Budapest, 2006. (29. évfolyam)

6. szám június - Horváth Júlia Borbála: Háló nélkül

10 BUDAPEST Háló nélkül Horváth Júlia Borbála fdtú : Sebestyén László GABRIELLANAK AZ EGESZ ORSZAGBAN NEM TALALNAK csomómentes hálót, és a göcsörtöktől már kék-zöld a teste. Lentről ez nem látszik, a piros reflektorfény és a neccharisnya jól takar. De leginkább a vastaps gyógyítja a sebeket, estéról estére neki tapsol Kőbánya, Kispest, Érd és Budaörs (a nyári turnén meg majd a fél Balatonpart). Még kétezer-hatban is járja a vándorcirkusz Kül-Pest tereit. Vándorcirkuszcsaládban élni felér egy vérszerződéssel. Bár mindenki rokon, fenn, a magasban szigorúan munkatársak; vagy mégis inkább szülei és gyerekei egymásnak? Ha a tiizes kés mellérepiil - mondják -, rosszabb, mintha a saját húsukba vágna. Ha jól megy, a tagok többet kapnak, ha nem, akkor is ki kell tartani, hiába jön egy jobban fizető külföldi ajánlat. Nem lehet cserbenhagyni a családot, menni kell tovább a következő külvárosi helyszínre. Gabriella most Kőbánya fölött szárnyal. A nézőtéren örökös mászkálás, zsibongás, végre nem kell csöndesen egy helyben ülni. A gyerekek vattacukrot marcingolnak, az anyukák bosszankodnak a ragacsos nadrágfoltok miatt. A kicsik még nem értenek mindent, a nagyoknak meg nincs idejük folyamatosan odafigyelni, örökös izgalom lent is, fent is. Gabriella a levegőben kitekeri magát, aztán belekeri magát, a férje dobfelszerelés mögött ül, és néz a kupola tetejébe, mikor kell a poénra pörgetni. A férj később piros orrot ölt és trombitál, a második részben pedig kardszámot ad elő; a vándorcirkusz-családban mindenki többfunkciós. A jegyszedő a zsonglőrkellékes, az egyensúlyozó-mú'vész a konferanszié („rendezkedő"), a késdobáló felesége - ő az, aki állja - a cápárium gondozója, de kígyóbűvölő is egyben (eredetileg cipőfelsőrész-készítő— de közbeszólt a szerelem), a hüllők kamionjára pedig éjjel-nappal a kutya vigyáz. Gabriella szárnyalásához mintha szűkös lenne a sátor, de mosolyog: ide házasodott. Ezt a számot az egész világon rajta kívül csak egy orosz légtornász csinálja még: halászhálóba burkolva fölhúzzák a magasba (kapaszkodó, segédeszköz semmi), és mint valami hal, bukfencezik föl s alá, biztosítóháló nélkül. Olyan a spárgája (dehogy is a halnak!), mint az artistaképzőben keveseknek: anyukája kislánykorában nyújtotta a combját, szertornásznak szánta — de artista lett belőle. Gabriella az iskola végén megismerkedett a Richter testvérek jóképű unokatestvérével, és máris a vándorcirkuszban találta magát. A rokonság anyai ágon aktuális, a nagybácsi jelenleg a cirkuszigazgató, felesége a segítője (és a szünetben kukoricaárus is), a három fiú és az ő feleségeik a műsorszámok, és a saját gyerekek fejében meg sem fordul, hogy ne a piros-sárga sátortető alatt cseperedjenek. Bár volt olyan leszármazott, aki korán elrideglilt a szakmától, néha udvariasságból kijön a megfelelő városszélre megnézni, miből maradt ki. A legkisebb Richter most kétéves, de már a varánuszokat noszogatja a terráriumban, a másik sem iskolás még, de olyan gyorsan hányja a cigánykereket, hogy még a nadrágja sem tudja követni. Ez a normális. A vérbeli vándorcirkuszos esőben és