Budapest, 2006. (29. évfolyam)

6. szám június - Rokob Tibor: Ha hétvége, bolhapiac

itt ami a szomszédban. Dinasztia lettünk! — nevet. — Dohánydobozokat és kisautó­kat gyűjt. Főleg gyűjtők járnak hozzá. — A gyerek erőltette, hogy kijárjak -magyarázza a szomszéd. — Belebolondult ebbe az egészbe. Persze a gyerek órák óta sehol. Biz­tosan az asztalok között kószál valahol. A pult zsúfolva játékokkal; de van itt né­met katonai sisak, vaskereszt, fafeszület, minden. Nem őaz egyetlen, aki arról me­sél, hogy néha bizony ráfizetés a vásár. A helypénz árát sem tudja megkeresni. S akkor még nem is evett semmit, pedig a lacikonyhaszerű külső büféből csábí­tóan árad a sült kolbász illata. Egy kizárólag Star Wars-figurákkal foglalkozó férfi hét évvel ezelőtt ugyan­csak a gyermekei játékaival jött ki elő­ször. Ma már hatalmas kínálattal tarol. A használt figurák új csomagolásban kaphatók. Pultja mögött testes katalógus mutatja a téma komolyságát. Emberünk hétköznap vállalkozó, de életformája lett a hétvégi piac. Esténként, éjjel az inter­neten szánkázik, adatokra vadászik. Ko­moly szakma a Star Wars. Azt mondja, szombaton, vasárnap otthon csak ülne, a tévét bámulná, ahogy a legtöbben. Ez meg remek szórakozás. Bár az utóbbi egy-két évben igencsak megváltozott a standvilág. Mindenki csak nézelődik, a gyerekeknek a szívük szakad meg, még­sem vesznek nekik semmit. Sokan panaszkodnak ana is, hogy a régi vevők kihaltak a piacról, újabbak, nem nagyon jönnek. Csak a visszatérő gyűjtőkben lehet még reménykedni. Egyre többen vadonatúj, a kereske­delmi árak töredékéért kapható holmik­kal jelennek meg a placcon. Szemetes­zsák, illatszer, üres CD-lemez, ágyne­mű, édesség. Behozzák ugyan a vevőket, de így a Petőfi Csarnok már régen nem mondható klasszikus ócskapiacnak. Igy látja ezt az egyik alapító is, akinek bel­városi boltjában vegyes és használt cik­kek kaphatók, itt azonban elsősorban könyvet árul. Iskolaigazgató volt, azt bi­zonygatja, hogy az ő itteni tevékenységé­nek csak a fele az üzlet. Sokan csak egy-egy áruféleséget kí­nálnak, de abból hatalmas választékkal rendelkeznek. Külön dobozba rendezve találhatók itt a kulcsok, a rézkilincsek, a különböző csapok vagy gégecsövek. Távirányítóból és lemezből is van bőven. Még mindig népszerű a szódásszifon, a diafilm, a jelvény vagy a régi pénz. Má­sutt magas ruhahegyekből kell kihúz-BUDAPEST 13 gálni az arra érdemes darabot. Kitartó igyekezettel a sokszor az asztalhoz sem jutó, a földre pakoló árusok portékájá­ban is lehet valóságos gyöngyszemeket találni. Útlevelet a Monarchia idejéből, telefonkészüléket az ötvenes évekből. Van itt úttörő-nyakkendő, tehénkolomp, méteres töltényhüvely vagy a frontról küldött, hatvan-hetven év alatt megsár­gult üdvözlőlap. Egy afrikai ékszerekkel és szobrokkal teli asztal mögött pillantom meg a regge­li sorban látott ghánai fiút, aki fizikote­rápiát tanul az Egészségügyi Főiskolán. Hobbija a piac, de két éve nem mulaszt el egyetlen hétvégét sem. Szereti ezt a nyüzsgést. Pultjának igencsak speciális árukészlete - hála az otthoniaknak — fo­lyamatosan cserélődik. Kinder-tojásokból született apró figu­rákkal van tele a másik soron az asztal. Idős férfi és tizenéves fia közösen ánilják a darabokat. Nagy a sürgés-forgás körü­löttük. de ez nem vigasz, csak bosszúság. — Nem megy a bolt — mondja. — Csak az 1989 előtti figurákat keresik. Az egy­séges Európa tette tönkre, uram, az üz­letet. Ma már Keleten és Nyugaton is egyforma figurákat rejtenek a tojások. — Aztán elárulja, van azért vigasza. Otthon gyarapodó gyűjteményéért egy német gyűjtő már egy dízelautót kínált neki. Persze nem adja. A csarnok és a színpad közötti fedett útvonal egyik dupla asztalánál több százezer forint értékű műszaki régiség vár vevőkre. A fényképezőgépek, nagyí­tók, látcsövek mögött ketten ülnek. Egyikük egy belvárosi régiségbolt tulaj­donosa, másikuk a fotózás szerelmese­ként ismert idős gépészmérnök. Neki a piac játék. Mindketten megszokták a né­zelődőket. Tudják, hogy kevés a jómódú vevő, az ő áruikra a látogatók többségé­nek nincsen pénze. Egy-egy komoly ér­deklődő mégis akad mindig. A közel­múltban egy nyolcvanezer forintos meg egy háromszáz eurós üzletet is kötöttek. A régi könyvekkel, képeslapokkal és újságokkal kereskedő árusok hasonlóan gondolkodnak. Kiszámítható bevétel náluk sincs. Ám ezek a holmik kétségkí­vül több embert hoznak lázba. A kíván­csiskodók nagy része vesz is valamit. Jó­magam sem jöttem el üres kézzel. Az egyik pulton nagy örömmel találtam rá az egyik asztalnál lapunk gazdagon il­lusztrált 1945-ös első évfolyamának első számára. Nem is volt túl drága, pedig hasábjain olyan szerzők írnak Budapest háború utáni ébredéséről, mint Szép Er­nő, Sőtér István vagy Márai Sándor. A piac két órára kiürül. A gondos pa­kolást órákig tartó takarítás követi. Nem gyakori, de előfordul, hogy a vámosok vagy a rendőrök még a zárás előtt össze­rakatják egy-két árus portékáját. Papp Péter állítja, erről nem a piac tehet. A zárjegy nélküli holmikat nem itt, hanem már a határon meg lehetne állítani. S minden táskát nem tudnak, de nincs is joguk átvizsgálni. Természetesen a piac­törvény tilalmazta áruk — fegyver, lőszer, kábítószer, gyógyszer, nemesfém — nem kerülhetnek be a vásár területére. A bolhapiac legnagyobb gondja je­lenleg: a zugárusok, akik még zárás után is ellepik a Városligetet. Bejönni eszük ágában sincs. Tenni ellenük rendőri ösz­szefogással sem könnyű.

Next

/
Oldalképek
Tartalom