Budapest, 2006. (29. évfolyam)

9. szám szeptember - Zeke Gyufa: Móricz Zsigmond körtéri fák...

25 BUDAPEST (és miatt) lelt Tér. Pénzt különféle pályázatokon tudnak szerezni, fix költségvetés viszont nincs, általában konkrét programokra vagy eszközfejlesztésre kapnak támogatást. Kezdetben arról is szó volt, hogy a tulajdonos felújítja az épületet, erre Balla ma kevés esélyt lát. Azt mondja, nem is akarják, hogy csillogjon-villogjon a hely, elég, ha az alapvető' funkciók (víz, villany, fűtés) rendben vannak. A kérdésre, hogy egy állandó, akár költségvetési támogatás elérése nem veszélyeztetné-e az intézmény függetlenségét, határozott nemmel felel. Ha nem csak egy helyről várja valaki a pénzt, s ha nem kényszerül gerincroppantó, tükörhasító kompromisszumra, független tud maradni, mondja. Persze totális függetlenségről kultúra esetében ma Magyarországon szerinte nemigen lehet beszélni. — Mindig a jövőbe kapaszkodunk, arra gondolunk, annyira kell ez a hely a városnak, hogy muszáj megcsinálnunk, úgyhogy épül, épülget, csak nem olyan ütemben, mintha mindannyian profik lennénk. Tavaly júniustól októberig, amikor egy időre a Merlin Színházba költöztek át, mintegy százötven koncertet rendeztek meg a házban. Más intézményeknek ez két-három év alatt (sem) sikerül. Az egyéni és csoportos kiállítások, színielőadások, felolvasások számát Balla hirtelen meg sem tudja mondani, ahogy a műtermet berendező fiatal képzőművészekét sem. Ahogy csillogó szemmel a célról, egy nagyvárosi alkotóhely, amolyan állandó művésztelep, találkozási pont, közösségi gondolkodóhely kialakításáról beszél, felötlik bennünk, hogy ez voltaképp olyasmi, mint a békebeli kávéházak ideája. Lelkesen bólogat. S ha a kispénzű ember nagyon szépen kéri a kultúrára remélhetőleg érzékeny pultosokat, még az is lehet, hogy a korsó sörért vagy a csésze feketéért lizetség gyanánt egy jól sikerült tárca, szonett is megteszi. Lelet és kommentár Móricz Zsigmond körtéri fák... Kötetben soha meg nem jelent Kosztolányi-írást találtam, amely ráadásul budapesti vonatkozású. Az 1935 nyarán indult Új Főváros című hetilap riportere, L. L. — gyaníthatóan Lakatos László — faggatta (I. évf.. 17. szám, 1935. október 12., 6. p.) a betegsége előrehaladtával is a régi hévvel és derűvel dolgozó írót a fővároshoz való viszonyáról. Lássuk először a szöveget: KOSZTOLÁNYI DEZSŐ több parkol, több díszkutat szeretne látni Budapesten „A pesti telefonfülke nekem ugyanolyan szép, ugyanolyan drága, mint a tarló... A csendes • Budán, a Vérmező fölött lakik Kosztolányi Dezső, a világhírű magyar költő, aki számtalan versében, regényében és novellájában írt eddig Budapestről. Az Új Főváros munkatársa megkérte arra, mondja el, mit érez, mit gondol a mai Budapestről. Fs Kosztolányi Dezső beszél.: A Bácskából kerültem fel húsz esztendős koromban Budapestre. Hetekig lázban járkáltam az utcákon, annyira megkaptak ennek a városnak szememben akkor gigászi méretei. Gyakran vagyok külföldön és mindig nosztalgiával gondolok haza. Higgye el, nem frázis az, ha meglátom a Gellérthegyet, dobogni kezd a szívem... Varázs van ebben a városban. Budapestnek lelkisége van, itt egyéniségek laknak. Mikor legutóbb Hollandiában voltam, úgy vettem észre, hogy szinte gyárilag tenyésztenek ki ötvenezer embert, mondjuk ötvenezer kereskedőt, akiknek nemcsak a cipőjük, ingjük, ruhájuk egyforma, hanem a szokásaik is. Itt Pesten minden ember más és más. Állítom azt, hogy írók számára nincs és nem lehet érdekesebb tanulmány Budapestnél. Mindenki kíváncsi arra, mi van a másik ember lelkében, pszichológusok, tapintatlanok, minden iránt érdeklődnek, de e mögött az érdeklődés mögött jóság lakozik. IIa Londonban a Piccadillyn leülök egy utcasarkon, a fejemre leszek egy vaslábast, a fejemet ütöm és ordítok, nyugodtan elülhetek tíz esztendeig, senki sem fog megállni és senki sem fog csodálkozni rajtam és senki sem kérdezi, hogy miért ülök ott és miért csinálom ezt, vagy azt. Budapesten ez az úgynevezett tapintatlan kíváncsiság tulajdonképpen szép figyelem és lelkileg nagy megtiszteltetés. Ismerőseim azt mondják, hogy egyetlen város hasonlít a világon Budapesthez, és ez Chicago. Amint Waldo Franck megírja egyik amerikai regényében Chicago lélektanát, ez a lélektan pontosan hasonlít a pesti ember lélektanához. Kulturáltság szempontjából bámulata Móricz Zsigmond körtér 1958-ban Zeke Gyula