Budapest, 2006. (29. évfolyam)

9. szám szeptember - Rokob Tibor: Talpalatnyi ház - Egy trafikos, akit mindenki ismer

33 BUDAPEST után felbontotta a szerződését. Az épít­mény ekkor a BKV Kőér utcai jármű­telepére került. A földalatti indulási ol­dalának lejáratánál ma is látni a hajda­ni bódé talapzatának nyomait. Ildikó 1997-ben egy apróhirdetésnek köszönhetően talált rá mai üzletére. A bérleti jogot egy vállalkozótól vette meg. Abban az időben még a metrónál volt, így egy alkalmazottal nyitotta meg a tra­fikot, de már hat éve egyedül viszi. Az első év rögtön betöréssel indult, ekkor került a bódé minden oldalára vasrács. A pavilon szűkössége ellenére megle­pően nagy benne az árubőség. A legfon­tosabb portéka természetesen a dohány­áru. A legmárkásabb cigarettáktól a har­minc forintos cigarettapapírig mindenhez hozzá lehet itt jutni. Raktárra nincs szükség, hiszen hetente többször is ér­kezik áru. Amíg a tél az édességek, cu­korkák ideje, addig nyáron az üdítő a sláger. A hűtőláda most is tele itallal. A járatok hajnali indulásától nyitva tartó [ralikból természetesen nem hiányzik a vonaljegy sem, hiszen végállomásról lé­vén szó, itt is keresik az emberek. A parányi ablak mögötti pulton az öngyújtók, a rágógumik és az apró aján­déktárgyak között épp hogy jut hely a pénztárgépnek. Ildikó elárulja, hogy ko­rábbi számviteli tanulmányai sokat segí­tenek munkájában. — Egy-egy szállítás­kor elég, ha rápillantok a számlára, máris tudom, hogy bruttó, vagy nettó összegről van-e szó! — mondja mosolyogva. A trafik különleges, egyedi kellékei elsősorban a pavilonon kívül találha­tóak. Ilyen a vevők elé kihelyezett pénz­visszaadó tálka, melynek magasságát saját kezűleg alakította ki. Vagy az a ha­talmas visszapillantó tükör, ami a külső pult melletti rúdon díszeleg. Ildikó el­mondása szerint nélküle alig látna vala­mit a templom felől érkező forgalomból. Esténként mindig gondosan el is zárja. Am a legkedvesebb tárgya odabent, a kopott linóleum közepén áll. A nap, mint nap használt, rozoga hokedlit még az édesapja készítette. Ildikóban éveken ál fel sem merült, hogy bérlőként maga a pavilon nem is az ő tulajdona. Ot évvel ezelőtt azonban tisztázódtak a tulajdoni viszonyok, és az önkormányzat egy forintos, eszmei ér­téken felajánlotta neki az iizlel meg­vételét. így vállalkozásának költsége a havi 11.730 Ft-os területfoglalási díj mellé 2.040 El-os építményadóval is gya­rapodott. A hetvenhárom éves édes­anyjának is gondját viselő asszony előbb Újpesten bérelt lakást, majd öt éve ide­költözött a közeli Csobogós utcai lakó­telepre. Ildikó szavai szerint a nap hu­szonnégy órájából negyvennyolcat dol­gozik. Ugy látja, évről évre nehezebb fenntartani egy ilyen kicsi vállalkozást. — Néha nagyon fáradt vagyok, de a je­lenlét kötelez. Heggel, ha még nem va­gyok ilt, sokan megvárnak. Azt mond­ják. ha velem indul a napjuk, akkor az biztosan jó lesz! - mondja. A környékbeliekkel tartott szoros kapcsolat egyik kedves példája a közel­ben lakó állandó vevő, Miklós úr sze­repe. A férfi csaknem minden reggel a tulajdonossal egy időben érkezik a tra­fikhoz. Miután az ablak előtti vaslemez megemeléséhez és ki támasztásához erős férfikézre van szükség, Ildikó évek óta minden alkalommal őt kéri meg e fela­datra. - Nélkülem talán ki sem nyitna a bolt! — szokta mondogatni tréfásan. De jelentkező akkor is akad. ha ő éppen nincs a közelben. Az emberek többsége vásárlás nélkül is meg-megáll Ildikó boltjánál. Elmesélik neki gondjaikat, megosztják vele titkaikat, kikérik vé­leményét. Büszkén mondogatják, hogy itt nála még mindig olcsóbb néhány áru, mint a szomszédos ABC-ben. Ildikó pedig továbbra is a saját útját járva, a maga ura lehet. És szavai szerint ez inspirálja leginkább. Mindez akkor is így van, ha gyakran úgy érzi, az üzleten kíviil semmire se marad ideje. De egy ilyen parányi trafikot csak így érdemes működtetni. , f " TRAFIK y»ü«ott

Next

/
Oldalképek
Tartalom