Budapest, 2006. (29. évfolyam)
5. szám május - Színház az egész világ
BUDAPEST 31 szülnek, tárgyalnak Verebes Istvánná], Valló Péterrel, Márton Andrásiul. Levente Péter szintén ide tervezi legfrissebb gyermekelőadását. A fennmaradó időre befogadnak majd néhány produkciót, amely idomul programjukhoz, elképzeléseikhez. A nézők legelőször tehát a Radnóti Színház Caligulájára ülhettek be ide, május 9-én. Igaz, az építkezés első ütemét majd csak a nyár közepén fejezik be. Július 16-án, Szalai születésnapján kis megnyitót szerveznek, a nagyobbat pedig október 8-án, a színház születésének 12. évfordulóján. dését megrendíti ugyan, hogy az év elején elhunyt a teátrum művészeti igazgatója, Nagy Miklós, de utódja, Vajda Katalin író, a Játékszín egykori művészeti titkára nagy energiával kezdett hozzá az elődhöz méltónak remélt munkához. A színház továbbra is társulat nélküli marad, de nyilván lesznek, akik gyakrabban szerepelnek náluk. Terveik szerint az első saját produkciójuk egy magyar musical világpremierje lesz. I logy mi, azt Szalai Zsolt egyelőre nem árulta el. A főbb szerepek alakítóit meghallgatáson választják ki, a kisebbekéit a rendező hívja. A rendező neve is titok. Évente három saját bemutatóra kéből. amelyet azért kaptak, mert lemondtak korábbi játszóhelyükről az Üllői úti épületben. (A kártérítés vagy bánatpénz azért járt, mert a teátrum működésének 12 évében sok mindent beépítettek ott, amiből csak a fény- és a hangtechnikát hozták el.) Ebből az összegből I 1 évre előre kifizették a bérleti díjat is. Szalai Zsolt elárulta, hogy vannak szponzoraik, és meggyőződése, hogy még lesznek ríjak. A székeket „árusítják": ötvenezer és ötszázezer forintért darabonként. (A ma már megszokottnak számító támogatási módszer természetesen nem arra utal, hogy a zsöllyét haza lehetne vinni.) A Ruttkai Éva Színház új életkez-Színház az egész világ William Shakespeare Budapestnek is az egyik legkedveltebb színpadi szerzője. Nincs olyan nap, hogy két-három műve ne szerepelne a főváros színházainak műsorán. A kultusz szép megnyilvánulása volt. hogy több évig tartó küzdelem után, három évvel ezelőtt a Dunakorzón felállították Mészáros Andor Ausztráliában élő szobrászművész a színész Shakespeare-t ábrázoló alkotásának másolatát. Az évfordulóról április 23-án emlékezett meg a dr. Nagy károly szervezésében létrejött Shakespeare-szobor Egylet, az emlékmű-állítás kezdeményezője. Az érdeklődőket Nádasdy Adóm ünnepi beszéde után Cseke Péter színművész és az Orfeo zenekar szórakoztatta. Külön érdekessége volt az eseménynek, hogy a szobor talapzatán megörökítették Ditrói Mórnak, a Kolozsvári Nemzeti Színház igazgatójának egykori világrekordját, aki 1894-95-ben négy hónap alatt 17 Shakespeare művet állított az erdélyi város színpadára.