Budapest, 2006. (29. évfolyam)

9. szám szeptember - Csider István Zoltán: Tüzet raktak

23 BUDAPEST mint magyar cigányzenészekből alakult, Edinburgh-i Fesztivál-fődíjas Magic Feel zenekart sem, amelynek tagjai brazil és bolgár tagokkal kiegészülve, Miraculous Jam All Stars néven ezúttal egy Bartók-estre várnak mindenkit. A legfrissebb program címét minden bizonnyal a Kogart Ház Friss Európa 2006 című kiállítása érdemli, itt ugyanis idén diplomázott hazai és külföldi művészek (és mestereik) alkotásaiból nyílik tárlat. A meglepő előadásokra talán idén a kortárs zenét bemutató Klangforum Wien a legjobb példa: Symposium című előadásuk megidézi az ókori szimpóziumok világát, ahol a bölcselkedés közben bőven volt mit enni-inni - vagyis a program kortárs komolyzenei koncert, a befogadást egy hatfogásos vacsorával és némi vörösborral megkönnyítve. Az sem épp szokványos, hogy tíz fiatal zeneszerzőt kérnek meg ana, hogy egy fiatal költő, nevezetesen Térey János új kötetének egy-egy versét zenésítsék meg, és rakják össze egy koncertté. Abba is érdekes belegondolni, hogy milyen lehel egy előadás, amely üres térben zajlik, s amelynek nincs cselekménye és nincs színe — Agens és Gergye Krisztián legújabb produkciójából ez is kiderül. Nem mindennapi, hogy valaki egy egész kiállítást alapoz lomtalanítások alkalmával, utcákon talált fényképekre — Asztalos Gáspár Zsolt megtette. Színházból sem a megszokottat kapjuk. Kuthy Agnes papír-. fény- és árnyszínházában például videoklipek és szépirodalom, kultúrtörténeti mítoszok és mai kommersz, pszichológia és horoszkóp, egyszóval kaotikus világunk összetevői keverednek. Ami pedig a szokatlan, felfedezésre váró helyszíneket illeti: kél hétre kortárs művészek szállják meg a Teréz, az Erzsébet és a József körút üresen álló üzleteit, és kiállításokat rendeznek, átlogó és reprezentatív válogatási nyújtva a hazai videoművészet, aktivista művészet, intennedia-művészet, a public art, a festészet és egyéb képzőművészeti területek alkotásaiból. De az Accord Quartettnek a Dandár népfürdőben tartandó, ősbemutatót sem nélkülöző komolyzenei koncertje is ide sorolható. Hogy a visszatérő programok otthonosságát se hiányoljuk, ezekből is lesz néhány. Tavaly nagy siker volt, hát idén is lesz: ismét elmerülhetünk kicsit a mozgás- és filmművészet találkozásában all. Nemzetközi Táncfdm Fesztivál sokszínű programjain. Es persze ebben az évben is fellép az UMZE és az Amadinda. Tehát idén is mindenki megtalálhatja a neki legszimpatikusabb különcségei, egyéni hangot, meglepő előadást, megbotránkoztató alkotást, új kedvencet vagy régi nagy mestert. Csak egy kicsit keresni kell (www.bof.hu). Vagy hagyni, hogy megtaláljon. Tüzet raktak Egy éve nyílt meg a legnagyobb budapesti független kulturális központ, a Tűzraktér Csider István Zoltán Péntek délután nem pezseg a Tűzoltó utca. A teraszokról, valamint a kissé megengedően kerthelyiségnek nevezett udvarokról bágyadtan körbetek ingetőkön túl csak néhány cekkeres háziaszszony meg kóbor kutya ballag hazafelé, nem épp rohamtempóban. Még a „tömbrehab" miatt mostanában elég színes utcában is feltűnő a Thaly Kálmán utca sarkán álldogáló hatalmas épület, az utóbbi egy év alatt Budapest egyik legfontosabb kulturális találkozóhelyévé fejlődött Tűzraktér. A bejáratnál Gergő fogad, Gergő, a kecske, „aki" - mint később kiderül — a hétvégi Tanya Fesztivál egyik kulcsfigurája, a kis kennelben csintalankodó csirkékkel egyetemben. Nekik nincs nevük. Legyen? — kérdezi az egyik srác, aki a kissé túlpörgött baromfiakat próbálja jobb belátásra bírni. Mindegy, mondom, nem a név a lényeg. A lényeg bellii van. Jelen esetben is az a kérdés, mit rejt a Tűzraktárként megnyílt, most Tűzraktér név alatt működő, kissé lepattant, indusztriál külsejű hely. Egy Magyarországon élő francia építész, bizonyos Etienne Samin vetette fel az ötletet (persze, az outsider veszi észre legelébb a hiányosságokat), hogy kezdeni kéne valamit a használaton kívüli budapesti épületekkel. Először a Közraktárakkal kezdeti foglalkozni, a diplomamunkája is erről szólt. Szerelelt volna egy kis kultúrát csempészni a Duna partján magányosan, kissé elhagyatva álló épületek falai közé. Kicsit a nyugat-európai squatokhoz (foglalt házakhoz) hasonlító komplexumot gondolt ki, amelyet az tenne élettelivé, hogy maguk a használók alakítanák ki a saját tereiket. Amolyan öntevékeny kultúrházat szeretett volna, ahol ufószakkör meg horgászklub helyett mű- és próbatermek, koncertek, színházi előadások oltják a betérők kultúrszomját. Meg, persze, jóféle bár. Balla Zoltán, a Tűzraktér egyik fő szervezője két évvel ezelőtt találkozott Saminnel, aki akkor azt kérdezte tőle: milyen esély lehet itthon egy hasonló központ kialakítására. - Azt válaszoltam, hogy nem tudom. Csak azt tudtam, hogy mekkora igény van egy ilyenre, meg azt. hogy azokban a fiatalokban, akik művészettel, kultúrával foglalkoznak, szóval, hogy bennük mindenképp működik a vágy, hogy létrehozzák saját alkotóterüket. Csak nehéz összehozni a csapatot meg a helyet. — A hely már adott, elméletben legalábbis - válaszolta erre Samin eléggé exkluzív méghozzá, a Duna-parton van, és hát nagy — utalt finoman a Közraktárra. Elkezdték járni a hivatalokat, hogy megtudakolják, mi kell a megvalósításhoz. Egy hónapot kértek, hogy bemulathassák, mire képesek. Közben a csapat is összegyűlt, nagyban mentek az esetenként harmincfős ölletelések, amelyek Balla szerint persze nem tudnak igazán hatékonyan működni, de hát nem is feltétlenül ana valók: egyszerűen jó volt látni a szellem effajta megnyilvánulásait. A nyár végére tervezett fesztivál egyre csak tolódott, s mikor már úgy nézett ki, végre-valahára meglesznek a