Budapest, 2006. (29. évfolyam)

9. szám szeptember - Sipos András: Bealkonyult az újabb fénykor ígéretének

6 BUDAPEST ménjeit kívánja minél teljesebb mértékben érvényesíteni", figyelembe véve a fokozatos megvalósítás lehetőségét. Az új elképzelés elvetette a centrális-koncentrikus városszerkezetet, és a Dunával párhuzamos sávos fejlesztés mellett tette le a garast. Az egyközpontú város koncepcióját pedig „szétpontosított városszerkezettel", a kidső városrészek önálló alközpontjainak kialakítására irányuló törekvéssel váltotta fel. A sűrűn beépített belterületet (Pesten az Aréna út — Orczy út - Haller utca vonaláig) mint főközpontot zárt egységként kezelte, melytől a külső városrészeket Dunától Dunáig terjedő zöldgyűrű közbeiktatásával egyértelműen el kívánta választani és laza településekbe ágyazott helyi központok köré tömöríteni. Megszüntetendőnek ítélték a lakóháztípusok által meghatározott zárt építési övezetek elvét is. A lakóteriilet beosztását a beépítési intenzitás és a maximális laksűrűség négy fokozatával határozták meg, ezeken bel id teret engedve a különböző (zárt sorú, sávos és szabadon álló, magas és alacsony) beépítésmódok gazdag változatosságának. Jellemző a kor optimizmusára, hogy a számításoknál fejenként 25 nr beépített lakófelületet vettek számba — és ezt a „realitást mérlegelő" kompromisszumnak tartották az ideálisnak tekintett 35-40 nr'-hez képest. A belső városrészek megújítását a magántőke ösztönzése helyett erőteljes hatósági beavatkozás révén, tömbönkénti gyökeres átépítéssel vélték megoldhatónak. Az erre vonatkozó ideális elképzelés demonstrációjaként 1945 végén kidolgozták a Belső-Erzsébetváros egyik legzsúfoltabb részének, a Rumbach Sebestyén utca—Király utca-Kisdiófa utca-Klauzál tér—Wesselényi utca közötti területnek (azaz a történelmi „zsidónegyed" jelentős részének) a rendezési tervét. Itt igazi tabula rasát akartak teremteni, a Rumbach Sebestyén és a Kazinczy utcai zsinagógák kivételével mindent lebontottak volna - kizárólag a „spekuláció szörnyszülöttjét" látva a negyedben —, s modern 8—10 emeletes sávházakkal építették volna be. A beépített felület 60%-ról 20%-ra való csökkentése mellett közel másfélszeresére nőtt volna az elhelyezhető lakosság. A tervezett Madách sugárút keresztezésmentes főútvonalként szelte volna át a negyedet, ide és a határoló útvonalakra vezették volna a forgalmat. A terület szélén, a forgalmi utak mentén üvegbetonnal fedett sétányokat, a földszintes részeken és ezek teraszain élénk kirakatos üzleti életet képzeltek el, míg a főtömb belseje csendes lakóutak és parkok világa lett volna. Nagy-Budapest és az agglomeráció tervezése Az FKT, a városrendezési törvény előírásain túllépve, 1945 nyarán immár nem Budapest és a környéki települések külön-külön rendezési tervein, hanem Nagy-Budapest általános rendezési tervén dolgozott. Az 1945. október 23-i tanácsülés Nagy-Budapestet városrendezési szempontból egységnek nyilvánította. A „városrendezési Nagy-Budapestet" nemcsak az FKT addigi illetékességi területéhez képest szabta szűkebbre, de az 1938-ban megállapított „Budapest-környékhez" (és a később megvalósult Nagy-Budapesthez) képest is: kimaradt belőle a leendő XVII. kerület, Békásmegyerből csak Csillaghegyet. Cinkota területéből pedig Árpádföldet sorolták ide, bekerüli viszont Nagykovácsi és Vecsés egy része. Az ebből kimaradó agglomerációs területre vonatkozóan — a Nagy-Budapest részét képező „Budapest-környéktől" való megkülönböztetésül — a „Budapest-vidék" elnevezés használatát vezették be. Ugyanakkor az FKT kezdeményezte hatáskörének további kiterjesztését a tágabb agglomerációban. Ennek nyomán Fischer országos építésügyi kormánybiztosként 1946. január 31-én kiadott rendelete újabb 45 települést sorolt át „Budapest környékéhez", mely északon immár Visegrádig és Kisorosziig, délen Százhalombattáig és Taksonyig nyúlt. Ezzel az FKT illetékessége már több mint 80 településre terjedt ki. 1946 elejére létre jöttek a jogi és a szakmai feltételei is annak, hogy az FKT Nagy-Budapest és agglomerációja egységes településien-Az FKT új székházának építése, 1937-38