Budapest, 2006. (29. évfolyam)

3. szám március - Debreczeni-Droppán Béla: A forradalom kertje

BUDAPEST 13 társadalmi eseménynek is színhelye volt hosszú története során. Tartottak ill harmincezres választójogi nagygyűlést (1912), kávéházi pincérek és zenészek sztrájkgyűlését (1919), szocialista ifjú­munkás népgyűlést (1919), tüntetést a trianoni béke becikkelyezése ellen (1920). Nagy temetéseknek, gyászszer­tartásoknak is helyet adott az épület és parkja. Az elsőt 1861. május 10-én tartották. Az öngyilkos ellenzéki po­litikust, Teleki Lászlót százezres tömeg kísérte utolsó útjára innen, a Múzeum­kertből indulva. A legnagyobb temetés Kossuth La­josé, 1894-ben. A múzeum nagy lép­csőzetét a koszorúk teljesen beborítot­ták. A kertbe csak a kiválasztottak jut­hattak be. Tíz évvel később Jókai Mór gyász­szertartására is csak így lehetett be­jutni a feketébe öltöztetett oszlopcsar­nok elé. A már említett nagyságok mellett még itt tartották Palóczy László (1861), Dósa Elek (1867), Hieronymi Károly (1911), Kossuth Ferenc (1914), Görgey Artúr (1916), Justh Gyula (1917), Ady Endre (1919), Eötvös Lo­ránd (1919), Bem József (1929), gróf Klebelsberg Kunó (1932) és végül gróf Zichy János (1944) ünnepélyes búcsúz­tatását. Az 1921-es királypuccs, azaz a budaörsi csata halottait a múzeumlép­csőn ravatalozták fel. Virulj! Végére érve a kert kultúrtörténetének, térjünk most vissza a história első fe­jezetéhez: Budapesten, a Nemzeti Mú­zeum kel tjét sok-sok évtizede kijelölte már az idő a mindenkori március ti­zenötödikék ünnepe helyszínéül. Az épület rendbetételét célzó re­konstrukció igencsak elhúzódik, akár annak idején a kert berendezése. Pe­dig a park megújításához csak akkor foghatnak majd hozzá, ha az befejező­dött. És a látvány többé már nem olyan, mint volt százötven évig, rádönti üvegfa­lait az épített szomszédság. Tavaszodván lassan, s körülnézve a lépcsők magasából, ahol arcukat a nap felé fordítva ülnek, beszélgetnek, pi­hennek most is a budapestiek, jó! lát­szik: a kert rendbetételét már csak e­zért se lehet halogatni. Ha egy „hely" egyszerre pihenőhely, elízium s tere a nemzeti emlékezésnek - nem is szabad.

Next

/
Oldalképek
Tartalom