Budapest, 2006. (29. évfolyam)

11. szám november - Csider István: Beethoven, az ember

7.U BUDAPEST Partifecskék a már nem létező lágymányosi tó mentén. Pénzes Antal felvétele siklónak. Akinek arra vili az útja, beült a siklóba. Aki átment a téli Lánchídon, szórakozottan a sirályokra pillantott. A város itt gyűjtötte össze klasszikus és maradi kellékeit: a Lánc hidat, az Alagutat, a siklót, a sirályokat. A keringő, rekedlen vijjogó, gőgös és élics sirály azokban az években inkább vers volt. mint lest és valóság. Titkos hódolói voltak. Budához tartozott. Ma háziállat lett. A Pest és Buda közölt özönlő tömegek kedvence. Az emberek otthon elhanyagolják kutyájukat, macskájukat, a kanárit. -ehelyett elmennek a hídra és sirályokat néznek. Mindez félelmetesen korszerű is. A kutyához hús kell, a macskához tej, a kanárihoz kendermag, - a sirályokért csak tolongani kell. (...) S most hadd mondjam el, hogy mindig idegenkedtem a sirályoktól. (...) Nézzék meg ezeket a madarakat... Nem igaz, hogy a sirály titokzatos és idegen, nem igaz, hogy jól repiil, nem igaz, hogy szép és gyors, nem igaz, hogy könyörtelen és nemes, - igaz ellenben, hogy a sirály kövér, mint a galamb, a teste merev és hideg, mintha porcellán-földből égették volna, s nehezen repül, sűrű csapkodással száll, lihegve emelkedik a magasba. (...) Nem, a sirály nem vers, - ez a madár az álköltészet jelképe. Falánksága sem könyörtelemég s nem az igazi ragadozók önzése, — éhsége inkább háziasság. Megint a nőkre emlékeztei, azokra a nőkre, akik örökkön édes, habos süteményekre vágynak. A jégen él - és édesszájú madár, kegyellensége az édesszájúnké. (...) Pest és Buda testvériesen osztoznak rajtuk. A város primadonnái lettek. A városé, amely ritkán szerelte meg a nyers, a kemény, az igazi verset, szíve mindig inkább az álköltészethez luízolt. Ahhoz a helvenkedéshez és álmerészséghez, amely csak sűrű. nehéz szárnycsapkodással s titkolt lihegéssel tud a magasba tömi. Hat évtized telt el azóta, hogy Illés Endre, 1946 tavaszán, a háború után sietősen megépített Kossuth hídon ;illl —amely hosszú éveken át a város egyetlen használható hídja maradi —. özönlött maga is a tömeggel egyiitl, s a látleletéi papírra vetette. Sokat ma sem módosíthatunk rajta, sem a borzalomból életre révedt pesliek presszós boldogságát, sem a sirályokai, sem a szellem-karaklerológiai észrevételeit illetően. Valamit még abból is megértünk, miért tűnt el mára az a melankolikusan boldog városi fotós költészet — nézzék csak itteni képeinkel! —, amelynek alkotói a két háború közli időben Budapestnek — s benne a Dunának és épp a sirályoknak — adták minden tehetségüket. Legyen azért az elragadtatásé az utolsó szó. A sirályok nem, nekem sem, semmiképi). annál inkább a lecskék. ők Budapestről évente akkor is Afrikába látogattak kecsesen, amikor nekünk szűken nyomták az útlevelei. Rendre csak állok és ámulok a láttukon, amint pincér-öltözékük alatt parányi szívvel, májjal és léppel sürögnek a levegőben, kétmillió fővárosi vendég szolgálatában. IIa őkel látom, kis időre mindent elfelejtek. ((Idáiról ekkor jobbára szürke galamb repül a fejemnek. Beethoven, az ember ^^ ÖTVENHAT SZILVESZTERÉNEK DÉLUTÁNJA, Zenekaclémia. \, első hangverseny a forradalom után. Az Állami Hangversenyzenekart Ferenesik János vezényli. A műsoron: Beethoven. Az Egmont nyitány és a Hegedűverseny rendben lemegy (szólista: kovács Dénes), az Kroica szimfónia első tétele után a zenekar belekezd a másodikba. Az ezernél is több néző szinte egy emberként áll fel, úgy hallgatja végiga majd tizenöt perces tételt. A gyásznegyedóra, a néma tiinlelés után Ferenesik leteszi a karmesteri pálcái, megvárja, míg mindenki helyei foglal. A koncert folytatódik. Mintha mi sem történt volna. Pedig előtte is, utána is nagyon sok minden történi. Hogy mi, azl elsősorban az Állami Hangversenyzenekarnak évtizedekig a Filharmonikusok raktárában porosodó munkanaplójából tudhatjuk meg. Magyar zenetörténet címszavakban, félmondatokban, dátumokban. — Megremegett a kezem - mondja kovács Géza. a Filharmonikusok igazgalója —, amikor hozzám került a kötet. Átlapoztam, rendkívüli, szinle misztikus élményben voll részem olyan speciális lencsén ál vehettem szemügyre a magvar zenelörténetet, kultúrhistóriát, amilyenen átnézni keveseknek adatik meg. Mi tagadás, a naplóban valóban oil van minden, ami a 19. századra jellemző volt: a világháború alatti kedélyjavító, vidám operett műsorok (1944. december 16-án például A mosoly országa voll a program, Leliárló]) csakúgy, mini a felszabadulás utáni első koncertek Beethoven. Bartók, Kodály és Csajkovszkij műveivel. Fricsay Ferenc és Somogyi László vezényletével. De Leonard Bernstein. akkor még szinte ismeretlen karmester első, 1948-as budapesti koncertjéről is van feljegyzés. (Ilogv zseni érkezett a fővárosba, sokak számára csak a rádióközvetítés alatt derült ki. s aztán a koncert szünetében már fél Budapest olt lolon-