Budapest, 2006. (29. évfolyam)

3. szám március - Debreczeni-Droppán Béla: A forradalom kertje

7.U BUDAPEST Életkép a két világháború között herceg adományaként a Margit-szigetről hozták, Egressy Sámuel több száz facsemetét indított útnak Kiskunlacháza melletti birtokáról, a legszebb hársfákat báró Sina Simon küldte gödöllői uradalmából, és az ország számos más megyéjéből is érkeztek csemeték. Mára főként a kert Bródy Sándor utca felőli részén maradt meg néhány öreg példány, de nem lehetünk egészen biztosak benne, hogy ezek is az első telepítésből származnának. Akad közöttük zöld juhar, hegyi szilfa, magas kőris, bálványfa, fekete diófa, fehér vadgesztenye, csörgőfa és japánakác. A múzeumkerti fákat, illetve növényzetet a történelem viharai alaposan és többször is megtépázták, utoljára a második világháború, az ötvenhatos forradalom és szabadságharc alatt (mindkét évkörben szovjet harci járművek forgolódtak a kertben). De élő emlékeinek kertjében a legnagyobb kárt nem a lánctalpak tették, hanem az a hatalmas nyári orkán, amely 1914. július 23-án csapott le Budapestre, végigsöpörve az egész országon. A Pesti Napló egy mondatban így foglalja össze a történteket: „4 kert évtizedes és évszázados fáit a szélvész gyökerestül kitépte, összevissza dobálta és halomra döntötte." Park és sétány A Nemzeti Múzeum sétánya az 1850-es évek végére már kedvelt korzója a pestieknek. 1861-ig azonban még várni kell arra, hogy meg is lehessen pihenni a kert növekvő fái között: Demidojf Kornélia grófnő adományából ekkor készítik el az első tíz — ágacska típusú - öntöttvas padot. Később már az úgynevezett Buchwald-székekre is leülhetnek itt az erre járók. A múzeumkertben ez idő tájt állítják fel az első két szobrot: Berzsenyié t (1860) és Kazinczyét (1861), melyeket aztán számos más emlékszobor és régészeti emlék követ. 1865-ben végre-valahára elbontják a múzeum három oldalán roskadozó deszkafalat, és Kern István pesti lakatosmester Ybl Miklós tervei szerint elkészíti a ma is látható szép, vasrácsos kerítést. Ebben az évben a sétányon berendezkedhet már egy frissítő italokat áruló bódé is, amelynek — az egyik korabeli újság híradása szerint — csinos eladónője is van. Majd száz évvel később (1957-—58) ettől a bódétól néhány méterre, a Kazinczy-szobor közelébe a Széchényi Könyvtár könyvespavilont állít, ahonnan a múzeumkerti látogatók könyvekel kölcsönözhetnek. A kert végleges arculatát 1879-ben nyerte el, amikor a Múzeum körút kiszélesítése kapcsán 264 négyszögöl területet kihasítottak itt úttest céljaira, és a kerítést 15 méterrel beljebb helyezték. A következő nagyobb kertészeti rendezés 1952-ben, az utolsó pedig 1973-ban érte a területet. A kertet egész régi története folyamán őrizték. Eleinte kiérdemesült negyvennyolcvas honvédek (április közepétől november közepéig), majd az 1880-—90-es években már főleg a solferinói és königgrátzi csaták molnárkék pantallós, szürke kabátos veteránjai ügyeltek a rendre. Feladatukat a múzeum 1898-as szervezeti és működési szabályzata a következőképpen rögzíti: „A kerti szolgák kötelessége első' sorban ügyelni arra, hogy a közönség a kerti ültetvényeket, gyepeket és utakat meg ne rongálja, be ne szemetelje, s a muzeumi kerlbóí, mint nyilvános üdülési helyről, minden gyanús külsejű vagy tisztátalan egyént, különösen csavargókat és koldusokat távol tartsanak, Az ilyeneket, vagy a károsítókat a kertből azonnal kiutasítani kötelesek, ellentállás esetén pedig, akár a muzeumi napos-szolga, akár a legközelebbi állomáson levő rendőr közbenjárását vehetik igénybe." Volt mire és kire figyelniük ezeknek a (park)őröknek, hiszen a múzeumkertben nagy élet folyt. A kertet babakocsis édesanyák és dadák, játszadozó kisgyerekek, tanuló diákok, egyetemisták és pihenni vágyó öregurak lepték el. Itt métáztak, háborúsdiztak a környékbeli gyerekek, Molnár Ferencék és a Pásztorok. A Pál utcai fiúk híres einstand-jelenete közismert, az azonban kevésbé, hogy az egyik einstandoló fiú, Pásztor Árpád 1930-ban regényt írt az 1880-as évek múzeumkerti gyermekvilágáról Muzi címmel. A budapestiek ezt az általuk oly kedvelt zöld kis szigetet ezekben az évtizedekben még becenevén is emlegették. De a múzeumkert nemcsak „játszótér" volt, hanem szerelmi találkahely is, ahogy a Fővárosi Lapok egyik 1864-es száma fogalmaz: „4dámok és Évák, Dávidok és Eszterkék'" paradicsoma. Számos hírlapi cikk, filmes jelenet vagy például az „A múzeumkert előtt várlak én" című egykori sláger örökítette meg a szerelem és a kert összefonódó kapcsolatát. Budapestnek ez a kitüntetett szerepet játszó kert-közparkja több fontos