Budapest, 2006. (29. évfolyam)

5. szám május - Horváth Júlia Borbála: Kockázás - Dallos Jenő Budapestje

Dallos Jenő Budapestje BUDAPEST 35 Kockázás Horváth Júlia Borbála Jönnek a kockaházak. Máiegészen közel vannak, bekebelezik a kertvárost, maguk alá gyűrik a Belvárost. A százéves házak nyüszítenek, amikor térdre hullanak előttük, kilépnek az oszlopok a timpanon alól, szétporladnak a bejárati kariatidák. A kockák meg folytatják a hódító hadjáratot, szorgalmasan szaporodnak; három emeletből ötöt csinálnak, alapterületet zsugorítanak, napfényt spórolnak és főleg költségeket. „Az esztétikai züllés ellen harcolok." — jelentette ki Dallos Jenő a hetvenes években, és karikatúráival a kortárs kommersz-építészet, a környezetszennyezés és az elkényelmesedett életmód ellen érvelt. A nemzetközi kiállításokon nagy sikert arattak rajzai; a kéményfüstöt eltakarító utcaseprő, az óra, melynek számlapja maga a város, abból háromnegyed részt az épületek, és csak negyednyit töltenek ki a fák. Perceink vannak hátra, hogy elnyeljen a betonrengeteg. A szakma azonnal átvette a témát, sőt érdeklődni kezdett a magyar karikatúristák iránt. Rövidesen New Yorktól Japánig a Ludas Matyi gondolatvilágából és stílusából merítve dolgoztak a vicclapok. Dallos Jenő pedig fejlesztette tovább, amit elkezdett, a Pajtás Újságtól kezdve az Esti Hírlapon át a Rendőrújságig mesélte fura figuráinak groteszk városi történeteit, fricskát mutatva a durvaságnak, a csúnyaságnak. „Itthon nehezebb észrevehetőnek lenni, változást elérni, de megpróbálom, bár időnként Don Quijote-harcnak tűnik. Tudom, hosszú nevelés lesz." A Dallos-rajzok pedig talán előbb eljutnak a kockalakásokba, mint amikorra a kockaemberek a tévé villódzó képkockáinak fényében végleg kocka alakúra nem formálják az agyukat.