Budapest, 2006. (29. évfolyam)

5. szám május - Jolsvai András: Visszajáró XXVI.

34 BUDAPEST alakulásai s a gazda gondatlanságát. Az okok között mindenképpen ott a magas bérleli díj, esetenként az ingatlanspe­kuláció is, amely inkább az idővel elke­rülhetetlenné váló bontásban érdekelt. A Steiner Pál által kezdeményezett s ha­marosan talán termőre forduló akció csak átmeneti megoldást jelent, de talán felhívja a városlakók és a tulajdonosok figyelmét a megőrzendő értékekre. Az „ö­rökbefogadási" akcióval a belváros üre­sen álló, „gazdátlan" helyiségeinek vak és rendetlen kirakatait akarja új életre kelteni az önkormányzat, kellemesebb vonásokat adva az utcaképnek. A helyi művészek, fiatal alkotók pedig ezzel jó lehetőséget kapnak műveik bemutatásá­ra, hiszen a kirakatok többsége turisták által is látogatott, forgalmas utcákra néz. Az elképzelések szerint a pályázaton politikai szervezetek kivételével részt ve­hetnének nonprofit szervezetek (például iskolák, egyesületek, társadalmi szerve­zetek); a nyertesek a kirakatokat ingye­nesen vehetnék birtokba, azzal a felté­tellel. hogy kötelesek rendszeresen ta­karítani, „berendezni", és folyamatosan gondját viselni. Az akció egyelőre csak az önkormányzati tulajdonú üzlethelyisé­gekre terjed ki. A határozott időre használatra elnyert kirakatokra vonatkozó szerződés meg­szűnik azon a napon, amikor az önkor­mányzat bérleti vagy használati szerző­dést köt a kirakattal összetartozó helyi­ségre. Visszajáró XXVI. * Van egy régi álmom: hogy a születésna­pomon beültetek mindenkit, akit szere­tek, egy sétahajóba, és vidáman hajóká­zom velük föl és alá a Dunán a Csepel­meg a Szentendrei-sziget között, mond­juk. A fedélzeten halk zene szól, odalenn, a fedél közben, pompás falatok sora. Aki akar, táncol, aki akar, eszik, aki - mint én — inkább ezt akarja, csak bámulja a víz felől ezt a gyönyörű várost. Ez a régi álom számos okból nem valósult meg ed­dig; és félek, már soha nem is fog. (Hogy csak egyet említsek közülük: decem­berben születtem.) De talán nem is baj: vannak álmok, melyekben éppen az a szép, hogy beteljesületlenek. Mindenesetre, ha bármilyen veszély kezdi fenyegetni az álmomat, komolyan elfog az aggodalom. így volt ez a múlt hó­napban is, amikor a folyó megkétszerez­te méretét, s kilépve eredeti medréből, szépen, méltóságteljesen befedte a rak­partokat. A víz felért egészen a villany­póznák nyakáig, megemelkedtek a mólók meg az állóhajók, hordalék lepte be a köteleket, homokzsákok fehérlettek a Margit-sziget oldalában. Azokban a ne­héz napokban, mint egy igazi katasztró­faturista, magam is ki-kijártam megnézni a Dunát, elálldogáltam a hidak valame­lyikén, s miközben meghajtottam a fejem a száz év előtti mederszabályozók pom­pás munkája előtt, és azt is elhatároz­tam, hogy ha a természet visszatér régi kerékvágásába, magam is visszatérek — sőt visszajárok - itt, a rakparton, vagy annak egy részén, mondjuk, a Jászai Ma­ri tér meg a Dózsa György út között. Na, ez van most. Igaz, a visszajárás mint olyan itt fo­galmilag el van túlozva kicsinyég, mert­hogy emlékeim szerint ezen a partsza­kaszon egyetlen lendülettel nem mentem még soha végig. A Jászai Mari tér kör­nyéke persze megvan, hajóra, propel­lerre, vízibuszra annak idején itt szállt az ember, hogy aztán átkeljen három perc alatt a Margit-szigetre (Casino meg­álló) vagy fölsuhanjon bő három óra alatt az esztergomi híres hajóállomásig. (Ott állt, nem messze a hídcsonk tövétől — lám csak, mára igazi híd lett megint: jót is tett ez nagyon a hajdani királyi székhelynek.) De leggyakrabban a Pün­kösdfürdőig váltottunk jegyet — az volt a vízibusz végállomása egyébként — onnan lesétáltunk a Rómaira, ott várva be a csatlakozást. Mindezek már a múlt ködébe vesz­nek. Idejét nem tudom, mikor utaztam menetrend szerinti járművel a Dunán (amikor legutóbb érdeklődtem utána, erősen korlátozott számú hétvégi hajó járt a vízibuszi útvonalon, s már nagyon nem két villamosjegynyi értékben), a legutolsó efféle élményem egy médiaha­jó volt, annak is van már egy szűk évti­zede. Most tehát csak egy pillantást vetek az ebek harmincadján hagyott állomá­sokra (egyiken felirat: reklámfelület és hajó bérelhető — a sorrend pontosan ki­fejezi korunk változó értékeit), aztán — az egykori tizenötös villamos vonalával párhuzamosan — elindulok a rakparton Angyalföld felé. A felső rakparton, hogy egészen pontos legyek, amelyet itt Új­pesti rakpartnak hívnak, minden alap nélkül, mert bár Újpest irányában halad, oda ki soha nem jut. Délceg Bau­haus-paloták sorakoznak itt, Újlipótvá­ros legfrekventáltabb helyén, a Dunára néző polgári lakásoknak aranyárban mérik minden négyzetméterét, nem vé­letlen, hogy az egyik Palatinus-házat mára Kulcsár-háznak keresztelte a bei­pesti népnyelv, a kiváló brókerről, aki sokat és megérdemelten szerepelt az el­múlt években médiaszerte, s kiterjedt érdekeltségei fekszenek eme ingatla­nokban. (Maga is itt lakik, kvázi házi őrizetben, ez idő szerint.) Gyalogolni nem nagyon egyszerű e­zen a szakaszon, mert bár az autósok életét egyre nehezebbé teszik az ille­tékesek (a hajdan széles utat mára jó­szerével egysávossá szűkítették), ugyan nem a gyalogosok, hanem a biciklisták meg a kutyafuttatók javára — de azért, ha egyszer átjutunk valahogy a Duna-parti korlátokhoz, érdemes megadni a séta módját. Jobbról a bérpaloták sora (kí­vülről annyit azért nem mutatnak), majd a folyton szépülő (de egykori fényét még mindig nem visszanyerő) Szent István park, balról a méltóságteljes folyó meg a Margit-sziget ránk eső része - mind­mind megérnek egy komoly misét. Alat­tunk nyaranta a plázs várja látogatóit (igaz, tavaly elmaradt), mellettünk egy vendéglátóipari állóhajó meg egy Alumí­niumipari Vagyonkezelő (volt idő, ami­kor az a ház tetszett nekem - hipermo­dernnek láttam, mi tagadás: mentegetni nem nagyon tudom a dolgot, legfeljebb magyarázni: ifjú voltam és bohó), aztán a templom a külön toronnyal, a harmincas évek jellegzetes stílusában. (Barátai Pasaréten, a Városmajorban.) Ennyi volt a rakpart: a végén jobbra az egykori villamosforduló, melynek helyén ma gyógyszálló terpeszkedik, balra meg a lejáró, ahonnan évről évre a folyóba csúszik egy-egy vigyázatlan, kóbor Wartburg. így kerek a világ.

Next

/
Oldalképek
Tartalom