodákban lakjunk. Azok máig elôttem vannak. A másik emlékem a színház. Minthogy engem orvosok kínoztak, az volt a jutalmam, hogy anyám színházba vitt. Mert a színházakat tizenkét-tizenhárom évesen is nagyon szerettem. Fôleg a Madáchba, amit most Örkény színháznak hívnak. Az akkor baloldalinak, antifasisztának tekintett színház volt, egy Károlyi gróf és Pün kösdi Andor rendezô csinálta. Emlékszem egy nagyon szép Pirandello IV. Henrikre. Várkonyi Zoltán volt a színház sztárja és a fiatal Sulyok Mária , nagyszerû színész nô volt. És Greguss Zoltán ra emlékszem még. Adtak egy Néró címû darabot, ami Hitlerre volt rájátszva. Egy elfelejtett ma gyar író – Felkai Ferenc – írta. Nem volt jelentôs darab, de akkor nagyot robbant. A Néró-Hitler alakot, úgy emlékszem, Greguss játszotta. A harmadik ilyen folt a Belváros, mert az orvosomnak, a nagyszerû ortopéd professzor Horváth Boldizsárnak a Sem melweis utcában volt a magánrendelôje, oda jártunk. Kijövet mindig sétáltunk a belvárosi utcákban. És emlékszem persze a Szent János kórházra is, ahol engem a Horváth Dizsi bácsi operálgatott. Hát ezek a foltok vannak. Korzóztatok is édesanyáddal? Igen, igen, leültünk a székekre is, és napoztunk, nézelôdtünk. Emlékszem, nagyon megfogott ott valamelyik két szálloda között egy nagy kör alakú valami a földön, ami ha ráment egy autó, megforgatta. Gyerekként én is rámehettem, és velem is megfordult. És 1947 után hol, merre laktál? Amikor ’47-ben szökve átjöttem Erdélybôl, az elsô lakásom, pontosabban az elsô hely, ahol laktam, a Szent István park 5. volt. Csillag Vera, Bálint György özve gye fogadott be. Ez volt az elsô „felnôtt” helyem és élményem Budapestrôl, az Újlipótváros. Amit egyébként szeretek, de nem olyan nagyon. Most is itt lakom, csak a másik végében, a Jászai Mari téren. Azután ebbe a lakásba kerültem, ezt akkor már az apámék lakták. Tehát soha nem is éltél máshol Budapesten, csak itt, az Újlipótvárosban? Dehogynem, rengeteg helyen laktam. Tizennyolc éves koromban jelentkeztem az Eötvös Kollégiumba, föl is vettek, és akkor elkerültem Budára, a Ménesi útra, amit Nagyboldogasszony útjának is hívtak egy idôben. Ott éltem másfél évig, amíg ki nem zártak 1949 végén. Megismerhettem így az úriból épp szocialistává vedlô Lágymányost. Gyergyai Albert volt a francia professzorom, az óráit bent adta, de elôtte és utána is szeretett görögös nagy sétákat tenni a tanítványaival a Gellért-hegyen. A Schmidt parkot jártuk, valami eldzsungelesedett kastélypark, zûrzavaros hely volt a kollégium felett. Már enyészetnek indult, szeretkezések voltak a háttérben és ilyesmik, ott sétáltunk. Ez megint egy másik foltja volt Budapestnek. Amikor kizártak, akkor albérletek következtek, ahol többnyire nem egyedül laktam, hanem más kizárt vagy végzett kollégistákkal. Legtöbbször Szûcs Jenô vel, a késôbbi történésszel, aki akkor a legjobb barátom volt. Vele laktam évekig, elôször a Várban, egy nagyon elegáns és nagyon drága albérletben a Mátrai utcában, ami egy Rakovszky bárónôé volt. Médi bárónô nek szólították, megismertem a Várat. Az Old Firenze nevû kicsit frivol presszóba jártunk, ott üldögéltünk. Azután, amikor azt már nem tudtuk fizetni, a Széna tér mellett vettünk ki másik albérletet, egy akkor szépnek látott hölgynél. Madame Arnoux-nak neveztük Szûccsel az „Érzelmek iskolája” alapján, és szerelmesek voltunk belé, de nem történt semmi. Azután a Belváros következett, szóval egy csomó albérlet volt, melyeknek meg az életnek köszönhetôen kezdtem jól megismerni Pestet, és nagyon megszerettem. Ebben a lakásban abban az idôben apámék laktak, nem voltam jó viszonyban velük. Részben politikai okokból, részben és elsôsorban az apa-fiú ellentét miatt. Úgyhogy én ide, anyámhoz csak apám halála után, 1961-ben költöztem. Akkor már házas voltam, három gyerekem volt. Az albérletek 1953 szeptemberéig tartottak. Fölmentem egy este a majdani feleségemhez, aki a Báthory utcában lakott, és ott maradtam. Onnan többet nem jöttem el, amíg nem költöztem ide át. Összeházasodtunk. Az volt az életem legboldogabb korszaka persze, annak ellenére, hogy társbérletben éltünk, öten két nagy szobában. Azt a fajta lakást szeretem most is a legjobban, ezeket a tágas, ólipótvárosi lakásokat, ahol egy méterrel magasabb a szoba, mint ez, és még nagyobb, szóval öblös, nagy szobák vannak, úgy huszonöt négyzetméteresek, és más, jobb elosztásban is, mint itt. Ez az én lakáseszményem. Még az sem zavar például, ha gang van, az is gangos ház volt. Kedves nekem, szeretem. Közben persze nagyon jól megismertem Budapestet, a külvárosokat is valamenynyire. Kispestre például azért mentem ki, mert Klári ott volt gyerek, azért néztem meg. Kicsit, mint filosz, föl is térképeztem a várost, voltak tudatos útjaim, hogy ott még nem voltam, azt a részt még nem ismerem, hát akkor elmegyek egy szombatvasárnap, és megnézem. Úgyhogy elég jól ismerem Pestet, sok mindent tudok róla, és abszolút elfogadtam. Ugye ez nagy probléma volt akkor a vidéki és fôleg a parasztfiúknál, akik Pestre költöztek, sok nagyon jó vers és próza van errôl. Ágh Pista például szépen írt róla, vagy Csukás , hogy ezeknek az embereknek mit jelentett följönni egyetemre Pestre. Neked is voltak ehhez hasonló váltási problémáid? Voltak, de azért kevésbé, hiszen Nagyváradról érkeztem, amely Ady korszakában talán európaibb város volt, mint Pest. A tegnap városa, amint egy késôbbi emlékkötet címe mondja [~, A nagyvá radi zsidóság emlékkönyve. Tel-Aviv, 1981, Nagyváradról Elszármazottak Egyesülete Izraelben.] Hát nem a Holnap városa, mint Ady idejében volt... 23 BUDAPEST 2007 március
